Növekvő árak, csökkenő gazdasági növekedés a Balkánon
Szerbiát nem fenyegeti élelmiszerhiány, inkább az a kérdés, hogy mennyiért lehet beszerezni majd az élelmiszert a boltokban. Az infláció már most is magas a balkáni országban, az áprilisi áremelkedés csaknem tízszázalékos volt az előző évhez képest. Ennek ellenére minden élelmiszer és cikk beszerezhető a szupermarketekben és a kisboltokban. Alekszandar Vlahovics szerint ugyanakkor az egész térségben lassul a gazdasági növekedés, így Szerbiában is kisebb az eredetileg tervezettnél, négy helyett 3,2 százalékos bővüléssel számolnak a szakértők.
A nemzetközi szervezetek előrejelzései, így a Világbank, az IMF és az Európai Bizottság is egyetért abban, hogy lassulhat a növekedés. A kilátások kevésbé optimisták, mint az év elején. Ez teljességgel érthető az ukrajnai háború és az energiahordozók drágulása miatt
– mondta Vlahovics egy isztriai gazdasági fórumon.
A szakember emlékeztetett arra, hogy a mostani becslések alapján legalább egy százalékkal csökkent a gazdasági növekedés éves előrejelzése. Ezek a számok az egész Nyugat-Balkánra érvényesek – tette hozzá.