– Az Oroszországra kivetett uniós szankciók ellenére Magyarország az elmúlt években igyekezett pragmatikus gazdasági és politikai kapcsolatokat fenntartani Oroszországgal. Vannak mégis olyan megoldatlan kérdések, amelyekről budapesti látogatásán mindenképpen tárgyalni szeretne?
– Tudomásul vesszük, hogy az EU- és a NATO-tagság bizonyos kötelezettségeket ró Magyarországra, amelyek többek között harmadik országok ellen bevezetett szankciók támogatására is vonatkoznak még olyankor is, ha ez ellentmond Magyarország nemzeti érdekeinek. Ezzel kapcsolatban azon az állásponton vagyunk, hogy a XXI. században nincs helye a tömbszolidaritás ilyesfajta kényszerű megnyilvánulásainak.
Tegyük hozzá, hogy a szankciók a politika haszontalan eszközeihez tartoznak, Oroszország esetében pedig hiábavalók.
Ami az orosz–magyar, különösen a kereskedelmi és gazdasági kapcsolatokat illeti, azokban nem látunk olyan érzékelhető ingergócot, amit ne lehetne elhárítani normális munkamegbeszélések során. Sikerképletünk kiállta az idő próbáját. Alapja az egészséges pragmatizmus, egymás érdekeinek tiszteletben tartása, az alkotómunkára való összpontosítás mindkét fél részéről. Megelégedéssel jegyezném meg, hogy az országaink közötti együttműködés páratlan szintet ért el. Ez mindenekelőtt az orosz és a magyar vezetők világosan kifejezett politikai akarata, a kétoldalú kapcsolatok sokoldalú fejlesztése iránti kölcsönös igényük révén vált lehetségessé, ami kétségkívül megfelel a népeink részéről megfogalmazott várakozásoknak.
– Az uniós szankciók a magyar–orosz kereskedelmi forgalmat is visszavetették. Az egyre ellenségesebb nemzetközi környezetben milyen lehetőségek vannak a kétoldalú gazdasági kapcsolatok fejlesztésére?
– Miután az Európai Unió 2014-ben korlátozó intézkedéseket vezetett be Oroszország ellen, az Oroszország és az EU közötti árucsereforgalom kevesebb mint felére esett vissza. Amíg annak értéke 2013-ban 417,7 milliárd dollárt tett ki, 2020-ban már csak 192,2 milliárdot. Ennek természetesen nemcsak Magyarország látta kárát, hanem más európai kereskedelmi partnereink is. Lényeges, hogy az uniós szankciók a kelet-európaiakat sújtják a legfájdalmasabban, az európai nagyok pedig még kamatoztatni is tudják a maguk javára a kialakult helyzetet. Erre többször is felhívta a figyelmet Szijjártó Péter kollégám, aki igen látványos statisztikai adatokat is felsorakoztatott.
A magam részéről megerősíthetem, hogy Oroszország olyan volumenben és olyan mélységben kész a kereskedelmi és gazdasági kapcsolatok fejlesztésére Magyarországgal, amilyenre magyar partnereink késznek mutatkoznak.
A kölcsönös kereskedelmi kapcsolatok felújításán túl, kétségtelenül, továbbra is megmarad a beruházások, a műszaki-tudományos és az ipari együttműködés újraindításának lehetősége. Gazdaságaink sok tekintetben kiegészítik egymást. Örvendetes, hogy a Brüsszel által generált szankciós akadályok ellenére nemcsak a korábban beindított nagyberuházásainkat sikerül következetesen megvalósítanunk, hanem közös erőfeszítéseink következő célpontjait is képesek vagyunk meghatározni. Ennek apropóján szeretném kiemelni sikeres együttműködésünket az új koronavírus-világjárvány elleni küzdelemben. Szeretnék emlékeztetni arra, hogy Magyarország az első, és egyelőre az egyetlen uniós ország, amely engedélyezte az orosz Szputnyik V vakcinát, és jelentős tételt is vásárolt abból. Vizsgálják ezen készítmény magyarországi gyártásának lehetséges módját. Ezért összességében azt mondhatjuk, hogy a gazdasági téren fenntartott orosz-magyar kapcsolatok igen perspektivikusak. Ugyanerre a megállapításra juthatunk a kétoldalú árucsereforgalom kedvező dinamikája alapján is, mivel a 2021. januárja és májusa közötti forgalom mintegy 35 százalékkal haladta meg az előző év azonos időszakának értékeit.
