Megérkezett Törökországba az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság csapata, emellett hamarosan újabb magyar szakemberek utaznak a földrengés sújtotta területekre, hogy segítsék a túlélők utáni kutatást – jelentette be Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter.
A miniszter arról tájékoztatott, hogy Pintér Sándor belügyminiszter utasítására a Hunor csapat 55 mentője és két mentőkutyája hétfő este két autóbusszal és négy kamionnal a legsúlyosabban érintett Hatay tartományba érkezett, ahol a munkálatokat reggel meg is kezdik.
A külügyminiszter egy videót is megosztott a Facebook-oldalán, amelyben arról beszél, hogy a külügyminisztérium kapcsolatba lépett a Pest Megyei Kutató-Mentő Szolgálattal, az Életjel Mentőcsoporttal és a Baptista Szeretetszolgálattal, amelyek a kormány összesen 40 millió forintos támogatásával 46 mentőt és 15 mentőkutyát küldenek Törökországba még a nap folyamán.
Az első három, négy, talán öt nap ad esélyt arra, hogy a romok alól még túlélőket lehessen megmenteni
– fogalmazott a miniszter.
Magyarország természetesen minden lehetséges segítséget megad Törökországnak ebben a rendkívül nehéz időszakban. A törökök számíthatnak Magyarországra – szögezte le.
Szijjártó Péter elmondta, felvették a kapcsolatot a Törökországban tartózkodó magyarokkal, akik közül heten vannak jelenleg a földrengés sújtotta térségben, kiderült az is, hogy közülük mindenki jól van.
A miniszter mindenkit arra kér, ha valakinek tudomása van olyan magyar állampolgárról, aki érintett lehet, jelezze a konzuli szolgálatnak vagy az ankarai nagykövetségnek.
Arról is beszámolt Szijjártó Péter, hogy a Győri ETO kézilabdacsapata előző nap isztambuli átszállással szerencsésen hazaérkezett. A Ferencváros korosztályos futballcsapata pedig továbbra is edzőtáborozik az országban, velük is folyamatos a kapcsolat, mindenki jól van – tájékoztatott.
A kormány Szíriában is segít: 50 millió forintot adott a Máltai Szeretetszolgálatnak, hogy két mobil klinikai egységet helyezzen a térségbe, ahol a legnagyobbak a károk, ahol a legtöbb a sérült és az ellátásra váró ember.