Naftali Bennet, Izrael új miniszterelnöke imával, a kormányfői székben rotációs alapon majd őt követő Jaír Lapid egy csésze kávéval, az ország vezetésétől búcsúzó Benjamin Netanjahu egy Lubavicsi Rebbétől, a XX. század egyik legbefolyásosabb zsidó vallási vezetőjétől idézett üzenettel indította a napot. A napot, amelyen új korszak kezdődött a zsidó állam történetében; mikor több mint tizenkét év folyamatos kormányzás után – legalábbis egy időre – lezárult a Netanjahu-éra.
Az izraeli törvényhozás ugyanis végül óriási ordítozás és olykor botrányos jelenetek után megszavazta a jobboldali, centrista és baloldali pártok színes koalícióját, de a voksolás az utolsó pillanatig tartogatott izgalmakat. A 120 fős kneszetben az új szövetségnek a lehető legszűkebb, 61 mandátumos többsége van, így elég lett volna akár egyetlen szakadár, hogy boruljon a teljes koalíció. Benjamin Netanjahuék pedig minden követ meg is mozgattak, hogy találjanak valakit. Sajtóinformációk szerint a külügyminiszteri pozícióval csábították például Ajelet Sakedet, ám a Jobbra (Jamina) politikusa visszautasította az ajánlatot, hű maradt Naftali Bennethez. Hasonló módon Benjamin Netanjahu felajánlotta azonnali lemondását Beni Ganznak, azzal kecsegtetve a jelenlegi védelmi minisztert, hogy három évig ő lehet a miniszterelnök, csak ne játssza a baloldal kezére az országot. A Kék és Fehér centrista pártszövetség vezetője azonban nem ment lépre, már csak azért sem, mert az előző koalícióban rotációs alapon neki kellett volna követnie Benjamin Netanjahut, ám a Likud idejekorán felrúgta az alkut. Sőt, fény derült arra is, hogy még az arab Ra'am pártot is többször próbálta meggyőzni arról, ne csatlakozzanak az új kormányhoz. Mindhiába, „a mágus” kifogyott a trükkökből, Izrael történetének leghosszabb ideje kormányzó miniszterelnöke ismét ellenzékbe kényszerült.

Fotó: Abir Szultan / MTI/EPA/
Leírni azért korai lenne őt. Egyáltalán az is erősen kérdéses, hogy a szinte teljes politikai palettát lefedő „változás blokkja” kiállja-e az idő próbáját, elég erős habarcs lesz-e a Netanjahu-ellenesség.
A közvélemény-kutatások szerint mindössze 11 százalék hisz abban, hogy a koalíció kitölti majd mandátumát.