– Vlagyimir Putyin és Orbán Viktor legutóbb 2019-ben, Budapesten tárgyalt négyszemközt. A magyar miniszterelnök tavalyi moszkvai útja meghiúsult a járvány miatt. Mikorra várható a következő csúcstalálkozó?
– Annak ellenére, hogy mindkét fél kész a rendszeres személyes csúcstalálkozók folytatására, országaink vezetői kénytelenek számolni a koronavírus-világjárvánnyal kapcsolatos kockázatokkal. Abból indulunk ki, hogy Vlagyimir Putyin elnök és Orbán Viktor miniszterelnök közvetlen párbeszédét a közegészségügyi és járványügyi helyzet stabilizálódása után újítjuk fel.
– Oroszországgal számos európai ország rendkívül bizalmatlan. Most az Északi Áramlat 2 gázvezeték megépítését bírálják, mondván: Európa még inkább kiszolgáltatottá válik Oroszországnak. Mi kell ahhoz, hogy helyreálljon a bizalom?
– Az Északi Áramlat 2 gázvezeték építését mi kizárólag üzleti, kölcsönösen előnyös projektnek tekintjük. Alaptalanok azok az állítások, hogy a gázvezeték növelni fogja Európa függőségét az orosz gázszállításoktól. Véleményünk szerint helyesebb pozitív kölcsönös függésről beszélni, hiszen Oroszország is érdekelt abban, hogy az európaiak megvegyék a termékeit, adott esetben az energiahordozókat. Az Északi Áramlat 2 üzembe helyezésével biztosítva lesz a gázszállítások útvonalának további diverzifikálása azok jelenlegi volumenének növelése nélkül. Az európai fogyasztóknak szánt gáz stabil szállítását a legrövidebb útvonalon biztosíthatjuk, minek folytán csökken a szállítás ökológiai lábnyoma is. Ezenkívül továbbra is betartjuk az orosz gáz európai szállítására vonatkozó érvényes megállapodásainkat is azzal, hogy a továbbiakban a tranzitországoknak versenyezniük kell majd a tranzitjogért, ahelyett, hogy saját feltételeiket diktálnák.
Következésképpen, stratégiai tekintetben az Északi Áramlat 2 sok évtizedre megerősíti Európa energiabiztonságát. A projektben érdekelt európai országok éppen ezért lépnek fel egyértelműen a gázvezeték építése mellett.
Ami pedig a bizalmat illeti, az egy igen bonyolult szubsztancia. Jól ismert, hogy a bizalomért évekig kell dolgoznunk, de egy szempillantás alatt elveszíthetjük. Ha már az energetikáról beszélünk, hadd emlékeztessek arra, hogy a múlt század hatvanas éveitől kezdve egyetlen alkalommal sem szolgáltattunk okot arra, hogy bárki is kételkedjen benne, hogy megbízható szénhidrogénnyersanyag-szállítók vagyunk. Emlékezzenek 2018 fagyos februárjára és márciusára, amelyek The Beast from the East néven vonultak be a történelembe. Ugyan ki indított akkor sürgős pótgázszállításokat a fagyoskodó Európába? Szó mi szó, több európai energetikai partnerünk iránti bizalmunk is komolyan megrendült. 2019 májusában az EU kifejezetten az Északi Áramlat 2 miatt módosította a harmadik energiacsomag úgynevezett gáz irányelvét. A módosításokat visszamenőleges hatállyal fogadták el, amikor az alapvető beruházások már megtörténtek. Ezzel komoly csapást mértek a piaci viszonyok egyik alapelvére, a jóhiszemű beruházók jogainak védelmére. Ez nyilvánvalóan nem erősítette partnereink megbízhatóságába vetett bizalmunkat.
