Mérgezési tüneteket mutatott egy március 3-án tartott informális ukrán–orosz béketárgyalás után az ukrán tárgyalódelegáció legalább két tagja, s a szórásba belekerült a találkozón szintén részt vevő milliárdos Roman Abramovics orosz oligarcha is – kürtölte szét a világsajtó. Ukrán részről leginkább Rustem Umerov parlamenti képviselő, a Verhovna Rada emberi jogi bizottságának a titkára volt érintve az ügyben, amelyről először a The Wall Street Journal amerikai pénzügyi napilap és a Bellingcat oknyomozó portál adott hírt. A két férfi később Lengyelországba távozott, majd Isztambulba repültek, ahol gyógykezelést kaptak. Hírforrások szerint az áldozatok kellemetlen szem- és bőrirritációra, gyulladásra panaszkodtak, ám a szimptómák egy nap múlva már tűnőben voltak, azóta pedig minden veszély elmúlt. A delegáció másik ukrán tagja is jól van. A szimptómákat mutató három férfi mindössze csokoládét evett és vizet ivott órákkal a tünetek megjelenése előtt. A csapat negyedik tagja szintén ezeket fogyasztotta, de vele nem történt semmi. Egy vegyifegyver-szakértő szerint a legvalószínűbb eset az, hogy eleddig azonosítatlan vegyi fegyverrel mérgezhették meg a tárgyalókat, ám az adag túl kicsi volt ahhoz, hogy az életüket veszélyeztette volna – minden bizonnyal a megfélemlítés volt a merénylet célja. A megmérgezettek barátai is arra gyanakodnak, hogy minden bizonnyal Moszkva keményvonalasai akarták elszabotálni a béketárgyalásokat. Ugyanakkor egy amerikai kormánytisztviselő azt mondta a Reuters brit hírügynökségnek, hogy
az amerikai hírszerzés szerint a bizonyítékok nem utalnak mérgezésre, sokkal inkább környezeti hatások okozhatták a tüneteket.
A Kreml megerősítette, hogy Abramovicsot valóban bevonták a tárgyalások kezdeti szakaszába informális közvetítőként, s többször találkozott a két ország államfőjével is. Az oligarcha ide-oda utazgatott Lviv és Moszkva között, bár az oroszellenes nemzetközi szankciók őt is érintették volna, aminek következtében el kellene adnia az angol Chelsea futballklubot. Volodimir Zelenszkij ukrán elnök szerint Abramovics – aki ráadásul jó viszonyban van Vlagyimir Putyin orosz elnökkel is – „valamit tenni akart, hogy valahogy segítsen” az ellenségeskedés megszüntetése érdekében, s ezért állítólag kijárta Washingtonban, hogy az oligarchára ne vonatkozzanak a szankciók. Mihajlo Podoljak, az ukrán tárgyalódelegáció tagja és Zelenszkij tanácsadója közben arra figyelmeztetett, hogy nem szabad bedőlni az esetleges álhíreknek az állítólagos mérgezésről közölt sajtójelentések után.
A médiában jelenleg rengeteg a spekuláció, különféle összeesküvés-elméletek terjednek
– mondta. Ehhez a véleményhez kivételes módon a Kreml is csatlakozott, mondván, az egész csak mese, része az információs háborúnak. Maga az érintett Rusztem Umerov azt írta a közösségi médiában, hogy jól van, s nem szabad bízni az ellenőrizetlen hírekben, különösen, hogy „nyakig állunk egy információs háborúban” – idézte a Deutsche Welle német hírportál. A The Guardian című brit lap ugyanakkor megjegyzi, hogy – érdekes módon – a hír közvetlenül a Törökországban tartandó ukrán–orosz személyes tárgyalások előtt bukkant fel.
Abramovicsék informális tanácskozásai egyébként párhuzamosan zajlottak a hivatalos orosz–ukrán tárgyalásokkal, amelyeket Belaruszban vagy online tartottak. A hivatalos megbeszélések második, belarusz fordulóját éppen Abramovics első kijevi látogatása idején folytatták le. Két nappal később agyonlőtték Denisz Kirejevet, a hivatalos ukrán tárgyalódelegáció tagját.
Mai napig nem világos, milyen tevékenységéért kellett halállal lakolnia.
A keddi isztambuli tárgyaláson egyébként a BBC szerint fittnek kinéző Abramovics is részt vett, de csak informálisan, nem hivatalos minőségben. Közben Dmitro Kuleba ukrán külügyminiszter egy tévéinterjúban arra figyelmeztette a tanácskozáson résztvevőket, hogy ne egyenek és igyanak semmit, s lehetőleg ne érintsenek meg semmilyen felületet.
Borítókép: Roman Abramovics (Fotó: MTI/EPA/Anthony Anex)