A fő támogató: Amerika
Ukrajnába a tavaly februárban kirobbant háború óta temérdek nyugati fegyver és felszerelés érkezett. De mégis mennyi? Ennek megválaszolása egy aktív konfliktus lévén nehéz feladat. Különösen azért, mert az egyes országok legtöbbször bejelentik ugyan rakéták, lőszerek, vagy éppen légvédelmi rendszerek küldését Kijev megsegítésére, de az adott tétel mennyiségét és fajtáját már nem minden esetben közlik.
A Forum on the Arms Trade humanitárius, gazdasági és katonai transzfereket vizsgáló oldal ugyan széles körű gyűjtést közöl, teljes pontosságot sem ők, sem az egyes védelmi minisztériumok publikus jelentései, mint a brit vagy az amerikai sem tartalmaznak.

Ennek ellenére a nyilvánosságra került teljes információkból az a minimum tételszám megmondható, amelyeket már megkapott Ukrajna, sőt további óvatos becslések is tehetők az árak, készletek és az adakozási hajlandóság figyelembe vétele mellett a teljes készletre. Ezek persze nem egyszerre érkeztek meg a háborúban álló országba, sőt folyamatosan fel-, illetve el is használják ezeket.
Mindent összevetve óvatos becslésünk szerint eddig mintegy hatvan helikopter – például kettő Mi–8-as Litvániától –, negyven vadászgép – például 13 darab Mig–29-es Szlovákiától –, 215 millió lőszer, közel hatezer páncélozott szállító-, harc-, vagy egyéb katonai szárazföldi jármű – például az ausztrál Bushmaster, vagy az amerikai M113-as lánctalpas – érkezett Ukrajnába.





















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!