– magyarázta, hogy érezte magát a blokád alá zárt, Budapestnél is kisebb területen, ahol az útleveled fabatkát sem ér, az izraeli határ zárva, az egyiptomi pedig negyedévente, ha megnyílik. És ő még szerencsésnek mondhatja magát: miközben a munkanélküliség régóta ötven százalék fölötti, a szülei dolgoztak, nyitott szellemű családban, jó társaságban nőtt fel, iskolába járhatott. – Legfeljebb napi hét órára van áram, így sokszor gyertyafénynél tanultam – ecsetelte a továbbtanulás rögös útját. A munka végül kifizetődött, kiváló tanulmányi eredményeinek hála sikerült kitörnie, a Stipendium Hungaricum-ösztöndíjprogram segítségével néhány éve Magyarországon tanulhat. – Hiányzik a hazám, a rokonaim. De az elmondásuk alapján most még rosszabb a helyzet, mint amikor eljöttem. Odahaza haszontalan vagy és korlátozott. Egyelőre nem tudom elképzelni, hogy visszatérjek. És Magyarországnak is meg akarom hálálni, amit kaptam – számolt be terveiről.
És a megoldás? Ahmad szerint szabadság és méltóság, önálló, független Palesztina nélkül nem lehet béke. – Sok barátot elveszítettem. Volt, aki a szemem láttára halt meg. Nem felejtem el őket. Te mit tennél? Bosszút állnál vagy imádkoznál Allah bosszújáért – tárta szét karjait.
Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!