Kudarcot vallott a szudáni puccskísérlet

A korábbi elnök, az országot harminc éven át kemény kézzel irányító Omar el-Basír híveit vádolják a kedden meghiúsított katonai hatalomátvétel kitervelésével a szudáni kormány tagjai. Az exelnök 2019-es megbuktatása után a civilek a katonasággal karöltve hoztak létre egy átmeneti kormányt, amelyet bár világszerte üdvözöltek, nem a minapi volt az első puccskísérlet, amellyel meg kellett küzdenie.

Munkatársunktól
2021. 09. 21. 21:06
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A tüntetők táborát tavaly júliusban fegyveres csoportok támadták meg Észak-Darfúrban, több mint egy tucat embert ölve meg. Az észak-darfúri kormányzat akkor válaszul rendkívüli állapotot hirdetett ki, és közölte, hogy több katonát vezényel a körzetbe a biztonság helyreállítására. 

A fentiekhez hasonló összecsapások nem ritkák Szudánban, ahol az évtizedekig tartó polgárháború miatt rengeteg a fegyver, és nem ritkán erőszakkal oldják meg a vitákat. A nemzetközi közösség azonban nagy előrelépésnek tekintette, hogy az átmeneti kormány tavaly nyáron békemegállapodást írt alá öt dél-szudáni lázadócsoporttal, ezzel legalábbis papíron véget vetve a tizenhét éve zajló polgárháborús konfliktusnak. 

Borítókép: Al Jazeera English/Twitter

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.