Lengyelország és Ukrajna rendezni próbálja történelmi vitáit

Az orosz–ukrán háború átmenetileg jegelte a Varsó és Kijev között fennálló vitákat a lengyel–ukrán történelmi konfliktusok megítélésében , de a felek egyetértenek abban, hogy előbb-utóbb megoldást kell találni rájuk az áhított megbékélés érdekében, mert a be nem gyógyult sebek újra felfakadhatnak.

6284494 11.07.2020 A serviceman stands at attention during a ceremony to commemorate victims of Massacres of Poles in Volhynia and Eastern Galicia on Genocide Remembrance Day, in Warsaw, Poland. Alexey Vitvitsky / Sputnik (Photo by Alexey Vitvitsky / Sputnik / Sputnik via AFP) Fotó: Sputnik via AFP

Az orosz agresszió kezdete óta Varsó hathatós segítséget nyújt keleti szomszédjának. Mateusz Morawiecki lengyel miniszterelnök nyilatkozata, miszerint „a független Ukrajna fennmaradása Lengyelország függetlenségének sine qua nonja”, visszhangra talált az állami hatóságoknál és a társadalomban, melyek elvileg minden áldozatra készek az ukrán ügy érdekében, kivéve a közvetlen katonai konfrontációt az Oroszországi Föderációval.

Hasonló szellemben nyilatkozott több más vezető lengyel politikus. Elzbieta Witek, a szejm elnöke Ukrajna legjobb nagykövetének nevezte Lengyelországot a világon. 

– Andrzej Duda elnök pedig akár Ukrajna tiszteletbeli alelnöke lehetne az ukrán érdekek képviseletében tanúsított buzgalmáért – írta  Wojciech Golonka publicista a Do Rzeczy hetilapban. 

Kétségtelen paradoxon mindazonáltal – mutatott rá – a lengyel és ukrán nemzeti érdekek teljes és kritikátlan azonosítása, különösen a közös történelem fájdalmas és máig lezáratlan fejezeteinek tükrében. 

Utóbbiak között az egyik legsúlyosabb és legfájdalmasabb a lengyel polgári lakosság ellen elkövetett tömeggyilkosság Volhíniában (lengyel és ukrán elnevezéssel Volinyban) és Kelet-Galíciában.

Ezen a két világháború között Lengyelországhoz tartozó, mai nyugat-ukrajnai területen, amely 1941-ben német megszállás alá került, 1943–44-ben ukrán nacionalisták becslések szerint több mint százezer lengyel és zsidó polgári lakost, zömmel földműveseket, nőket, gyermekeket, öregeket gyilkoltak halomra bestiális kegyetlenséggel. A leszámolás kisebb mértékben más nemzetiségeket, cseheket, örményeket, sőt lengyeleket segítő ukránokat is érintett. A mészárlást a lengyel szejm 2016-ban népirtásnak minősítette, és az áldozatok tiszteletére július 11-re emléknapot is létesített. 

Fotó: Sputnik via AFP

A vérengzést az ukrán nacionalista vezető, Sztepan Bandera (1909–1959) által alapított, az önálló ukrán állam megteremtéséért küzdő Ukrán Felkelő Hadsereg (UPA) és ennek radikális szárnya, az Ukrán Nacionalisták Szervezete (OUN) követte el. 

A tömeggyilkosságok mindaddig folytatódtak, amíg a Vörös Hadsereg 1944-ben el nem foglalta a területet. Tény viszont, hogy a német, majd a szovjet megszállók ellen harcoló földalatti Honi Hadsereg (AK) is megtorló akciókat hajtott végre, melyekben mintegy húszezer ukrán veszítette életét.

Ukrajnában ezeket az etnikai tisztogatásokat gyakran a „volinyi tragédia” eufemisztikus elnevezéssel illetik. Volodimir Vjatrovics, az Ukrán Nemzeti Emlékezet Intézetének korábbi elnöke, az Európai Szolidaritás (Petro Porosenko volt elnök pártja) parlamenti képviselője lengyel–ukrán háborúnak nevezte, amelyért véleménye szerint mindkét fél egyformán felelős volt, és tagadta, hogy a lengyelellenes mészárlást előre eltervezték volna. 

Az ukránok többségének megítélése szerint a banderisták hazafiak voltak, akik az orosz invázió ellen védték hazájukat. 

Így aktualizálják, alkalmazzák a mai helyzetre az egykori történéseket és a szovjetek elleni harc két fő vezetőjének, Banderának és Roman Suhevicsnek (1907–1950), az UPA főparancsnokának a szerepét. Bandera születésnapja (január 1.) 2019 óta hivatalos ünnepnap Ukrajnában, és Suhevicsről nevezték el például a nyugat-ukrajnai Ternopil központi stadionját. 

