Mindig meg kell harcolni a hitnek a szép harcát

A Szlovákiai Református Keresztyén Egyház híveinek a többségét máig magyarok alkotják, így a hitélet mellett a nemzeti identitás megőrzése is fontos feladata a gyülekezeteknek. Az év elejétől új püspöke van a felvidéki reformátusoknak. Az elmúlt tizenkét év szolgálatáról kérdeztük a leköszönő főtiszteletű Fazekas László emeritus püspököt, akit március 15-én a Magyar Érdemrend középkeresztjével tüntettek ki.

Fotó: Turányi József

Ahogy más lelkészeket, engem is megpróbáltak befolyásolni a hatalom emberei. Egy alkalommal a járási egyházügyi titkár egy titkosszolgálati vezetővel együtt faggatott arról, hogy mit akarok a komáromi gyülekezetben, próbáltak meggyőzni, hogy „jobb lenne, ha ők ügyelnének rám, és kísérnék a szolgálatomat”.

– A református egyház az egyik utolsó védőbástyája a felvidéki magyarságnak. Milyen harcokat kellett megvívnia a magyar közösségért tizenkét évnyi püspöki szolgálata alatt?

– Az a tapasztalatunk, hogy ahol már erősen megindult a lakosság asszimilációja, de még van református gyülekezet, ott hosszabb ideig megmarad a magyar közösség identitása. Ez a magyar nyelvű igehirdetéseknek köszönhető. Mi erre próbálunk építeni és ráerősíteni. Nem csak az egyházunk hitéletét kell igazgatnunk, de a törvényi keretek között a felvidéki magyar közösség érdekeit is képviseljük. Már 1990 óta próbálkoztunk saját iskolarendszerünk kiépítésével. Lett öt magyar alapiskolánk, két gimnáziumunk és az utóbbi években több óvodánk is. Próbáltunk arra összpontosítani, hogy a magyar gyerekeknek biztosítva legyen az anyanyelvű oktatás, ezen belül pedig a keresztyén iránymutatás. Amikor 2013-ban az új iskolaügyi törvény nyomán a kétszázhetven felvidéki magyar iskolából százharmincat be kellett volna zárni, minden tőlünk telhetőt megtettünk, hogy nyomást gyakoroljunk az illetékesekre. A rimaszombati gimnáziumunk esetében a megye évről-évre nem engedélyezte az osztálynyitást, amit aztán komoly csatározások folytán tudtuk csak kivívni. Sok szülőt azonban elbizonytalanított, hogy a szeptemberi kezdésről csak augusztus végén értesülhettek. Iskoláink és óvodáink máig az állami támogatás 88 százalékát kapják csak meg, holott ugyanolyan adófizetők gyermekei járnak a mi intézményeinkbe, mint az önkormányzati fenntartásúakba.

Akármelyik kormánynál is próbálkoztam püspökként a miniszterelnökhöz eljutni, egyszer sem sikerült.

Iveta Radičovával egy fogadáson találkoztam személyesen, ahol a titkára meg is adta az elérhetőségét, de amikor a főtanácsos elküldte nekik, hogy milyen témákban szeretnék vele beszélni, semmilyen választ nem kaptunk. Az általam javasolt témák az iskolaügy, a romakérdés és a Beneš-dekrétumok voltak. Andrej Kiska köztársasági elnökhöz el se jutott a levelem. Egy személyes találkozásunk alkalmával rákérdeztem, de ő a beosztottjaira hárította a felelősséget. Próbálkoztunk a vagyonvisszaszerzéssel is, hiszen a Beneš-dekrétumok óta még mindig 60-65 ingatlanunk és körülbelül hétszázhúsz hektár termőföldünk van az állam kezében. Azt mondták, hogy ezek majd előkerülnek az új finanszírozási rendszer elindulásakor. Meglett az új rendszer, de az elkobzott vagyonunk nem került elő. Később már azt a választ kaptuk, hogy a vagyonvisszaadással leálltak, azt már befejezettnek tekintik. Voltak harcaink bőven, de a hitnek a szép harcát mindig meg kell harcolni.

Fotó: Turányi József

– A Szlovákiai Református Keresztyén Egyházhoz számos szlovák gyülekezet is tartozik. Nem szül ez konfliktusokat a többségében magyar anyanyelvű hívekkel rendelkező egyházban?

A szocializmusban az egyházon belül a nemzetiségi kérdés nem volt téma, mivel mindenki annak örült, ha gyülekezeti szinten tevékenykedhetett. A rendszerváltás után azonban ez a kérdés újból előkerült. Csehszlovákia megalakulásától kezdve, főként Szlovákia későbbi megalakulása után egyre hangsúlyosabbá vált a szlovákság körében az egységes nemzet gondolata.

Meglátásom szerint kellemetlen érzést váltott ki a szlovák testvérek részéről az, hogy míg Szlovákiában a magyarság a kisebbség, addig a Szlovákiai Református Keresztyén Egyházban a szlovákság van kisebbségben.

