Az igazság munkatársa: XVI. Benedek pápa élete

A szombaton elhunyt korábbi egyházfő publikációs jegyzéke 135 kötetet tartalmaz.

Fotó: Europress/AFP

Joseph Aloisius Ratzinger a felső-bajorországi Marktl am Innben, a Passaui Egyházmegye területén született 1927. április 16-án mélyen vallásos, a nemzetiszocialista rendszerrel szemben ellenszenvvel viseltető családban. Édesapja a csendőrség tisztje volt, régi bajor földműves családból származott.

Kamaszéveit a Salzburghoz közeli Traunsteinben töltötte, 14 évesen a hatályos törvények értelmében be kellett lépnie a náci ifjúsági szervezetbe, a Hitlerjugendbe. Tizenhat évesen besorozták a légelhárítókhoz, egy ideig Magyarországon is állomásozott, a második világháború végén dezertált. Rövid hadifogság után, 1945 végén Georg bátyjával a traunsteini papi szeminárium hallgatói lettek. 1946-tól 1951-ig filozófiát és teológiát tanult a Müncheni Egyetemen és a Freisingi Filozófiai és Teológiai Főiskolán.

Testvérével együtt 1951. június 29-én szentelték pappá, két évvel később disszertációjával teológiai doktorátusi címet szerzett, 1957-ben habilitált. Felszentelése után megkezdte tanári tevékenységét is. 1951-ben München-Moosachban volt kisegítő lelkipásztor, majd 1951-52-ben München-Bogenhausenben káplán. 1952-től 1954-ig a Freisingi Szemináriumban volt tanár. 1954-től 1957-ig a Freisingi Filozófiai és Teológiai Főiskolán a dogmatikus és a fundamentális teológia docense, majd ugyanitt 1958-59-ben rendkívüli egyetemi tanár. 1959-től 1963-ig a fundamentális teológia egyetemi tanára Bonnban. 1962 és 1965 között a II Vatikáni Zsinat teológiai szakértőjeként, peritusaként tevékenykedett. 1963 és 1966 között a dogmatika és a dogmatörténet professzora a Münsteri Egyetemen, majd ugyanezeket a tárgyakat tanította 1966-tól 1969-ig a Tübingeni Egyetemen és 1969-től 1977-ig a Regensburgi Egyetemen, ahol 1976-77-ben az egyetem rektorhelyettese volt.

1962 és 1965 között a kölni érsek teológiai tanácsadójaként részt vett a katolikus egyházat megújító II. Vatikáni Zsinaton, 1972-ben egyik alapítója volt a befolyásos Communio teológiai folyóiratnak. 

Ekkor még a reformerek közé számított, de nézetei – jóllehet a zsinat tanításai mellett mindig kitartott – egyre konzervatívabbá váltak.

VI. Pál pápa 1977. március 25-én münchen-freisingi érsekké és ugyanezen év június 27-én bíborossá nevezte ki.

1981-ben az azóta szentté avatott II. János Pál pápa az egyházi tanítóhivatal, a vatikáni Hittani Doktrínák Szent Kongregációjának prefektusává nevezte ki, s 24 éven át ő vezette az egyik legbefolyásosabb vatikáni szervezetet. Ezzel egyidejűleg elnöke volt a Nemzetközi Teológiai Tanácsnak és a Pápai Biblikus Tanácsnak is. 1986 és 1992 között a Katolikus Egyház Katekizmusát összeállító pápai bizottság elnöki teendőit is ellátta. 1998. május 21-én a budapesti Szent István Társulat Stephanus-díjjal tüntette ki. 2002-ben választották meg a bíborosi kollégium dékánjává.

Ő terjesztette II. János Pál elé a több mint 900 oldalas Új katekizmust. 2004-ben szintén az ő vezetésével készült el az egyszerű és világos formában megfogalmazott hittani összefoglaló, az Új katekizmus mindössze 150 oldalas rövidítése.

