Pontosan egy évvel ezelőtt, 2020. november 10-én írta alá három ország, Azerbajdzsán, Örményország és Oroszország vezetője a 2. karabahi háborút lezáró háromoldalú nyilatkozatot. Ezzel véget ért az Azerbajdzsán és Örményország közötti, közel 30 éves háborús időszak, amelynek során több mint negyvenezer ember vesztette életét és négyezren tűntek el. A 90-es évek eleji harcok miatt egymillió ember kényszerült otthona elhagyására, főleg az örmény erők által megszállt területek azeri lakossága. A nemzetközi joggal szembemenő örmény területfoglalás ellen az ENSZ négy határozatot hozott, az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezet (EBESZ) a helyzet békés rendezésén dolgozó minszki csoportjának az utóbbi három évtizedben tett erőfeszítései a területek visszaadásáról is eredmény nélkül maradtak.
A 44 napos háborúban Azerbajdzsán felszabadította az 1990-es évek elején örmény csapatok által megszállt területeit, új geopolitikai realitás született a Dél-Kaukázusban.
A korábban magára hagyott, elpusztított települések helyén lassan megindul az újjáépítés, ahová Azerbajdzsán várja a háborúban területi integritása mellett kiálló államok, így Magyarország vállalatait is.
Az elmúlt egy évben azt tapasztaljuk, hogy a feszültségek a két fél között jelentős mértékben csökkentek, és elkezdtek tárgyalni a normalizáció és az együttműködés feltételeiről, még akkor is, ha több kérdésben jelentősek az érdekellentétek.
Azerbajdzsán államfője, Ilham Aliyev májusban a végső rendezést szolgáló békeszerződés aláírásának feltételeit elküldte Örményországnak az alábbi fő pontokkal: a területi integritás kölcsönös elismerése, az erőszakos cselekmények leállítása és a regionális biztonság fenntartása. Egy ilyen szerződés megfelelne nemcsak a nemzetközi jognak, de a regionális hatalmi realitásoknak is.
Ugyanakkor számos ügy maradt lezáratlan, melyek megoldása a végleges békeszerződés aláírása előtt mindenképp szükséges a helyzet rendezése és a regionális együttműködés kialakítása végett. Ide tartozik a november 10-i fegyverszüneti nyilatkozat minden pontjának végrehajtása, a regionális szállítási útvonalak megnyitása, az azerbajdzsáni és örmény határ pontos kijelölése, az Örményország és Törökország közötti kapcsolatok normalizációja és egy regionális egyeztető fórum létrehozása.
A tavalyi fegyverszüneti nyilatkozatban foglaltak végrehajtásának nagyjából még fele várat magára.
Így az ideiglenes orosz békefenntartói jelenlét alatti területeken lévő örmény csapatok lefegyverzése, a regionális szállítási útvonalak megnyitása és a menekültek visszatérése lakhelyükre. Biztató, hogy mindhárom kérdésben folynak a tárgyalások.
A megállapodás 9. cikke szerint a szállítási utakat újra kell nyitni a két ország között (mivel az első karabahi háború után ezeket a közlekedési folyosókat elvágták, s a következő közel három évtizedig így is maradtak). Az azerbajdzsáni területek elfoglalásával Örményország izolálódott a térségbeli közlekedési folyosóktól. Ez ügyben idén január 11-én háromtagú bizottságot állítottak fel az azerbajdzsáni, az örmény és az orosz miniszterelnök-helyettesekkel, s március 1-jén elkezdődtek a tárgyalások. A Dél-Örményország Zangezur térségében Nahicseván és a tavaly visszafoglalt területek között létesítendő közlekedési folyosó éppen emiatt a Zangezur-korridor nevet kapta. Ugyan a bizottsági találkozók egy időre véget értek a június 20-i örményországi parlamenti választás előtt, az orosz–azeri tárgyalások azóta is folyamatosak. Az örmény választás után újraindultak a háromoldalú tárgyalások.
Az azerbajdzsáni, örmény, orosz és török kormány pozitívan áll ennek az útvonalnak a megépítéséhez. Azerbajdzsán számára végre megteremtődne a szárazföldi összeköttetés a nahicseváni exklávéja és Törökország felé; Törökországnak ez vasúti és közúti összeköttetést jelent Azerbajdzsán központi területeivel; Oroszországnak azért lenne előnyös, mert ezáltal elkerülhetné, hogy kívülálló szereplők avatkozzanak be a régióban, főleg Örményországban, továbbá fenntartaná az országban az orosz befolyást, míg Örményország számára megszűnne a regionális elszigeteltség. A FÁK csúcstalálkozóján Nikol Pashinyan kijelentette, hogy a regionális szállítási útvonalak megnyitása kétségkívül jobb alternatíva, mint újabb harminc évig izolációban maradni. Ezen útvonalak megnyitásának további fontos szempontja, hogy fokozná a régió államai közötti együttműködést és kereskedelmet, és csökkentené a fegyveres konfliktus kialakulásának lehetőségét.
A második témakör a béke és a regionális együttműködés biztosítása szempontjából az Azerbajdzsán és Örményország közötti határvonal pontos demarkációja. Az azeri területek elfoglalása miatt a két ország Szovjetuniótól való függetlenedése után nem történt meg a határok pontos kijelölése az adott területen. A 2. karabahi háború után a felek visszatértek a szovjet időkbeli állapothoz, azonban a demarkációs vonal pontos kijelölése elkerülhetetlen.
Az örmény–török diplomáciai kapcsolatok kialakítása és a török–örmény határ megnyitása a regionális együttműködés további előfeltétele.
Az 1. karabahi háború idején Törökország Azerbajdzsán támogatása céljából lezárta az örmény határait, amelyeket azóta sem nyitott meg. A 2. karabahi háború után ez az ok megszűnt. Az elmúlt egy évben láthattunk diplomáciai gesztusokat mindkét fél részéről, amelyek bizakodásra adnak okot. A Zangezur-korridor megnyitása után a Törökország és Örményország közötti vasúti közlekedés is helyreállhat, ami új gazdasági lehetőségeket jelenthet Örményország számára is.
Nem sokkal a tavalyi háború után egy hattagú regionális platform ötlete vetődött fel, amely a három dél-kaukázusi államon –Azerbajdzsánon, Georgián és Örményországon – kívül Irán, Oroszország és Törökország részvételével olyan fórumot teremtene, ahol a részes államok együttműködhetnének, rendezhetnék vitás kérdéseiket. Azonban nem minden állam lelkesedett a felvetésért, emiatt egy szűkebb, 2+2-es javaslat is felmerült. Egyelőre Azerbajdzsán, Törökország, Irán és Oroszország a 3+3-as platform felállítását támogatja.
Ugyan vannak biztató jelek a tárgyalásokat illetően, egyelőre még hosszúnak tűnik az út a regionális stabilitás és az együttműködés elérése felé.
A tavalyi háború után azonban a regionális hatalmi viszonyok megváltoztak, Azerbajdzsán elérte elfoglalt területeinek felszabadítását. Immár nem maradt más, mint egy tartós béke elérése, amely a régió minden államának gazdasági prosperitást és fejlődést hozhat.
A szerző dr. Cavid Veliyev, a bakui Center for Analysis for International Relations kutatója.
Borítókép: Azerbajdzsáni katonák egy 440 méter hosszú nemzeti zászlót visznek az azeri fővárosban. (Fotó: MTI/AP)
