A légtérzár és a humanitárius atomháború

Jó szándékok, rossz kimenetelek – Robert C. Castel elemzése.

Az ukrajnai események láttán a legtermészetesebb emberi reakció a tettvágy – olvasható a Neokohn cikkében, melyet Robert C. Castel, az Israel Democracy Institute biztonságpolitikai szakértője jegyez. 

Az ukrán népnek nyújtott segítség nagyobbrészt hasznosnak bizonyult, és életeket mentett. Az ádáz tenni vágyás peremén azonban felbukkantak olyan gondolatok is, amelyek súlyos veszélybe sodorhatják a régiót, Európát, sőt talán az emberiség egészét.

Ezek közé a beélesített gondolataknák közé tartozik az Ukrajna feletti légtérzár ötlete.

A közelgő rendkívüli NATO-csúcs egyik célja döntést hozni ebben a kérdésben. Földre kényszeríteni Oroszország légierejét, vagy legalábbis eltávolítani Ukrajna egéről, vagy ha ez sem lehetséges, legalább megtisztítani a humanitárius folyosókat az orosz légi tevékenységtől.

A repüléstilalmi zóna gondolata több sebből vérzik, ezek közül a legszembetűnőbb a kockázat és a hatékonyság kérdése.

Mennyire lenne számottevő a légtérzár hatása, egyrészt a humanitárius katasztrófára, másrészt a háború menetére?

A válasz az első kérdésre az, hogy elenyésző mértékben – olvasható a Neokohn cikkében. Az orosz légi tevékenység Ukrajna fölött meglepően gyér, és ezt a tevékenységet tovább korlátozták a Nyugatról érkezett egyszemélyes légvédelmi rendszerek. Ezek alapján igen egyértelmű, hogy a légtérzárnak elhanyagolható befolyása lenne az ukrán humanitárius válságra, és csupán mérsékelt befolyása a háború menetére.

Ezek mind közismert tények, ennek ellenére számos szakértő, véleményformáló és politikai döntéshozó agresszívan tolja előre a repüléstilalmi zóna ügyét.

A POLITIKAI DIMENZIÓ

Mit is jelent tulajdonképpen az, hogy légtérzárat létesítünk Ukrajna felett?

Azt jelenti, hogy:

1. megpróbáljuk elijeszteni az oroszokat Ukrajna légteréből,
2. vagy ha ez nem sikerül, akkor kivívjuk a vitathatatlan légi fölényt Ukrajna fölött, és vállaljuk egy totális háború veszélyét a NATO és Oroszország között.

Elképzelhető, hogy a legderűlátóbb opció valósul meg, és Oroszország kitér a konfliktus elől?

Nem elképzelhetetlen, de a megítélésem szerint ennek igen kicsi a valószínűsége. Az orosz hadsereg hatalmas presztízsveszteséget szenvedett el az ukrán hadjárat kezdetén, és nem garantált, hogy a jelenlegi rezsim túlélne egy második megaláztatást is.

A Neokohn szerint ne reménykedjünk túlságosan abban, hogy egy sima blöffel sikerülni fog a földre ijeszteni Putyin légierejét.

A repüléstilalmi zóna gondolata felrúgja fél évszázad konfliktusmenedzselési hagyományát és tapasztalatát.

A régi világrend összeomlani látszik, mert az orosz invázió tabuk egész sorát döntötte meg. Furamód azok, akik a régi világrend helyreállításán fáradoznak, most mégis amellett kardoskodnak, hogy a legbiztosabb út a restaurációhoz nem más, mint a legutolsó fennálló tabu megdöntése.

A KATONAI DIMENZIÓ

Egy légtérzár kicsit több, mint néhány alkalmi rendőrjárőr, magassági kormánnyal.

Nem csupán a NATO és Oroszország légi eszközeinek az alkalmi koccanásáról szól a dolog, hanem két teljes légi armada megütközéséről. Repülőgépekkel, helikopterekkel, drónokkal, légvédelmi rendszerekkel, elektronikai és kiberhadviselési eszközökkel, és mindezek földi kiszolgálóival és védelmezőivel.

Mit is jelent egy légtérzár kierőszakolása?

Azt jelenti, hogy a NATO megszerzi a vitathatatlan légi fölényt Ukrajna fölött — az orosz légierő és légvédelem semlegesítésével.

Mivel jár ez a gyakorlatban?

Azzal, hogy a NATO-nak meg kell birkóznia az orosz repülőkkel, ami önmagában sem kis feladat, és utána pedig fel kell morzsolnia az orosz légvédelem rétegeit. Mivel a közvetlen fenyegetést jelentő légvédelmi eszközök egy jelentős része Oroszország területén állomásozik, a légi fölény megszerzéséhez a NATO kénytelen lesz szuverén orosz területen levő célpontokat is támadni. Egy ilyen támadás azonnali válaszcsapásokat vonna maga után, és a háború kiszélesedése elkerülhetetlenné válna. Mint azt már a Neokohn portál korábban is említette, a humanitárius folyosók biztosítása a levegőből eleve nem sok sikerrel kecsegtet.

