Őry Péter: A kétnyelvűségért harcolunk

– Mi azt valljuk, hogy a magyar nyelvet regionális hivatalos nyelvként kell elismerni, és biztosítani kell az egyenrangúságot – mondta a Magyar Nemzetnek adott interjúban Őry Péter. A felvidéki Pro Civis Polgári Társulás elnökét, Csallóközcsütörtök polgármesterét azzal kapcsolatban kérdeztük, hogy a szlovákiai országos koronavírus-tesztelés során kiadott igazolásokat fordította le magyar nyelvre és tette közzé a társulás. Őry Péter közölte: ha nem tartanánk évek óta a közbeszédben a nyelvhasználat kérdését, lehet, hogy fel sem merül ma a kétnyelvű tesztelési igazolások kérdése.

Budapest, 2014. november 17. Õry Péter, a felvidéki Magyar Közösség Pártja alelnöke a Nemzetpolitikai Kutatóintézet A szlovákiai helyhatósági választások értékelése címû rendezvényén a fõvárosi Magyarság Házában 2014. november 17-én. MTI Fotó: Szigetváry Zsolt Fotó: Szigetváry Zsolt

– Sok magyar településvezető hálásan köszönte meg a Pro Civis Polgári Társulásnak, hogy lefordította magyarra a szlovákiai országos koronavírus-tesztelés során szlovák nyelven kiadott hivatalos igazolásokat. A közösségi háló mégis az elégedetlenkedőktől zengett. Ön személyesen mit tapasztalt?

– A kisebbségi nyelvhasználati törvény értelmében az egészségügyi veszélyre felhívó tájékoztatóknak, köztéri feliratoknak, szórólapoknak mind-mind kétnyelvűeknek kell lenniük. Sajnos ezen a területen is szembesültünk a törvény be nem tartásával, ezért már 2020 márciusa óta igyekszünk segíteni a magyarok által lakott településeket kétnyelvű anyagokkal – ilyenek például a vészhelyzeti matricák az ajtókra vagy tájékoztatók a tesztelési körökben. Megjegyzem, hogy a hatályos törvény értelmében ezeket az államigazgatási szerveknek kellett volna elkészíteniük. A legutóbbi országos tesztelés során újdonság volt, hogy az önkormányzatokra hárult a felelősség, egészen a tanúsítványok kiadásáig. A gyakorlatban ez azt jelentette, hogy az egészségügyi minisztérium kiadott egy igazolásmintát, amelyet mi kétnyelvűsítettünk, és az önkormányzatok használatára bocsátottunk. Valóban tapasztaltuk, hogy az igazolások kérdése téma lett. Ez a társadalmi ingerküszöbünk meglétét igazolja, és akár jónak is tekinthető, de valóban voltak negatív vélemények is, és voltak, akik nehezményezték, hogy náluk nem adtak kétnyelvű igazolásokat.

– Minek tudható ez be?

– Alapvetően sokaknál a jogszabály ismeretének részleges hiánya tapasztalható. Az igazolás okiratnak minősül, amelyet, ha a polgár kéri, az önkormányzat köteles magyarul is kiadni. A kétnyelvű igazolás „automatikus” kiadása nem törvénysértő. Törvénysértésre az esetleges kérés megszegése esetében kerül sor. Picit zavaró, hogy az igazolás egészségügyi tájékoztató szöveget is tartalmaz, amelynek, ha mondjuk hirdetőtáblán jelenne meg, kötelezően kétnyelvűnek kellene lennie. A teljes igazsághoz hozzátartozik, hogy egy szerdai napon jelentek meg a szlovák igazolásminták, akkor derült ki, hogy az önkormányzatoknak kell ezeket kinyomtatniuk. Mi csütörtök délelőtt fejeztük be ezek fordítását és tördelését. Közben pénteken már számos helyen teszteltek. Hétfő reggel jelentették be, hogy az önkormányzatok feladatot kapnak, ami azt is mutatja, hogy bizony elég kaotikus állapotok uralkodtak.

– A kétnyelvű igazolás csak egy példája annak a számtalan dokumentumnak, amelyeket az önkormányzatok kiadhatnak, vagy ki kell adniuk a kisebbségek nyelvén is. Hogy is van ez? Sokszor a polgárok részéről nem egyértelmű, mikor melyik eset áll fenn.