A Rejting ukrán közvélemény-kutató központ májusi felmérése szerint az ukránok 74 százaléka nemzeti hősnek tartja Banderát. 

Fotó: AFP

Egy évtizede még csak 22 százalékos volt ez az arány. Meglepő, hogy népszerűsége a délkelet-ukrajnai területeken élő orosz ajkú lakosság körében is növekszik. Szimon Petljurának (1879–1926), az 1918-as ukrán forradalom egyik vezérének, a kérészéletű Ukrán Népköztársaság hadseregparancsnokának is jelentősen nőtt, a 2012-es 26-ról 49 százalékra emelkedett a népszerűsége. A válaszadók 81 százaléka helyesli, hogy az OUN-t és az UPA-t az ukrán függetlenségért küzdő szervezeteknek ismerjék el. Ez is duplája a 2015-ös adatnak. 

Az OUN és az UPA kultuszának egyik legfőbb támogatója Petro Porosenko előző ukrán elnök. Hivatali utóda, Volodimir Zelenszkij viszont soha nem nyilatkozott rokonszenvvel a két szervezetről, bár diplomatikusan fogalmazott róluk, elismerve, hogy az ukránok egy része hősként tekint rájuk. Az Ukrajna elleni jelenlegi orosz agressziót a Szovjetunió elleni német támadáshoz hasonlította, megjegyezve mindazonáltal, hogy tisztelet illeti azokat is, akik a Vörös Hadseregben, nem az UPA-ban harcoltak. 

A két ország kulturális minisztere nemrég memorandumot írt alá, melynek értelmében a háború befejeződése után lengyel–ukrán kétoldalú tárgyalásokat tartanak a történelmi emlékezetre vonatkozó viták lezárásáról. 

Egyes hírek szerint már folynak is megbeszélések a kulisszák mögött Voliny ügyében. Kompromisszum rajzolódik ki, melynek értelmében Lengyelország elismeri, hogy az UPA Ukrajna függetlenségéért harcolt, cserében Ukrajna elítéli a lengyelek elleni tömegmészárlást. Varsó a maga részéről elítéli az ukránok ellen elkövetett lengyel bűnöket, köztük a második világháború után Lengyelországban maradt ukrán kisebbség üldözését és áttelepítését. Kijev feloldja a volhíniai mészárlás tömegsírokban elföldelt lengyel áldozatai exhumálásának és eltemetésének felfüggesztését, Varsó pedig helyreállítja az UPA legálisan létesített, később lerombolt vagy lebontott lengyelországi emlékműveit. Az Ukrán Nemzeti Emlékezet Intézetének jelenlegi vezetője, Anton Drobovics már bele is egyezett az exhumálási procedúra folytatásába.  

Sajtójelentések szerint a lengyel fél hajlik arra, hogy szemet hunyjon a Bandera-kultusz felett, és megelégszik azzal, hogy a volhíniai mészárlásért csak Suhevicset és Dmitro Klacskivszkijt (1911–1945), az UPA első főparancsnokát tegyék felelőssé. 

Ukrán történészek és politikusok eddig is azzal érveltek, hogy Banderának nincs köze az etnikai tisztogatáshoz, hiszen őt a németek már korábban letartóztatták és a sachsenhauseni koncentrációs táborba hurcolták, bár ez nem menti fel a lengyelellenes műveletek ideológiai előkészítésének vádja alól. 

Piotr Gliński lengyel kulturális miniszter, miniszterelnök-helyettes a Polska Times című lengyel lapban pozitívan értékelte a kétoldalú kapcsolatokban bekövetkezett változásokat, hangsúlyozva, hogy az ukrán fél megértést mutat a lengyel követelmények iránt. Michal Dworczyk, a varsói miniszterelnöki hivatal vezetője még derűlátóbban nyilatkozott a Polsat News hírtelevízióban, a jóakarat gesztusának nevezve a memorandumot. Azt mondta, hogy az ukrán és a lengyel politikai osztály és a két társadalom nagy vizsga előtt áll. Hozzátette, hogy viszont Oroszország és mindazok, akik ferde szemmel  nézik a lengyel–ukrán együttműködést, bizonyosan megpróbálnak tőkét kovácsolni a lengyel–ukrán történelmi viszályból és a heves érzelmekből.

Borítókép: Megemlékezés a mészárlásra (Fotó: Sputnik via AFP/Alexey Vitvitsky)