Bizalmatlansági indítványt nyújtott be pénteken a Florin Cîţu vezette kormány ellen a Mentsétek meg Romániát Szövetség (USR), a kormánykoalíció középső pártja. Az Európai Parlamentben a liberális formációkat tömörítő Újítsuk meg Európát frakciót erősítő párt a szélsőségesen nacionalista ellenzéki Románok Egyesüléséért Szövetséggel szövetkezett a kezdeményezéshez szükséges képviselői aláírások összegyűjtésénél. A Szociáldemokrata Párt csütörtökön saját bizalmatlansági indítványát is ismertette.
A legújabb román kormányválság szerdán robbant ki, amikor Cîţu leváltotta az USR-es igazságügyi minisztert, aki akadályozta egy országos helyi fejlesztési program elfogadását, amit a kormány időközben pénteken elfogadott a közepes koalíciós partner minisztereinek távollétében. Az USR ezt követően jelentette be, hogy a kormány megbuktatására irányuló bizalmatlansági indítványt terjesztett be a parlamentben.
Miért éppen most csúcsosodott ki a koalíciós ellentét Bukarestben? – kérdeztük Pászkán Zsolt politikai elemzőtől. Szerinte az USR sokadik hibás helyzetmegítélése és a főszereplők „kórosan túlfejlett emberi hiúsága” vezethetett a jelenlegi helyzethez. – A PNL-ben szinte semmilyen természetes beágyazottsággal nem rendelkező és ezért a párt erős embereinek, de Klaus Johannis államfőnek is kiszolgáltatott Florin Cîţu úgy érezhette, hogy csak akkor biztosíthatja be magának a pártelnöki tisztséget, ha a szeptember 25-i kongresszusig keresztülviszi a koalíción az elsősorban a közepesnél kisebb települések közberuházásaira szánt országos helyi fejlesztési programot. Ezt a helyzetet próbálta meg kihasználni a programban – kevés polgármestere miatt – alig érdekelt USR, amely a bírák és ügyészek által elkövetett bűncselekményeket vizsgáló ügyészségi részleg elleni harcot igyekszik megnyerni, illetve az összes romániai kórház, valamint az egészségügyi infrastruktúra-fejlesztéseket irányító, újonnan létrehozandó ügynökség ellenőrzését kívánja megszerezni – fogalmazott a Magyar Nemzetnek a Külügyi és Külgazdasági Intézet Románia-szakértője.