„Majd először ő, aztán öt évvel később mi tértünk vissza a kormányrúdhoz. Együtt csináltuk végig 2010-ben a pénzügyi válságkezelést, harcostársak voltunk az Európai Unió egyben tartásáért folyó küzdelemben, és együtt néztük tehetetlenül és eszköztelenül az Európa számára tragikus orosz–ukrán háború kitörését. A lojális és fegyelmezett németek, a lázadó és szertelen magyarok egy közös célért, egy Európáért, amelyben minden nemzet otthon érezheti magát” – emlékezett a kormányfő.
Orbán Viktor hozzátette: ezt követően jött a szakadás vagy inkább törés, nyílt törés 2015-ben, a migrációs invázió. A kormányfő ezt olyan sérülésként jellemezte, ami után már nem lesz olyan a sportoló mozgása, mint amilyen volt, rehabilitál, erőlködik, küzd, de inkább csak becsületből, tudja, s egy idő után beismeri, a régi formáját már nem tudja visszanyerni.
A kormányfő úgy folytatta: a migrációs krízis önmagában is komoly próbatétel volt, de „Rubiconná azért vált, mert felfedte a közöttünk lévő mély filozófiai, politikai és érzelmi különbségeket a nemzetről, a szabadságról és Németország szerepéről”.
Kiderült, hogy a magyaroknak és más közép-európaiaknak a haza immanens, a nemzet origó, hazaszeretet nélkül nincs egészséges érzelmi élet. Kiderült, hogy a németek az európai civilizáció másik ösvényén haladnak, valamiféle posztkeresztény és posztnemzeti állapot felé – sorolta.
Orbán Viktor szerint mi, magyarok megértettük, hogy a németek „ezt nem problémának, nem bajnak, nem orvosolandó civilizációs betegségnek, hanem természetes, sőt kívánatos, mi több erkölcsileg magasabb rendű állapotnak tartják”.
A Merkel-korszak vége
