Berlin 14 − egy század − Leopard 2 A6 típusú harckocsit fog szállítani Ukrajnának a német hadsereg saját állományából − jelentette be közleményében a német kormány szerdán. A végső cél, hogy más országokkal együttműködve összesen két zászlóaljat (egy zászlóalj három harckocsizó századból áll, tehát 84-et) küldjenek a háború sújtotta országba − áll a tájékoztatásban. A szállítmány mellett Berlin kiképzést, lőszert és karbantartást is biztosít Ukrajnának. A döntés emellett lehetővé teszi más országoknak, hogy a németektől vásárolt Leopardokat Kijevnek adományozzák − ezt alapvetően a német jogszabályok Berlin engedélyéhez kötik. Korábban Lengyelország, Dánia, Finnország, Norvégia, Spanyolország és Portugália is tett erre utaló szándékáról nyilatkozatot. Szerda este pedig Joe Biden amerikai elnök is megerősítette:
31 M1 Abrams típusú harckocsit szándékoznak az ukrán haderő rendelkezésére bocsátani.

Az oroszok részéről elsőként Dmitrij Peszkov elnöki szóvivő reagált a hírre, aki szakértőkre hivatkozva azt hangoztatta, hogy az amerikai Abrams és a német Leopard harckocsik Ukrajnának való leszállítása műszaki okokból meglehetősen kudarcos terv, amely túlbecsüli azt a potenciált, amellyel e lépés hozzájárulhat az ukrán fegyveres erők megerősítéséhez.
Ezek a harckocsik 10-12 tonnával nehezebbek, mint az orosz eszközök, olyan páncélzattal rendelkeznek a kritikus részeken, amelynek köszönhetően sokkal komolyabb védelmet tudnak nyújtani
− magyarázta lapunk megkeresésére Kaiser Ferenc, a Nemzeti Közszolgálat Egyetem docense. A biztonságpolitikai szakértő elmondta, noha a Leopard és az Abrams első modelljeit már a hetvenes évek végén, nyolcvanas évek elején hadrendbe állították, az évtizedek során olyan korszerűsítésen mentek át, amelynek köszönhetően ma a világ legmodernebb harckocsijainak számítanak. A körülbelül öt-hét tonnányi pótpáncélzat mellett a Leopard 2 A5 típusától felfele (a legmodernebb változat az A7+) a lövegcső hosszát is megnövelték, ennek köszönhetően pontosabban lehet vele lőni, és jóval nagyobb a páncélátütése. − Fontos kiemelni, hogy a nyugati harckocsikban sokkal fejlettebb a technológia és az elektronika, mint az oroszokban − mutatott rá a szakértő.
Majd kifejtette: a nyugati célzórendszerek jóval pontosabb célzást tesznek lehetővé, valamint a stabilizátorok kifinomultsága miatt kevésbé pattog menet közben a lövegcső.
− Lényegében mindegy, milyen terepen halad a harckocsi, a lövegcsövet rajta tudja tartani a célponton − hangsúlyozta.