– Engedje meg, hogy az alapoktól kezdjem. Szlovákiában két, nyelvhasználatot szabályozó törvény van hatályban: az egyik az államnyelvről, a másik pedig a kisebbségi nyelvek használatáról szól. Amíg az államnyelv használata kötelező az összes közigazgatási szervnél, addig a kisebbségi nyelvhasználati törvény a polgár részére ad lehetőséget, hogy a hivatalhoz az anyanyelvén is forduljon. Ebből fakadóan csupán akkor kellene magyarul is válaszolni, ha azt a polgár külön kéri. A lényeg, hogy a kisebbségi nyelv használata a polgár részére lehetőségként jelenik meg, míg az államnyelv használata kötelező. Mi azt valljuk, hogy a magyar nyelvet regionális hivatalos nyelvként kell elismerni, és biztosítani kell az egyenrangúságot. Nem szeretném a kedves olvasókat szerteágazó elemzésekkel vagy példákkal terhelni, de egyet hadd tegyek meg. Gyakorló polgármester vagyok. Évek óta kétnyelvű adóhatározatokat adunk ki a településen. Amikor a kisebbségi kormánybiztosi hivatal éves jelentéséhez statisztikai adatokat kér, megkérdezi tőlünk, hogy mennyien kértek ilyet. Ha volt a polgár részéről kérelem, jeleznünk kell, hogy mennyi határozatot adtunk ki. Az első kérdésre beírom, hogy nulla, azaz senki nem kérte. A másodikra pedig, hogy kétezer-kilencszáz határozatot adtunk ki kétnyelvű változatban, mert mi ezt automatikusan tesszük. Ez a példa is szemlélteti, hogy a hatályos jogszabály rossz. Más kérdés, hogy sokan a mostani lehetőségeket sem használják ki, mi pedig a Pro Civisben ezen igyekszünk változtatni.

– Készült valamilyen felmérés arról, hogyan és mennyire képesek betartani a törvényben előírtakat az önkormányzatok?

– Személy szerint azt gondolom, hogy a kisebbségi kormánybiztos jelentése nem ad valós képet. Konkrétan az előbb mondtam, hogy nulla kérésre adunk ki közel háromezer határozatot. Egyszerűen rossz a törvény, illetve rossz a jogszabályi filozófia. Nézetem szerint két egyenértékű és egyenrangú nyelvként kellene a többség és számbeli kisebbség nyelvhasználati kérdéseit megközelíteni. Rendelkezünk saját felmérésekkel is, például az önkormányzatok honlapjainak tartalmáról, de külön leveleztünk az állami hivatalok járási szintjei­vel is. Az kevésbé jelenik meg a közbeszédben, hogy a törvény nemcsak az önkormányzati hivatalokra, hanem az állami intézményekre is vonatkozik, és bizony itt már nagyon gyenge a mérhető teljesítmény. Nem beszéltünk még az üzleti szféráról, ahol szintén lenne mit javítani a helyzeten.

– Mit kellene tennie a felvidéki magyaroknak azért, hogy ez a helyzet javuljon?

– Nyilván számos dolgot lehetne tenni. Elsősorban jó lenne élni azzal, ami lehetőségként adott. Minél többször találkozunk valamivel, annál megszokottabbá, automatikusabbá válik. Maradjunk a bevezető példánál: ha nem tartanánk évek óta a közbeszédben a nyelvhasználat kérdését, lehet, hogy fel sem merül ma a kétnyelvű tesztelési igazolások kérdése. Nyilván jó lenne egy teljes jogszabályi módosítás, amely egyenrangúra emeli a két nyelv használatát, de addig is élni kell a mostani lehetőségekkel is a hivatali érintkezésben, de az üzleti szférában is. Örülnék, ha az itteni magyar vagy magyarországi tulajdonosi hátterű vállalkozásoknál is természetes lenne ­például a termékek teljes többnyelvűsége. Mindenkit biztatok, hogy kétnyelvű anyakönyvi dokumentumokat kérjen, szóljon a helyi zöldségesnek, hogy tegye ki a terméke megjelölését magyarul is, és még folytathatnám.

Láthatatlan ingerküszöb

Tíz éve annak, hogy a Pro Civis Polgári Társulás égisze alatt olyan munka vette kezdetét a Felvidéken, amelynek célja a magyar nyelvű hivatali ügyvitel segítése a szlovákiai magyar települések önkormányzatainál. Olyan közegben kezdték meg lerakni az alapjait ennek a tevékenységnek, amelyben évtizedeken át arra szoktatták a polgárokat, hogy a magyar nyelvet használni bár nem tilos, de teljesen felesleges. A társulás évi rendszerességgel önkormányzati szabadegyetemeket szervez, negyedévente lapot ad ki, amelyet eljuttat a legalább húsz százalékban magyarlakta települések önkormányzataihoz. Őry Péter, a Pro Civis Polgári Társulás elnöke úgy véli, hogy munkájuknak is köszönhetően kialakult az emberekben egy olyan láthatatlan ingerküszöb, amelynek alapján elvárják, hogy legyenek kétnyelvű dokumentumok, tájékoztatók, feliratok, határozatok.