A zsarolás lett az egyik fő fegyver
Vajon az Európai Közösség alapító atyái felismernék-e elképzeléseiket a mai Európai Unióban? Béke és jólét az egyenlő jogokkal rendelkező államok közötti együttműködésen keresztül – ez volt a terv egykor. Ma azonban egészen másképp néz ki ez a közösség, amelyet egyetlen központosított gépezetként akarnak kezelni Brüsszelből. Az EU vezető brüsszelitái politikai nyomásgyakorlásra használják a hatalmukat és a tagországoknak járó forrásokkal, valamint egyéb jogosultságok elvételével zsarolják azon államokat, akik másképp gondolkodnak bizonyos dolgokról, és más értékrendet képviselő kormányuk van, mint a balliberális fősodor. Rotyis Bálint, a Nézőpont Intézet elemzője lapunk kérdésére elmondta, hogy az alapítás idején
a döntéshozók felismerték, hogy közös intézményekkel azt is el lehet érni, hogy az európai nemzetek gazdaságát összekapcsolják és ezáltal jólétet teremtsenek a kontinensen. Tehát ezeknek a közös intézményeknek az volt a feladatuk, arra lettek kitalálva, hogy a tagállamok együttműködve, a tagállamok érdekeit egységesítsék és képviseljék. Senki sem hatalmazta fel az unió intézményrendszerét arra, hogy beleszóljon a tagállamok belpolitikai folyamataiba, pláne nem hatalmazta fel őket senki arra, hogy ezek az intézmények a saját hatásköreiket arra használják, hogy károkat okozzanak egy tagállamnak, csak azért, mert annak a kormánya, vagy lakossága a pillanatnyi fősodortól eltérő álláspontot képvisel egy-egy kérdésben.
Franciaországban és Németországban becsukják a szemüket
A nagyobb tagállamok bort isznak és közben vizet prédikálnak, amikor megpróbálják erőszakkal megváltoztatni egy kisebb tagállam egyes jogszabályait – annak ellenére, hogy saját hazájukban is hasonló törvények uralkodnak. Brüsszel így zsarolta meg például a magyar és a lengyel kormányt is, és különböző kötelező jellegű ajánlásokhoz kötötték a Magyarországnak és a Lengyelországnak járó uniós források kifizetését. Eközben Németországban és Franciaországban nem törődnek sem a kormányok között terjedő korrupciós botrányokkal, sem a függetlennek korántsem mondható igazságszolgáltatással. Rotyis Bálint a Magyar Nemzetnek felidézte, hogy
egy alkalommal Jean-Claude Junckert, a bizottság volt elnökét számonkérték, hogy mégis miért olyan elnéző a laza francia fiskális politikával szemben, amelyre a válasza az volt: „mert ez Franciaország”.
Ez a fajta álszent hozzáállás sajnos nem Juncker úr sajátja volt, hanem az uniós intézmények napi gyakorlata köszönt vissza – tette hozzá az elemző. Brüsszel ugyanis gyakran vádolja Magyarországot a sajtószabadság hiányával, miközben a valóság az, hogy például a média ellenőrzését, szabályozását ellátó szerv, a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság esetén egyedül a hatóság elnökének jelölésében játszik szerepet a kormány. A magyar gyakorlathoz képest Ausztriában, Dániában, Írországban, Hollandiában és Svédországban is a kormányok jóval nagyobb szerepet játszanak a nemzeti médiahatóságok életében.
Ezekkel a tagállamokkal szemben mégsem születnek olyan vádak, mint amikkel Magyarországot támadják. A fentebb említett két példa tökéletesen igazolja azt a vádat, hogy a régi tagállamok esetén a brüsszeli intézmények megengedőek, elnézőek, míg a 2004 után csatlakozott kisebb, szegényebb közép-európai államokkal szemben nemcsak szigorúbban, hanem egyenesen igazságtalanul járnak el. Mindez azért probléma, mert bár a nemzetközi térben megszokott, hogy az erősebbnek van igaza, az unió szabályai szerint ebben a klubban mindenkire ugyanazok a szabályok vonatkoznak, legyen szó Franciaországról vagy Magyarországról
– magyarázta lapunknak Rotyis Bálint.
Korrupció korrupció hátán az uniós intézményekben
A baloldali és liberális pártok és pártcsaládok tele vannak korrupcióval, az elmúlt hónapokban sorra estek ki a csontvázak a szekrényből. Egyesek szerint pedig csak a jéghegy csúcsát látta a közvélemény. Ennek ellenére például a brüsszeli korrupciós botrányban letartóztatott Eva Kaili és más gyanúsítottak is úgy járnak-kelnek az Európai Unió intézményeiben, mintha semmi sem történt volna.
