— Nemrég a keresztény szimbólumokról tartott előadást. Európában sok szó esik a keresztény gyökerekről, de a valóság mást mutat, például Päivi Räsänen finn képviselőnő meghurcolását a hite miatt. Vladimír Palko szlovák politikus keserű könyvet írt a kereszténység visszaszorulásáról. Egyetért vele?
— Egyre inkább ez a helyzet. Létezik egy felfogás, amely szerint kereszténynek lenni annyit tesz, mint a gondolkodásban megrekedtnek és ultrakonzervatívnak lenni, akinek nem számítanak a kisebbségek. Ez veszélyes gondolkodás. Vannak ugyanis dolgok, amelyekkel egy keresztény a hitéből adódóan nem érthet egyet. Nagyon gyorsan halad előre a szekularizáció, kirekesztve a vallást a nyilvánosságból. Sokan úgy érzik: keresztényként az a sorsuk, hogy maradjanak csendben. Ez is téves felfogás: a véleménynyilvánítás joga a vallásos embereket és a vallási közösségeket is ugyanúgy megilleti, mint másokat.
— Konzervatív jogászként hogyan látja, mit tehetnek ez ellen a kereszténydemokrata politikusok, közéleti véleményformálók? Az Európai Parlament a lengyel abortusztilalmat elítélő határozatát például az Európai Néppárt többsége is megszavazta.
— Nem divatos ma kereszténynek vagy konzervatívnak lenni, nem számít korszerűnek. A mai világ a gyors megoldásokról szól, a vallás pedig nem kínál ilyeneket. A Horvát Demokratikus Közösség, a vezető kormánypártunk soraiban is félnek nyíltan kereszténynek mutatkozni, attól tartva, hogy szavazatokat veszítenek. A felmérések szerint a közvélemény többsége nem abortuszellenes. Horvátországban most éppen van is egy ezzel kapcsolatos ügy, ami heves vitát váltott ki. Egy magzatnál súlyos károsodást diagnosztizáltak, de az orvosok nem voltak hajlandóak elvégezni a művi terhességmegszakítást, és Szlovéniába tanácsolták a várandós nőt. Miután az ügy vihart keltett a médiában, a kórház változtatott az álláspontján, azt állítva: lehetséges lenne az abortusz, ám azt orvosi okokból nem tudják elvégezni. Ez így viszont súlyos és veszélyes kérdést vet fel: a nőgyógyászokat nem illeti meg a lelkiismereti szabadság, hogy megtagadják a beavatkozást. A horvát alkotmány biztosítja ugyan e jogukat, de harc indult ennek aláásására. A vallásellenes mozgalom azt akarja, hogy az abortuszra jelentkező nő joga erősebb legyen a beavatkozást a meggyőződése alapján megtagadó orvosénál. A vallási közösségek befolyását általában is megpróbálják aláásni, arra hivatkozva, túl befolyásosak és a „háttérből irányítanak”. Csak éppen ezt semmi nem támasztja alá: ha ez így lenne, nem lennének abortuszok vagy válások. Horvátországban a lakosság 86 százaléka vallja magát katolikusnak a legutóbbi népszámlálás szerint, de csak a harminc százalékuk jár templomba. Az egyház befolyása így elég korlátozott és ez a befolyásvesztése egész Európára jellemző — Lengyelország kivételével.
Hazánkban is járt. A Miskolci Egyetem Közép-európai Akadémia meghívásának eleget téve Frane Stanicic, a Zágrábi Egyetem professzora tartott előadást május 26-án, a Miskolci Egyetem Közép-európai Akadémia és a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Jog- és Államtudományi Kar által közösen rendezett Constitutional framework for the protection of future generations and the environment in the regulation and jurisdiction of certain Central European countries című konferencián. A nemzetközi konferencia a Miskolci Egyetem Közép-Európai Akadémia által koordinált Közép-európai Professzori Hálózat részeként a Constitutional protection of the environment and future generations nevű kutatócsoport első féléves munkáját összegző esemény volt.
— A horvát diplomácia igen aktív Bosznia-Hercegovinában, ahol a helyi horvátok szerint égetően sürgős lenne a választójogi reform az októberre kiírt voksolás előtt. Boszniában nem egyszer borult már lángba Európa. Tarthatunk-e a következőtől?
— A horvát kormány alkotmányos kötelessége, hogy törődjön a határon túli horvátok sorsával. Márpedig a legnagyobb ilyen csoport Bosznia-Hercegovinában él, ahol az 1995-ös daytoni békeszerződés értelmében a három országalkotó népcsoport egyike. Vagyis a szerbekkel és a bosnyákokkal azonos jogoknak kellene megilletniük őket. A bosnyák–horvát föderáción belül mégsem élveznek egyenlő jogokat. A helyzet az, hogy Zeljko Komsic, a boszniai államelnökség horvát tagja valójában nem a horvátoknak, hanem a bosnyákoknak köszönheti a posztját, mert ők voksolnak többen. A bosnyák pártok egy idő után ráéreztek annak az ízére, ha egyes horvát jelöltekre való voksolásra buzdítják a szavazóikat, befolyásolva ezzel a belső folyamatokat. Ez tulajdonképpen egy kiskapu a daytoni szerződésben, de csak akkor, ha a szellemét figyelmen kívül hagyjuk. Ezért sürgetik már most a horvátok a választójogi reformot, amit a bosnyákok pedig megtagadnak tőlük. Nem többletjogokat akarnak a horvátok, hanem egyenlőeket. Egyes horvát politikusok viszont már egy harmadik, horvát politikai entitás létrehozását sürgetik a bosnyák–horvát föderáció és a Republika Srpska, a boszniai Szerb Köztársaság mellett. Ez viszont nagyon veszélyes dolog, gyakorlatilag az újabb háborúval lenne egyenlő.
— Miért?
— Mert megváltoztatná a daytoni kereteket. Boszniát minden újabb területmódosítás puskaporos hordóvá tenné. Valamit tenni kell a növekvő feszültség csillapítására, már az elhangzott igényt sem lett volna szabad kinyilvánítani. Nemcsak Boszniáról, a nemzetek e mozaikjáról van szó, amit nem lehet területi igények alapján „széthordani”, hanem Horvátországról és Szerbiáról mint Dayton őreiről is. Nekik fel kell lépniük az egyezmény védelmében, és az oroszok — akik igencsak aktívak a Republika Srpskában — is résen vannak arra az esetre, ha Bosznia a NATO felé közeledne. Nagyon kényes a geopolitikai helyzet, nem lenne szabad játszani a tűzzel. Sem politikailag, sem jogilag nem kedvez az Emberi Jogok Európai Bíróságának az úgynevezett Sejdic és Finci-ügyben hozott, Boszniát elmarasztaló és kötelező ítélete, amely szerint az államelnökség nem korlátozható az említett három népcsoportra. (Dervo Sejdic és Jakob Finci roma, illetve zsidó nemzetiségű boszniai állampolgárok, akiknek jelöltségét a hatóságok elutasították — a szerk.) Az ítélet ugyanis ellentétes a daytoni egyezménnyel.
— Mi a megoldás?
— A bosnyákok és a horvátok megállapodása, amit az Európai Uniónak és Horvátországnak kell elősegítenie.
— Christian Schmidt, az ENSZ boszniai főképviselője tehet valamit ennek érdekében?
— Ő akár a parlamentet is feloszlathatja, de elődeivel ellentétben inkább a háttérben marad, és jól is teszi. Jobb, ha a megoldás nem kívülről érkezik. Viszont a választások közeledtével nagyon sürget az idő. Tárgyalásokra és engedményekre van szükség mindkét oldalról.
