A történelmi csúcson levő magyar–szerb kapcsolatok a gazdaság, az energiabiztonság, az illegális migráció és a nemzeti kisebbségek terén is kiváló együttműködést tesznek lehetővé Magyarország és Szerbia között
– hangsúlyozta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter hétfőn Belgrádban. A tárcavezető Jadranka Jokszimovics európai integrációért felelős szerb miniszterrel, valamint Nikola Szelakovics külügyminiszterrel találkozott a szerb fővárosban. A találkozókat követően szerb hivatali kollégájával tartott közös sajtótájékoztatót, amelyen a két ország kapcsolatáról, az együttműködési lehetőségekről esett szó.
Az egykori háborúskodás és ellenségeskedés helyét ma már a stratégiai szövetség és barátság vette át
– húzta alá Szijjártó Péter. Ezért sokat kellett dolgozni, de a jó kapcsolatból nagyon sokat profitál Magyarország Szerbia, a vajdasági magyarság és a magyarországi szerb közösség is – emelte ki, majd hozzátette, hogy négy vívmánya van a kapcsolatnak, ezek nélkül pedig egyik ország sem tartana most ott, ahol tart.
A magyar és a szerb gazdaság nagyon hatékonyan tud hozzájárulni a másik növekedéséhez
– magyarázta Szijjártó Péter, majd rámutatott, hogy a tavaly év végi adatok alapján minden rekordot megdöntött a kétoldalú kereskedelmi forgalom és megközelítette a négymilliárd eurót. Hozzátette, hogy óriási közlekedésfejlesztési projektek vannak folyamatban, például a Budapest és Belgrád közötti gyorsvasút kiépítése, valamint a Szeged és Szabadka közötti vasút felújítása. Mindezek mellett a magyar kormány 16 magyar vállalatnak adott húszmilliárd forintnyi támogatást, amelynek nyomán negyvenmilliárd forintnyi beruházás jön létre Szerbiában”.
A második fontos vívmány az, hogy hozzájárulunk egymás energiabiztonságához, ha ugyanis nem lenne ilyen magyar–szerb energiaügyi együttműködés, akkor ma mindketten ki lennénk téve annak az ellátási válságnak, amelynek Európa nyugati fele most issza meg a levét
– részletezte a külgazdasági és külügyminiszter. Szijjártó Péter emlékeztetett arra, hogy október óta üzemel a két országot összekötő gázvezeték, amely nagy mennyiségű földgáz szállítására alkalmas. „Magyarországra október óta több mint hétszázmillió köbméter gáz érkezett ezen a vezetéken, és egy jelentős, több száz millió köbméteres szállítást tudtunk mi is teljesíteni Szerbiába” – közölte.