Ehhez képest kedden a védelmi parancsnokság éves konferenciájának megnyitóján már arról beszélt, hogy a térség ma a hidegháború óta a legnagyobb válsággal néz szembe.
Senki, semmilyen okból nem kényszeríthet ránk a biztonságunkra vonatkozó döntéseket. Bulgária szuverén ország, és a biztonsági döntéseket a nemzetgyűlés és a minisztertanács hozza meg. Megváltozott a biztonsági környezet. Ami Ukrajnában történik, az közvetlenül fenyegeti biztonságunkat
– jegyezte meg a négypárti koalíciós kormány védelmi minisztere.
Janev úgy véli, a Fekete-tengeren folytatódik az erőegyensúly megváltoztatásának tendenciája, és a bolgár fegyveres erők terén komoly hiányosságok mutatkoznak. Szerinte Bulgária számára öt prioritás van, amelyeket hangsúlyozni kell: pályázatokat kell kiírni a mintegy ötezer megüresedett katonai állás betöltésére, modernizálni kell a fegyveres erőket, meg kell újítani a gyalogsági harcjárművek projektjét, a védelmi kiadásokat úgy kell megemelni, hogy 2024-re elérjék a bruttó hazai termék két százalékát, elemzéseket kell végezni a fegyveres erők harci felkészültségének növelése érdekében.
Janev szerint az amerikai erők beléphetnek annak a NATO-zászlóaljnak a harccsoportjába, amelyet Bulgária a NATO kötelékén belül akar létrehozni az Ukrajna körüli válság miatt. Kérdés azonban, hogy mi lesz a bolgár kormány álláspontja, hogyan fog szavazni a parlament, hogyan fog reagálni erre a fordulatra a bolgár közvélemény, mert a lakosság többsége nem fogadna el egy Oroszországgal szembeni katonai konfrontációt.
Borítókép: Bolgár katona az északmacedón határnál 2015-ben. (Fotó: AFP/Nikolay Doychinov)



















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!