A bizalom helyreállításához időre lesz szükség. Az Európai Unió azzal tehetné meg az első konstruktív lépést, hogy eláll az Oroszországgal folytatott kereskedelmi és gazdasági együttműködés politizálása iránti próbálkozásaitól.
Találóan jegyezte meg ezzel kapcsolatban Putyin elnök az ez év januárjában tartott Davosi napirend 2021 című online fórum ülésén: „becsületesen kell hozzáállni az egymással folytatott párbeszédhez. Meg kell szabadulnunk a múlt fóbiáitól…, és a jövőbe tekintenünk.” A magunk részéről mindig nyitottak vagyunk az egyenjogúságon, a kölcsönös tiszteleten és az érdekek tekintetbe vételén alapuló konstruktív együttműködés iránt. A labda az uniós kollégák térfelén van.
– Ukrajna az orosz és a magyar kisebbségét sem ismeri el őshonos népként, miközben az oktatási és a nyelvtörvénnyel is korlátozza a kisebbségek nyelvhasználatát. Lát esélyt arra, hogy ez a kedvezőtlen helyzet megváltozzon?
– Nyugtalanságra ad okot Ukrajnában az alapvető emberi jogok betartásában mutatkozó folyamatos hanyatlás. Július 21-én Volodimir Zelenszkij aláírta az Ukrajna őshonos népeiről szóló diszkriminatív törvényt, amely az államnyelvről és az oktatásról hozott törvényekkel egyetemben lényegesen csorbítja az oroszok, a magyarok és más, a mai Ukrajna területén a történelem során letelepedett népek érdekeit.
Lényegében arról van szó, hogy az embereket mesterségesen felosztják különböző jogokat biztosító kategóriákra, amely igencsak emlékeztet a náci Németország elméletére és gyakorlatára. Teljességgel elfogadhatatlan az, hogy Kijev nemzeti intolerancia ideológiát honosít meg Ukrajnában, amely elsősorban az oroszok ellen irányul.
Emlékeztetnék arra, hogy augusztus első napjaiban Tarasz Kremen, az államnyelv védelméért felelős biztos azt tanácsolta Ukrajna nem ukrán anyanyelvű lakosainak, hogy költözzenek el az országból. Augusztus 5-én megjelent interjújában Volodimir Zelenszkij azt tanácsolta az oroszoknak, hogy „utazzanak el, és keressenek maguknak helyet Oroszországban”. Ezeket a bejelentéseket etnikai ellentétek szításának tekintjük. Az Európai Unió országaiban egyébként ezért büntetőjogi felelősségre vonás jár. Számos alkalommal felhívtuk ezekre a túlkapásokra a szakosított nemzetközi szervezetek – az ENSZ, az EBESZ, az Európa Tanács, az UNESCO – figyelmét. Továbbra is azon leszünk, hogy Kijev teljesítse az emberi jogok betartására vonatkozó kötelezettségeit, amelybe beletartoznak a nemzeti kisebbségek kulturális és oktatáshoz való jogai is.
Lényeges, hogy az ukrán vezetés az európai politikusoktól is halljon nyilvános kritikát. Az úgynevezett csendes diplomácia, amelyre annyira szeretnek hivatkozni nyugati kollégáink, Ukrajna esetében nyilvánvalóan nem működik.
Az uniós országok azon próbálkozásai, hogy sub rosa állapodjanak meg Kijevvel az EU-s nyelvek kivonásáról a korlátozások alól úgy, hogy a tiltások csak az orosz nyelvre vonatkozzanak, Ukrajna orosz ajkú lakosságának kettős diszkriminációjához vezetnek mind az ukrán, mind az EU-s nyelvekhez képest. Az oktatásról szóló ukrán törvény értelmében 2020. szeptember elsejével teljesen felszámolták az orosz nyelvű iskolákat. A gyermekek csak az alsó tagozaton (1–4. osztály) kaphatnak anyanyelvi oktatást, de az ukrán nyelv kötelező elmélyült tanulmányozása mellett. Mindazonáltal, az EU-tagországok hivatalos nyelvein tanulók 2023-ig haladékot kaptak. Az orosz nyelven tanulóktól a haladékot megvonták. Egy további „kivétel” a totális ukránosítás alól az Ukrajna „őshonos népeinek” biztosított azon jog, hogy saját nyelvükön kapják az oktatást, ugyanakkor Kijev csupán a krími tatárokat, a karaimokat és a krimcsakokat sorolta az őshonos népek közé. Mindemellett igen jellemző ezen népek Ukrajnában élő képviselőinek létszáma: krími tatárok – háromezer fő (a 280 ezerből), karaimok – körülbelül négyszáz fő (a kétezerből), krimcsakok – körülbelül 120 fő (a másfél ezerből). Szeretnék emlékeztetni arra, hogy Ukrajnában sok millió orosz él, az orosz nyelvet pedig az ország lakosságának túlnyomó többsége beszéli és használja.
