Közreadta idei, a közép-európai országokkal foglalkozó tanulmányát a Globsec nevű biztonságpolitikai kutatóhálózat. Az Egységben (még mindig) talpon című összeállítás alapját 2023 márciusában Bulgária, Csehország, Magyarország, Lettország, Litvánia, Lengyelország, Románia és Szlovákia lakosságának egy reprezentatív mintáján elvégzett közvélemény-kutatások adják.
Nincs egység
A felmérés egyik fő tanulsága, hogy az Ukrajnának szánt támogatás mikéntjéről megoszlanak a vélemények: az Oroszország ellen kivetett gazdasági szankciók kapcsán Lengyelországban a megkérdezettek 61 százaléka, a romániai válaszadók hatvan százaléka, a szlovákiai résztvevők 56 százaléka úgy gondolja, hogy a szankciók nem hatásosak, nem ártanak Oroszországnak. Erre hívta fel a figyelmet Anton Spisak, az egyesült királyságbeli Tony Blair Intézet kutatója is.
Az ukrajnai menekülteknek nyújtott támogatások kapcsán Magyarországon magasan a legpozitívabb az állampolgári hozzáállás: tízből kilenc magyar egyetért azzal, hogy Magyarország kormánya támogatja a háború elől menekülő ukrajnai érkezőket.
Magas egyetértés van a támogatások ügyében Lettországban, Lengyelországban, Litvániában. Lengyelországban ez csökkenő tendenciát mutat; ez utóbbi oka a kutatók szerint az, hogy Lengyelországban az ukrán menekültek többsége – túlnyomórészt nők és gyermekek – a legnagyobb lengyel városokban koncentrálódik, óriási terhet róva a helyi közigazgatásra, a lakhatásra, az iskolákra, a munkaerőpiacra és az egészségügyre a nagyszámú érkezők társadalomba való beilleszkedése során.
Nem csak Oroszország felelős a harcokért?
A felmérés felidézi, hogy az ukrajnai háború kitörése után végzett adatfelvételek esetében a közép-európai régióból Magyarország, Bulgária és Szlovákia esetében alacsony, mindössze ötven százalék körüli volt azon válaszadók aránya, akik szerint Moszkva felelős a háború kitöréséért.
A háború második évére Magyarországon nőtt az Oroszországról a harcok kirobbantásának felelőseként gondolkodók száma, míg Bulgária és Szlovákia esetében a tavalyi évhez képest nőtt is azok aránya, akik szerint a Nyugat provokálta Oroszországot.
A Globsec szerint az eredmény mögött az áll, hogy az ukrajnai háború meghatározó téma lett a két állam belpolitikai életében, mivel idén előre hozott választásokat tartanak. A kutatók szerint ebből a két országból érkezett a legtöbb, Oroszországot támogató hozzáállást sejtető válasz.
