Bármikor megismétlődhet az ostrom a marokkói határon

Marokkó irányából már majd tizenháromezer illegális bevándorló érkezett idén Spanyolországba az ENSZ statisztikái szerint. Ugyanakkor a Frontex, az Európai Unió határ- és partvédelmi ügynökségének legutóbbi jelentése arra figyelmeztetett, hogy a térségben a migrációs nyomás ugyan átmenetileg enyhült, de bármikor újra erősödhet. Megismétlődhet a tavalyi ostromszerű állapot, mikor migránsok ezrei felfegyverkezve támadtak a spanyol határőrökre? Tárik Meszár és Tóth Klaudia még tavasszal Marokkóban, a helyszínen tanulmányozták a migrációs útvonal kockázatait, tapasztalataikat nemrégiben Marokkó Európa védőbástyája című tanulmányukban mutatták be. A Migrációkutató Intézet kutatóival marokkói élményeikről beszélgettünk.

MOROCCO-SPAIN-EUROPE-MIGRANTS Fotó: FADEL SENNA

– Európa elszörnyedve figyelte tavaly ilyenkor, ahogy illegális bevándorlók ezrei ostromolják meg a ceutai és melillai határt. Az összecsapásokban legalább tizennyolcan életüket is vesztették. Milyen volt a helyzet ottjártukkor a helyszínen?

Tárik Meszár: – A két spanyol exklávé közül mi Ceutát kerestük fel. Ennek határa egy erődítményszerű kerítésrendszer, melyen illetéktelenül nagyon nehéz átjutni. A környéken általában mégis rengeteg illegális bevándorló tanyázik, csak az alkalomra várva, hogy megkísérelhessék az átkelést Európába. A helyszínen éppen nem sok nyomukat láttuk, arról tájékoztattak minket, hogy újabban főként a közeli erdős területeken húzzák meg magukat, bár a hatóságok ott is rendszeresen rajtuk ütnek. Összességében a tavalyi ostrom óta nyugodtabb a helyzet, érezhetően visszaesett a próbálkozók száma. 

Ez viszont korántsem jelenti azt, hogy ez örökre így marad. Bármelyik pillanatban elindulhat egy újabb hullám.

Tóth Klaudia: – A kihívást nyilvánvalóan a tömeg jelenti: több száz egyszerre rohamozó illegális bevándorlót nehéz megállítani. Főleg, hogy nem csak a kerítést kell őrizni: az véget ér a szárazföldön, így sokan a tenger felől, hajókkal próbálják megkerülni. Ráadásul legfőképpen az éj leple alatt.

– A 2015-ös migrációs válságot követően bírálatok özöne zúdult Magyarországra, amiért határzárat épített – bár példáját azóta sokan követték. Pedig a gyakorlat ismerős lehetett már Ceutából és Melillából, ahol a 90-es évek óta áll a kerítés. Miben volt az más?

Tárik Meszár: 

Ez egyértelmű kettős mérce. Spanyolország sokkal korábban meglépte azt, amit aztán Magyarország is, annak mégsem volt akkora visszhangja…

Tóth Klaudia: Egyébként a spanyol és a magyar határzár minőségében sok tekintetben különbözik. A magyar déli határzár két vonalból áll, szervizút kíséri, a tetején pengés szögesdróttal, úgynevezett hattyúnyakkal és NATO-dróttal megerősítve – utóbbiak azt gátolják meg, hogy létrákat támasszanak neki. Ezzel szemben a ceutai kerítés egy vonalban, szögesdróttal a tetején fut, viszont jóval magasabb.

Ostrom a ceutai határnál. Fotó: Fadel Senna

– Marokkó kap valamilyen támogatást az Európai Uniótól a határok védelméhez?

Tárik Meszár: Jelentős összegeket kapnak, de természetesen mindig többet akarnak. A migrációt ezért egyfajta politikai ütőkártyaként használják. Az együttműködés egyébként összességében jó, de mikor vitás kérdés adódik, akkor láthatjuk, hogy hirtelen több ezer illegális migráns özönlik be. Mikor az észak-afrikai államok kijelentik, hogy nem lesznek Európa migrációs rendőrsége, borítékolhatóan hamarosan születik egy megegyezés újabb pénzügyi támogatásról.

Tóth Klaudia: 

Az úgynevezett kapuőrországokról – például az észak-afrikai államokról vagy Törökországról – általánosságban is elmondható, hogy nagyon kedvező alkupozícióban vannak.