– Vlagyimir Putyin orosz államfő és Joe Biden amerikai elnök júniusi genfi tárgyalásukon tudatták: nem akarnak új hidegháborút. A jelenlegi biztonságpolitikai helyzet hasonlítható a hidegháború fagyos hangulatához?
– Nem hiszem, hogy az ilyesfajta történelmi párhuzamok helyénvalók lennének. A világon jelenleg fennálló katonapolitikai helyzet mind hasonlóságokat, mind jelentős, elvi különbségeket is tartalmaz a hidegháború időszakához képest. Bárhogyan is, de eltávolodtunk a szovjet–amerikai szembenállásnak az 1962. évi karibi válságban megmutatkozó legmélyebb pontjától, amikor szó szerint az atomháború küszöbén álltunk. Nem hagyhatjuk azonban figyelmen kívül a legfontosabb globális játékosok közötti ellentmondásokat, amelyek sajnos tovább mélyülnek. Ennek egyik oka Washingtonnak Oroszország és Kína fejlődésének visszafogására kiélezett irányvonala. Ennek a politikának részét képezi a fegyverzet-ellenőrzési megállapodások rendszerének egyoldalú lebontása, az Egyesült Államok katonai lehetőségeinek bővítése az európai és a csendes-óceáni hadszíntéren.
Mindazonáltal, az orosz és az amerikai elnök genfi találkozója végén közös nyilatkozatot fogadott el, amely megerősíti mindkét fél ragaszkodását a még 35 évvel ezelőtt megfogalmazott azon elvhez, miszerint a nukleáris háborúnak nem lehet győztese, ezért azt sohasem szabad kirobbantani.
Amerikai részről ebben az évben, a START–3 meghosszabbítása után, ez volt a második lépés a nemzetközi biztonság kulcsfontosságú szempontjainak kezelésében megnyilvánuló felelős szemlélet helyreállítása útján. A biztató momentumok közé sorolnám továbbá a stratégiai stabilitásról szóló orosz–amerikai párbeszéd nyitó megbeszélését, amit a vezetők döntése értelmében július 28-án Genfben tartottak meg. Meg kell indulnia a kiberbiztonsággal kapcsolatos egyeztetésnek is, amelynek célja rendszerszintű együttműködés kialakítása a közös kihívások elhárítása érdekében. Az orosz elnök többek között nyilvánosan is egyértelművé tette, hogy minden témakörben el tudunk érni eredményeket, de kizárólag tárgyalások útján, és mindkét felet kielégítő érdekegyensúly kialakítása révén.
Bárhogyan is legyen, de realisták vagyunk, és belátjuk, hogy a feszültség enyhítéséhez rögös út vezet. A hidegháború időszakával szemben most korántsem minden, habár sok minden függ ezen a téren az orosz–amerikai megállapodásoktól.
A nemzetközi biztonság terén kialakult helyzetre befolyást gyakorló játékosok és tényezők száma most jelentősen több. Oroszország mint az ENSZ Biztonsági Tanácsának állandó tagja továbbra is jelentős mértékben fog hozzájárulni a globális stabilitás fenntartásához azzal, hogy felelős, pragmatikus és prognosztizálható külpolitikát folytat, amelynek célja az általános biztonsági fenyegetések és kihívások semlegesítése, valamint kedvező feltételek megteremtése minden ország békés fejlődéséhez.
Borítókép: Szergej Lavrov orosz külügyminiszter
Fotó: Oroszország külügyminisztériuma
