Az energiahordozók és nyersanyagok ára hosszú hónapok után most először nem emelkedett tovább. A jelentős drágulás miatt azonban többszörösébe kerülnek olyan alapvető termékek, amelyek a mezőgazdasághoz szükségesek – írja a V4NA nemzetközi hírügynökség.Ilyen például az üzemanyag, ami néhol akár 50 százalékkal is többe kerül ma, mint néhány hónappal ezelőtt.A műtrágya is egyre nehezebben beszerezhető cikk a piacon, miután a földgáz ára az egekbe szökött, így a mezőgazdaság egyik legalapvetőbb elemét is sokkal drágábban tudják előállítani – ahol képesek még egyáltalán erre.
Bajban a mezőgazdaság, egyre nagyobb hiánycikk a műtrágya
Az energiaárak drasztikus megemelkedése miatt a mezőgazdaság egyik legfontosabb elemét, a műtrágyát is egyre drágább előállítani, ami első körben a gazdákon csapódik le, nemsokára pedig a fogyasztók is érezni fogják a következményeket.

Bár a probléma egész Európát érinti, a német mezőgazdaság került a legkellemetlenebb helyzetbe. A Német Gazdaszövetség (Deutscher Bauernverband) szerint a műtrágya ára jelenleg csaknem ötszöröse a tavalyinak. Joachim Rukwied elnök szerintmár a háború előtt is rekordszinten voltak az árak. Az új ársokk ráadásul a tavaszi rendelés leadásakor következik be, tehát akkor, amikor a legnagyobb a kereslet.
A német gazdák egyre elégedetlenebbek, mert sokuknak került veszélybe a megélhetése.
A földeken mindig egy egész évre előre finanszírozunk. Mindig reménykedünk abban, hogy a terméssel együtt az ár is megfelelő lesz. De a drága üzemanyag és a még drágább műtrágya miatt most szélsőséges helyzetben vagyunk.
– mondja Christina Große-Frericks gazdálkodó, aki családjával Sauerland régióban gazdálkodik. A Tagesschau német lap szerint a család egy vegyes gazdaságot tart fenn, ahol szántóföldi növénytermesztés, sertéshizlalás és lótartás folyik.
A műtrágya drágulását elsősorban a rendkívül magas földgázárak okozzák, mivel az elengedhetetlen a nitrogéntartalmú műtrágyák előállításához.
Emiatt a kereslet is drasztikusan visszaesett, majd a gyártók is kénytelen voltak korlátozni a termelést, de volt olyan üzem, ami teljesen leállította a működését. A gazdaszövetség szerint a műtrágya már komoly hiánycikké vált, emiatt a betakarítás mennyisége is csökkenni fog. Jelentős visszaesés történt a zöldségtermesztésben is, sok üvegház jelenleg egyszerűen üres, ami többek között a paradicsom, uborka vagy cserepes fűszernövények termesztését érinti – írja a V4NA nemzetközi hírügynökség.
Mindezek hatására pedig hamarosan az asztalra kerülő termékek, például a kenyér, zsemle, zöldségek vagy a gyümölcsök még drágábbak lesznek a boltokban.
Borítókép: illusztráció (Forrás: Pexels)
A téma legfrissebb hírei
Tovább az összes cikkhez
Ukrajna szerint drámai veszteségeket szenvedtek az oroszok
A frontvonalakon folyamatos a nyomás és a pusztítás.

Továbbra is titkolják Biden mentális állapotát + videó
Orvosa az ötödik alkotmánykiegészítésre hivatkozva hallgatott a kongresszus előtt.

Butler után új korszak kezdődött az elnökbiztonságban
Egy év telt el azóta, hogy Donald Trump ellen merényletet követtek el egy pennsylvaniai kampánygyűlésen.

„Megaláztak és eldobtak” – zaklatásról és megtorlásról szól a United Airlines legújabb botránya
Egy volt alkalmazott azt állítja, hogy felettese flörtölt vele, majd egy 136 kilós holttest eltávolítására kényszerítették – végül ki is rúgták.
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en
Címoldalról ajánljuk