Bár a szlovák egyházmegyék megfelelő arányban vannak képviselve egyházunk képviseleti szerveiben, ez a helyzet mégis problémákat okozott. Érezhető volt, hogy a szlovák egyházmegyék próbálnak vezető szerepet játszani, amit mindig helyre kellett tenni. Jelenleg a kilenc egyházmegyéből hét magyar és kettő szlovák. A feszültség akkor volt a legnagyobb, amikor 2011-ben csatlakoztunk a Magyar Református Egyházhoz, ami összefogja a magyarországi egyházkerületeket és az elszakított területek református egyházait. Számunkra nem volt kérdés, hogy csatlakozzunk, és azokkal legyünk szorosabb testvéri közösségben, akikkel a szétdarabolás előtt egy egyházat alkottunk, akikkel közös a liturgiánk, ugyanolyan palástot viselünk, és ugyanazokat az énekeket énekeljük. A csatlakozást úgynevezett ratifikációs csatolmánnyal oldottuk meg, amely lehetővé tette azt, hogy a szlovák egyházmegyék ne legyenek a Magyar Református Egyházhoz kapcsolva. Ennek ellenére ebből egy komoly konfliktus eszkalálódott a szlovák atyafiakkal, ami egészen állami szintig jutott. A konfliktus évekig eltartott, és szerintem ez máig tüske a szlovák gyülekezetek szemében. Bár a szlovák egyházmegyék a kisebbekhez tartoznak, sajnos az asszimiláció hatására szaporodik azoknak a gyülekezeteknek a száma, akik átállnak a szlovák nyelv használatára. Vannak olyan gyülekezeteink, ahol a magyar lelkész még magyarul szolgál, de a gyermekek hitoktatásakor már szlovákul kell tanítania. Ebből le lehet szűrni, hogy milyen jövő vár egy ilyen gyülekezetre. Mi azt tartjuk, hogy amíg a helységben magyar reformátusok vannak, addig a lelkésznek kötelessége a szolgálatokat magyarul végeznie. Mindemellett arra is hajlandónak kell lennie, hogy a szlovák híveket is kiszolgálja. A vegyes gyülekezetekben nem a presbitériumok vegyes összetétele a megoldás, hanem két külön gyülekezet létrehozása egy közös templomban. Így mindenki az anyanyelvén élheti meg a hitét. Így van például Magyarbődön is, ahol 1986-ban volt szerencsém magyarul szolgálni. Azóta már van szlovák istentisztelet is, amin jelenleg négyszer annyian vannak, mint a magyaron. Érdekesség azonban, hogy március 15-ét a szlovákok a magyarokkal együtt ünneplik a templom mögötti emlékműnél.

– Lelkészi szolgálata első éveiben a szocialista rendszer még üldözte a keresztényeket. A rendszerváltás ellenére a kereszténység máig a legüldözöttebb vallás a világon. Milyen kihívásokkal kell szembenéznie a kereszténységnek a XXI. században?

Az Isten igazságához való ragaszkodás egy társadalmi berendezkedésben sem kedves. Legalábbis mindig konfliktusokat eredményez. János evangéliumában olvashatjuk azt, hogy a világ világossága eljött a világba, de a sötétség nem fogadta be. Tagadhatatlan, hogy a világ sötétségben jár.

Úgy látom, eljött az idő, amit a Szentírás is világosan kijelent, a keresztyének üldözésének kora.

Nem csak azokban az országokban van keresztyénüldözés, amiket szeretünk szembeállítani a keresztyén hagyományokra épülő Európával. Bár a mi vidékünkön ez még nem mutatkozik olyan élesen, az előszelét már érezhetjük. Az, hogy tőlünk nyugatabbra a tolerancia nevében az iskolák faláról eltávolítják a keresztet, és nem merik a karácsonyt karácsonyként ünnepelni, világosan jelzi, hogy elindult egy folyamat, ami megkülönböztetést, majd üldözést fog magával hozni. Az elpogányosodás folyamata már régen elkezdődött itt is. Ez a folyamat megpróbálja az Isten igazságát kiiktatni és semmissé tenni, hogy még csak említve se legyen. Ha az Isten igazságával szembesítve lenne az ember, akkor megmutatkozna, hogy a világ hamis úton jár. Ez persze senkinek sem tetszik. A XXI. század kihívásai miatt nekünk, keresztyéneknek mindenképpen változtatnunk kell a szolgálatunkon. Nem visszafogottan, hanem még hatékonyabban kell képviselnünk Isten igazságát. Örvendetes, hogy vannak olyan országok, ahol erre ráébredtek. Jó példa erre Magyarország, ahol a kormány egyértelműsítette, hogy a keresztyénség egy olyan életutat jelent, ami az életet táplálja, és nem pedig a halál kultúráját viszi az emberek elé. Jónak tartom azt is, ha különböző szakterületeken tevékenykedő személyek nyíltan felvállalják a Krisztushoz való tartozásukat, mert az ilyen bizonyságtételek jó példával járhatnak mások előtt. A XXI. században fontos lesz az ilyen emberek hitvalló kiállása.