A légtérzár sikertelensége láttán egyre erősödne a nyomás egy „földtérzár” bevezetésére is, persze szigorúan humanitárius alapon.

A repüléstilalmi zóna környezete önmagában is veszélyforrást jelent, függetlenül attól hogy a szemben álló felek szánt szándékkal konfliktusba kívánnának keveredni egymással vagy sem. Az oroszok közepes hatékonysággal zúzták össze Ukrajna légvédelmi radarrendszerét és légi irányítását. Igen kétséges, hogy a nyugati segélynek sikerült mindezt pótolnia. Az ukrán csapatok tekintélyes része egymástól elszigetelt csapattestekben küzd, minimális vagy nemlétező kapcsolattal a NATO légi irányításával. Ezek az elszigetelt csapatok légvédelmi eszközökkel is fel vannak szerelve, és

nem lebecsülendő az esélye annak, hogy egy NATO-repülőgép baráti tűz áldozata legyen.

 A Neokohn véleménye szerint, persze váltig hangoztathatjuk, hogy a repüléstilalmi zóna csupán humanitárius cselekedet,

az orosz oldalról szemlélve a pályát, mindez gyanúsan hasonlít a Barbarossa hadművelet felvezetésére.

A céljukat tévesztett légvédelmi rakéták általában nem maradnak örökké a levegőben, és semmi garancia nincs rá, hogy nem egy NATO-tagállam területén fognak becsapódni, súlyos károkat okozva. A légibakit egy gyors válaszcsapás követheti, beindítva ezzel a megállíthatatlan eszkalációs spirált.

Az elektronikai és kiberhadviselés eszközeinek a bevetése a légi hadművelet részeként súlyos fennakadásokat okozhat civil rendszerekben, minden támadó szándék nélkül is. A legkézenfekvőbb példák erre a műholdas navigációs rendszerek zavarása, vagy egy túl széles spektrumban alkalmazott kiberfegyver. Az előző példához hasonlóan

egy kiberbaki és egy kibertámadás veszélyesen hasonlítanak egymásra, megteremtve a lehetőségét az eszkalációnak ezeken a hadszíntereken is.

Miről is van szó tulajdonképpen?

Az oroszok folytatják a háború elején elkezdett légi tevékenységüket, és tudomást sem vesznek a NATO-légierő jelenlétéről. Ahhoz, hogy a NATO elkapja az ellenfél tekintetét, előbb-utóbb meg kell nyomi valahol egy gombot, és alumínium konfettivé változtatni egy több milliós orosz harci gépet. Ez azt jelenti, hogy az első lövést a Neokohn véleménye szerint nekünk kell leadnunk a cselekedet összes morális terhével együtt. 

A HUMANITÁRIUS JELZŐ NEM AD FELMENTÉST

Mindez nem azt jelenti, hogy jobb, ha nem teszünk semmit a háború következtében kibontakozó humanitárius válság enyhítésére.

Csupán azt jelenti, hogy

a humanitárius elkötelezettség nem ad felmentést a kötelezettség alól, a Neokohn véleménye szerint, hogy szkeptikus pragmatizmussal fogjunk hozzá a probléma kezeléséhez.

Továbbá azt is jobb ha szem előtt tartjuk, hogy

a „humanitárius” jelző nem változtat egy harci cselekmény lényegén, és a másik fél valószínűleg hadicselként vagy propagandafogásként értelmezi a jóemberkedést.

Régi közhely, hogy akinek a kalapács az egyetlen szerszáma, az minden problémában szöget lát. A légi fegyvernem alkalmazása régi mesterem, Elliot Cohen klasszikussá vált mondása szerint hasonlít a modern párkapcsolatokhoz. Megvan benne az azonnali kielégülés öröme — a hosszú távú elköteleződés kényelmetlensége nélkül. Cohen 1994-es cikke halálos komolysággal tárgyalja a veszélyeket, amiket az elköteleződés hiányának az illúziója teremt.

Mindez érvényes a hetedik hatványon, ha a világ egyik szuperhatalmával kerülünk közvetlen konfliktusba.

A repüléstilalmi zóna ötlete, — megfosztva a humanitárius és a technológiai sallangtól — nem más, mint nyílt hadüzenet Oroszországnak, légipostán kézbesítve. Itt az ideje, hogy azok, akik ezzel a gondolattal játszadoznak, leszálljanak a valóság talajára, és szembenézzenek a realitásokkal – olvasható a Neokohn cikkében.

Amennyiben viszont mégis siker koronázná az erőfeszítéseiket, akkor valószínűleg az első sorból fogjuk végignézni a történelem első humanitárius atomháborúját.

Az eredeti cikk IDE kattintva olvasható el.

Borítókép: illusztráció (Fotó: Pixabay)