A VOX politikai fesztiválján európai vezetők, így Mateusz Morawiecki lengyel miniszterelnök, a portugál Cega! vezetője, André Ventura is felszólaltak, ahogy Javier Milei argentín jobboldali elnökjelölt is. Videóüzenetben fejezte ki támogatását a spanyol jobboldalnak Giorgia Meloni olasz miniszterelnök várományos, Donald Trump egykori amerikai elnök és Orbán Viktor magyar miniszterelnök is, akinek a köszöntőjét nagy tapsvihar fogadta a helyszínen. A VIVA 22-n a Fidesz is képviseltette magát Gál Kinga alelnök személyében.

Az Alapjogokért Központ is képviseltette magát a fesztiválon, mint a VOX-hoz kötődő Disenso Alapítvány egyik fontos magyarországi partnere.
Farkas Vajk nemzetközi igazgató elmondta, Európában egyre inkább erősödnek a magyar kormánypártokhoz hasonló konzervatív, patrióta erők. Ennek példája a legutóbbi olaszországi választások eredménye is. Spanyolországban jövőre tartományi és helyhatósági, valamint parlamenti választásokat is tartanak, amelynek legfontosabb kérdése, hogy a jobboldali erők legyőzik-e a mostani szocialista–szélsőbaloldali kormánykoalíciót, amelynek kisebbik kormánypártját a venezuelai diktatúra pénzéből alapították. Santiago Abascal felszólalásában Magyarországra és a magyar miniszterelnökre mint követendő példára utalt.





















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!