1982-ben lemondott a müncheni érsekségről, 1993-ban Velletri-Segni bíboros-érseke lett. 2002-ben, 75. életéve betöltése után az egyházjog értelmében be kellett nyújtania lemondási kérelmét, ám II. János Pál pápa hivatalában tartotta egyik legfőbb tanácsadóját. Ratzinger bíborost abban az évben megválasztották a bíborosok dékánjának, így a katolikus egyházi hierarchia második emberévé lépett elő, és ő lett felelős a pápaválasztás levezetéséért is.

II. János Pál halála után a bíborosi konklávé a 2005. április 18-19-i, alig 26 órás – az egyháztörténet egyik legrövidebb – tanácskozása után Joseph Ratzingert választotta meg a 265. pápává. Az új egyházfő, aki 1730 óta a legidősebben, 78 évesen ülhetett Szent Péter trónjára, az első világháború alatt regnáló XV. Benedek után választotta a XVI. Benedek nevet. Személyében nyolcadik alkalommal, s 480 év után került ismét német a katolikus egyház élére, és a pápák avignoni fogsága óta először fordult elő, hogy egymás után kétszer választottak nem olasz pápát. 

Pápai jelmondata a „Cooperatores veritatis”, azaz „Az igazság munkatársai” (3Jn 1,8) volt.

Bár sokan konzervatív fordulatot vártak, a pápa inkább fontolva haladó reformernek bizonyult. Tisztában volt azzal, hogy a katolikus egyháznak meg kell birkóznia a szekularizálódó világ kihívásaival, de úgy kell megreformálnia önmagát, hogy megőrizze identitását, évezredes hagyományait és értékeit. Elődjéhez hasonlóan elutasította az abortuszt, a mesterséges születésszabályozást és az eutanáziát, ellenezte az egynemű párok együttélésének törvényesítését, a nők pappá szentelését és a cölibátus eltörlését.

Pápai hivatala során megjelent három enciklikája: Deus Caritas est (2005), Spe salvi (2007), Caritas in veritate (2009), közel ötven apostoli konstitúciója, négy apostoli buzdítása és számos egyéb írása, közülük kiemelendő a Názáreti Jézusról szóló trilógia. Teológiai köteteinek, tanulmányainak éppoly terjedelmes a listája, mint különböző egyetemektől kapott elismeréseinek, díszdoktori kitüntetéseinek sora. Nem hivatali, hanem személyes tekintélye és világos előadásmódja tette, hogy előadásai zsúfolt előadótermek előtt hangzottak el, könyvei pedig nagy példányszámban érdekelték az embereket. Magyar nyelven közel negyven munkája jelent meg.

Az idős pápa 2013. február 11-én jelentette be, hogy a hónap végén lemond tisztségéről, döntését azzal indokolta, hogy elfáradt, nem bírja tovább a hivatal ellátásával járó terheket. Ezt megelőzően utoljára 1415-ben XII. Gergely pápa mondott le, a nagy nyugati egyházszakadás megszüntetése érdekében. Az immár nyugalmazott (emeritus) pápa utódja, Ferenc pápa megválasztását követően a vatikáni Mater Ecclesiae-kolostorba költözött. Vatikáni lakóhelyét utoljára 2020 júniusában hagyta el, hogy Bajorországban meglátogassa haldokló fivérét, ekkor mutatkozott utoljára a nyilvánosság előtt.

A rendkívül művelt, kedvtelésből legszívesebben Bachot és Mozartot zongorázó nyugalmazott pápa hat nyelven beszélt, további négyen olvasott és értett, a Vatikánban 2015-ben avatták fel a tiszteletére létrehozott, az általa írt vagy róla szóló könyveknek szentelt tudományos könyvtárat. 

XVI. Benedek publikációs jegyzéke 135 kötetet tartalmaz, amelyeket 37 nyelvre fordítottak le.

 2016-ban Utolsó beszélgetések címmel adták ki interjúkötetét, 2019-ben mutatták be Fernando Meirelles brazil rendező A két pápa című, róla és Ferenc pápáról szóló életrajzi filmjét. XVI. Benedek 2020. szeptember 4-én 93 évesen lett a leghosszabb életű pápa, ilyen sokáig előtte csak az 1903-ban elhunyt XIII. Leó élt. Az emeritus pápa szombaton 9 óra 34 perckor, 95 éves korában hunyt el.

Borítókép:  XVI. Benedek (Fotó: Europress/AFP)