Interjút közölt a Die Presse Márki-Zay Péterrel, aki csodát remél az április 3-i választásokon. A baloldal miniszterelnök-jelöltje az osztrák lapnak elmondta:
Csak négy éve aktív politikus, és csak három választáson indult eddig, amelyeken mindig ő volt az esélytelenebb, és mégis mindig nyert.
Márki-Zay Péter úgy véli, hogy „nagyon piszkos választási kampányt folytat Orbán Viktor”. Érdekes szerinte, hogy a Fidesz nem a szokásos vádakhoz folyamodik, hogy migránsokat hoz az országba, vagy hogy Soros pénzeli, vagy hogy a homoszexualitást propagálja. Szerinte ez nem működött, és ehelyett egyre inkább személyében támadják. Hozzátette:
a beszédeiből kiragadott néhány másodpercet arra használják fel, hogy hamis vádakat fogalmazzanak meg vele szemben, például, hogy lenézi az embereket, gyűlöli a vidéki embereket, az időseket és a nőket.
Márki-Zay Péter úgy véli, a Fidesz „nagyon rafinált”, példaként említette azt, hogy szerinte a Fidesz úgy állítja be őt, mint aki a vidékieket alkoholistáknak tartja. Az ellenzék miniszterelnökjelöltje ezzel arra a kijelentésére utalt, miszerint a falusiakkal délelőtt tízkor már nem lehet beszélni, mert vagy részegek, vagy agymosottak. – Meglep, hogy ez a trükk működik. Sajnos azonban sok ember elhiszi. Még ellenzéki szavazók is – mondta az interjúban.
A kampány kapcsán elmondta, hogy a választókkal való nagyon közvetlen és célzott kommunikációra támaszkodnak, még akkor is, ha ennek hatékonyságán még javítaniuk kell.
A közösségi médiát is használják, azonban a Fidesz ott is sokszorosát fordítja arra, hogy lejárató és gyűlöletkampányokat indítson ellenük
– folytatta. Arról is panaszkodott, hogy miközben 1,3 millió választópolgár vett részt az ellenzéki előválasztásokon, az eseménnyel nem foglalkozott a közmédia, de őt magát, mint az ellenzék miniszterelnök-jelöltjét sem hívták meg az M1 Híradójába.
Szinte minden FM-rádióadó a Fidesz irányítása alatt áll. Minden regionális lap Fidesz-lap. Központi utasítást kapnak arról, hogyan kell tudósítaniuk, s nap mint nap ugyanazokkal a szalagcímekkel – és hazugságokkal – jelennek meg