Hiszen Európába igyekvő százezrek, sőt milliók útját állják, ennek pedig megkérik az árát. A kitüntetett figyelmet jelzi, hogy nemrégiben Giorgia Meloni olasz és Mark Rutte holland kormányfők Ursula von der Leyen bizottsági elnökkel Tunéziába utaztak, hogy megoldást találjanak a migrációs problémákra. Arra számítok, hogy ezek a kapuőrországok idővel még több pénzt kapnak. És egyébként nem csak anyagi támogatást; Líbiában például a parti őrséget kiképzéssel és hajókkal is segítették.

Tóth Klaudia, a Migrációkutató Intézet kutatója. Fotó: Migrációkutató Intézet/Gyurkovits Tamás

– Lehet tudni, hogy Marokkóban pontosan hány illegális migráns él?

Tóth Klaudia: Nehéz a tisztánlátás, mert Marokkóban nincs olyan szigorú regisztrációs rendszer, mint Európában. Az ENSZ statisztikái több mint kilencezer embert tartanak nyilván, de ezek csak a regisztrált menekültek, ami csak a töredéke a valódi számoknak. Egyébként az, hogy valaki átjusson a Szaharán, majd a Földközi-tengeren, nagyon drága. 

A délről érkezők jó részének elfogy a pénzük – elköltik, a csempészek elveszik vagy egymást rabolják ki –, mire a tranzitországig eljutnak, így aztán ott ragadnak.

– A statisztikák szerint az utóbbi években csökkent a migrációs nyomás Spanyolországon. Ez minek köszönhető?

Tóth Klaudia: Marokkóból Spanyolországba alapvetően három útvonalon tudnak eljutni a migránsok: a nyugat-afrikai útvonalon a Kanári-szigetekre, a nyugat-mediterrán útvonalon Gibraltár környékén és a szárazföldi útvonalon az exklávék irányába. Azt láthattuk, hogy 2018-ban tetőzött a nyugat-mediterrán útvonalon érkezők száma, majd 2020-ra a nyugat-afrikai útvonalon nőtt a forgalom. Ennek oka az lehet, hogy mikor egy térséget elkezdett kitüntetetten figyelni a marokkói parti őrség, a csempészútvonalak is tolódtak. Ráadásul a Kanári-szigetekre a csempészek díja is alacsonyabb.

Spanyol ellenőrzés az exklávé határán. Fotó: Fadel Senna

– Mennyire érezhető a migránsok tömegeinek jelenléte az országban, és hogy viszonyulnak hozzájuk a helyiek?

Tárik Meszár: A szubszaharai migránsok mindenhol ott vannak, különösen a nemzetközi szervezetek irodáinál szembetűnő a jelenlétük. Politikai szinten Marokkó már korántsem folytatja azt a nyitott ajtók politikáját, mint amit szeretne kifelé mutatni. A hatóságok sem bánnak mindig kesztyűs kézzel a bevándorlókkal, hallottunk olyan beszámolókat, hogy onnan, ahol nagyon szem előtt voltak, erőszakkal telepítették át táboraikat a város peremére vagy vidékre. Ez aztán óhatatlanul konfliktusokhoz vezet társadalmi szinten is. Több forrásunk megerősítette, hogy a kezdeti befogadó attitűd az utóbbi időben változni kezdett. 

A beilleszkedés nem csupán európai probléma, az integráció ott is rendre elmarad. De van különbség a bevándorlók között is: egy szírrel sokkal elnézőbbek, mint egy fekete-afrikaival.

Tárik Meszár, a Migrációkutató Intézet kutatója. Fotó: Migrációkutató Intézet 

– Marokkó védőbástyaként óvja Európát, de meddig?

Tóth Klaudia: Az ENSZ népességnövekedési előrejelzései szerint 2100-ra a bolygó teljes lakosságának több mint 40 százaléka afrikai lesz. Közhely, de Afrika tényleg a jövő kontinense, amelyre óriási figyelmet kell fordítanunk. Az olyan strukturális kihívások, mint a klímaváltozás, az egészségügyi kockázatok, a vízhiány, az erőforrások szűkülése, vagy a dzsihádizmus, mind a migrációt táplálják. Ha a felnövekvő generációknak nem lesz lehetőségük a jobb életre, akkor útnak fognak indulni. Nincs mit veszíteniük. 

Ma már mindenkinek van okostelefonja, és már a legeldugottabb afrikai faluban is azt látják, hogy Európában milyen jó élet van.

Tárik Meszár: Én is egyértelműen a nyomás fokozódására számítok. Egy közelebbi statisztika: 2050-re Afrika és Közel-Kelet lakossága 3,4 milliárd fő lesz, ami több mint Kína és India népessége. Ez nem csupán Európára, de az egész környező térségre óriási hatással lesz. Mindenképpen a kibocsátó országokkal való együttműködés javítására kell törekedni.

Borítókép: Migránsok összecsapása a marokkói rendőrökkel (Fotó: AFP/Fadel Senna)