Világraszóló transzilvanikum

Tordai és kolozsvári istentisztelettel tisztelegnek ma a lelkiismereti és vallásszabadságot a világon első ízben törvénybe foglaló tordai országgyűlés 455. évfordulóján. Az unitárius egyház megalapítását is jelentő történelmi pillanat máig ható fontosságáról és tanulságairól Kovács Istvánnal, a Magyar Unitárius Egyház püspökével beszélgettünk.

20221112 Kocsord Látogatóközpont is emeli a műemléki védettséget élvező unitárius templom turisztikai vonzerejét. Az építkezést 2018-ban kezdték és közel 108 millió forintból valósult meg. Ünnepélyes átadóra került most sor. Fotó: Pusztai Sándor PS Kelet-Magyaroszág Képen: Kovács István unitárius püspök Fotó: Kelet-Magyaroszág /Pusztai Sándor

– Mikortól datálja az első maradandó élményét a vallásszabadságot törvénybe foglaló tordai országgyűlésről?

– A konfirmációra való felkészülésem volt az a bizonyos momentum, még a kommunista rendszer idején, abban a bezárt világban, amikor a szabadság mindenféle vonatkozásban távoli fogalom volt. Török Áron sepsiszentgyörgyi unitárius lelkész olyan szenvedéllyel beszélt a vallásszabadság törvényének kihirdetéséről, hogy az mindannyiunkat megfogott, engem különösen. Már akkor belénk ivódott egyfajta büszkeség, hogy ez a vívmány Erdélyben született meg, főleg az akkori romániai realitások állította meredek ellentmondássokkal való összevetésben. Ennek a realitásnak az is része volt, hogy egy ideig önmagában a konfirmálásom is pengeélen táncolt, miután édesapám egy helyi vállalat vezetői közé tartozott. A családi tépelődéseket végül azzal zárta le, hogy bármilyen következménye is legyen a dolognak, nekem konfirmálnom kell.

– Az akkori körülmények között meddig mert elmenni az ön konfirmáló lelkésze a lelkiismereti és vallásszabadságot a világviszonylatban úttörőnek számító törvény tényszerű ismertetésében?

– Megtalálta a módját, olyan szlogeneket használt, amelyek a hetvenes évek vallásellenes retorikájának is részei voltak. Az antidogmatizmus, a fanatizmus, a türelmetlenség elleni érvek azokban az években is „vállalhatónak” számítottak. Később a teológián tudatosult bennem igazán, hogy Erdély történelmének ez a kimagasló momentuma olyan értéktudat megfogalmazásához segíti az unitárius identitással rendelkezőket – akiket a másságuk, a saját útján járó kisebbségi keresztény egyház léte okán más keresztény felekezetek is megtépáztak néha –, ami egybecsengett azzal az immár 455 éves unitárius történelemmel, amely mindig is kultúra- és értékorientált volt.

Ha megvizsgáljuk az unitarizmusnak a transzilván értékteremtésre gyakorolt befolyását és súlyát, láthatjuk, hogy felekezetünk a hívek létszámát jócskán meghaladó arányban volt jelen Erdély kultúrtörténetében. A vallásszabadság törvényének kihirdetése, az unitáriusokhoz való társítása az unitárius identitás nagyon fontos része.

– Megítélése szerint a mindenkori történetírás és szemlélet is megfelelően tükrözte ezt a hozzájárulást?

– A kommunista időkben éppen az akkori helyzet megpróbáltatásai miatt az ilyenkor szinte óhatatlanul felbukkanó mitizálás jelei is érzékelhetők voltak. A rendszerváltás utáni történetírásnak kellett ezt a történelmi tényt reálisabb, pontosabb, kevésbé mitizált színekben feltüntetnie.

– Az erdélyi, magyar eredetű vallás világvallássá izmosodását az angolszász világban való meggyökerezése is jelentősen segítette. Az ő köreikben milyen jelentősége van a tordai országgyűlés döntése?

– Az angolszász unitáriusok, illetve az unitárius valláshoz köthető más protestánsok körében nagy elismerésnek örvend a tordai aktus, úgy tekintenek rá, hogy a másként imádkozás, gondolkozás iránti tolerancia meghirdetésével ez a törvény világi értelemben is egyfajta alapja a mindenkori demokráciáknak. Ne feledjük, a 16. században a vallási értékrend és gondolkodás meghatározta a közéletet, a közbeszédet, kihatással a társadalom mindenféle intézményére, megnyilvánulására. Ugyanakkor ki kell mondani, hogy ez a törvény a korabeli, vallásilag sokszínű Erdélyben egyfajta békés modus vivendit kívánt biztosítani.

Tulajdonképpen elsősorban arra irányult, hogy a gyülekezeteknek megadja azt a jogot, hogy a gyülekezetek olyan prédikátort, lelkészt válasszanak, aki megfelel a reformáció ama irányzatának, amelyet az illető gyülekezet képvisel.

Ebben az elvben a helyi közösség döntési jogának – mai kifejezéssel élve a szubszidiaritásnak – elve is benne van, hiszen a törvény kimondja, hogy senkit ne kényszerítsen olyan prédikátor elfogadására, aki ellentétes az egyes gyülekezetek hitfelfogásával. A törvény másik nagy többlete: a történelemben máig egyedülálló, hogy egy világi törvénykezés a Bibliára hivatkozik, megalapozottsága pedig egy bibliai igazságra épül, miszerint a hit Isten ajándéka.

– A vallásszabadság törvényének lehetnek-e naprakész értelmezései vagy épp örök érvényűsége révén őrzi csorbítatlan aktualitását?

– A lelkészek számára mindig nagy kihívás a visszatérő, azonos tartalmú ünnepek olyan megjelenítése, értelmezése, amelyben egyrészt megszólal mindaz, aminek évről évre meg kell szólalnia, másrészt minden évben ráfókuszálni az adott ünnepi alkalom egy-egy dimenziójára. Nemcsak karácsony vagy húsvét tartozik ebbe a sorba, a vallásszabadság ünnepe is, hiszen úgy kell megfogalmazni mindazt, ami örök, hogy közben frissességet is vigyünk bele. Mindig törekedni kell felfedezni valami újat, a lelkésszel együtt a hallgatóság, a hívek is. Ezt a célt is követendő rendszeresen a vallásszabadság ünnepének alkalmával hirdetjük meg az adott év tematikáját. Idén a hitélet és lelkiség kérdését készülünk a figyelem előterében tartani, a vallásos élet minél mélyebb, intenzívebb megélésére igyekszünk buzdítani. Azt érezzük ugyanis, hogy ezekben a járvány, háború, létbizonytalanság által megtépázott nehéz időkben csakis Isten, illetve egymás, a közösség felé menekülhetünk.

– Mit gondol, milyen mértékben tekintik magukénak az erdélyi történelmi egyházak az amúgy többnyire unitárius ünnepként kategorizált 1568-as törvényhozást? 

– Miközben mi, unitáriusok büszkék vagyunk arra, hogy az unitáriusok, személy szerint Dávid Ferenc meghatározó szerepet töltött be a vallásszabadság törvényének megalkotásában és kihirdetésében, ki kell mondani, hogy annak létrejöttéhez a teljes erdélyi társadalomnak hozzá kellett járulnia. Megkérdőjelezhetetlen érdeme volt ebben az akkori rendi társadalomnak, vezetőinek, János Zsigmond fejedelemnek, hogy nemcsak egy álom, egy eszme született meg, amely elbukik a valósággal való szembesülés próbáján, hanem egy pragmatikus, módszeresen megfogalmazott törvény, amely bekerült az erdélyi törvénykezésbe, és évszázadokra meghatározta a felekezetek egymáshoz való viszonyulását.

Míg Európa sok más színterén vallási háborúskodások dúltak, ez a törvény Erdélyt gyakorlatilag megkímélte a hasonló villongásoktól, még ha akadtak is felekezetek közötti konfliktusok. Ez nem az unitáriusok exkluzív érdeme és kincse, hanem az erdélyi társadalom hatalmas vívmánya, és valamennyiünknek büszkéknek kell lennünk, hogy a 16. századi eleink ilyen szellemi magaslatra voltak képesek emelkedni.

Nem véletlen, hogy az Országgyűlés 2018-ban emléktörvényben a magyar kultúra kiemelkedő értékének nyilvánította a vallásszabadság törvényét, január 13-át a vallásszabadság napjának, az illetékes bizottság pedig hungarikummá. Azt már én teszem hozzá, hogy igazi transzilvanikum is, hiszen Erdély egyik legnagyobb szellemi vívmányáról beszélhetünk. Azáltal maradunk méltók a XVI. századhoz, ha a különböző felekezetek őszintén megkövetjük egymást azokért a későbbi momentumokért, amikor nem emelkedtünk e törvény magaslatára, és türelmetlenek voltunk egymással. Valamint, ha a jelenben ennek jegyében ismerjük fel, hogy egyazon keresztény hit és értékrend örököseiként nem ellenfelei, hanem útitársai vagyunk egymásnak isteni hivatásunk megélésében és nemzetünk szolgálatában. Ugyanennek a türelemnek kell érvényesülnie egyetemesen a többi világvalláshoz való viszonyulásunkban is anélkül, hogy kereszténységünk megőrzésének kötelező parancsát szem elől tévesztenénk, a türelem pedig önfeladássá változna.

Történelmi határozat. Az 1568. január 6–13. között Tordán tartott erdélyi országgyűlés a világon először törvénybe foglalta a lelkiismereti és vallásszabadságot. A határozat a korabeli Európában példátlan módon tette lehetővé a gyülekezetek számára a szabad lelkészválasztást, s ezzel az erdélyi unitárius egyház megalapításához és állami elismeréséhez vezetett. A törvény előkészítésében fontos szerepe volt Dávid Ferencnek, a kor protestáns püspökének. A tordai országgyűlés vallásügyi határozata: „Urunk őfelsége miképpen ennek előtte való gyűlésibe országával közönséggel az religio dolgáról végezött, azonképpen mostan és ez jelen való gyűlésébe azont erősíti, tudniillik, hogy midőn helyökön a prédikátorok az evangéliumot prédikálják, hirdessék, kiki az ő értelme szerint, és az község ha venni akarja, jó, ha nem penig senki kényszerítéssel ne kényszerítse az ü lelke azon meg nem nyugodván, de oly prédikátort tarthasson, az kinek tanítása ő néki tetszik. Ezért penig senki az superintendensök közül, se egyebek az prédikátorokat meg ne bánthassa, ne szidalmaztassék senki az religióért senkitől, az elébbi constitutiók szerént, és nem engedtetik ezt senkinek, hogy senki fogsággal, avagy helyéből való priválással fenyögessön az tanításáért, mert a hit Istennek ajándéka, ez hallásból lészön, mely hallás Istennek igéje által vagyon.”

Borítókép: Kovács István, a Magyar Unitárius Egyház püspöke (Fotó: Kelet-Magyarország/Pusztai Sándor)