Ahogy arról lapunk beszámolt, a magyar állampolgárokat érintő amerikai utazási korlátozásról szóló cikkünkre reagáló levelet kaptunk a budapesti amerikai nagykövetségről. Ebben kifogásolják, hogy a címben a Magyar Nemzet a „vízumszankciók” kifejezést használja. A külképviselet – mint írják – „tiszteletteljesen tájékoztat” bennünket arról, hogy a vízumszankció pontatlan kifejezés, és más szóhasználatra is javaslatot tettek.
„Ez egyfajta koloniális szemlélet, birodalmi gőg leképeződése”
Azzal, hogy egy állam külképviselete egy napilap sajtóanyagát cenzúrázni kívánta, sérülhetett a szerkesztői szabadság, a véleménynyilvánítás szabadsága és a sajtószabadság is. Erről ifj. Lomnici Zoltán alkotmányjogász beszélt lapunknak.
– Maga az eljárás példátlan, az elmúlt években ilyen nyílt beavatkozási kísérletre sem Andre Goodfriend ügyvivő, pláne David Cornstin nagykövet hivatali ideje alatt nem került sor.
Sokan úgy látják, hogy ez egyfajta koloniális szemlélet, birodalmi gőg leképeződése, amely egy kontrollt vesztett, bírákat berendelő, nyíltan konkrét kormányzati intézkedéseket bíráló, a magyar történelmet és a nemzeti hagyományokat időnként semmibe vevő alkalmatlan nagykövetségi vezetés kórképét rajzolja ki
– fogalmazott Ifj. Lomnici Zoltán.
A Századvég tanácsadója kifejtette, „a római egyezmény szerint mindenkinek joga van a véleménynyilvánítás szabadságához. Ez a jog magában foglalja a véleményalkotás szabadságát és az információk, eszmék megismerésének és közlésének szabadságát országhatárokra tekintet nélkül és anélkül, hogy ebbe hatósági szerv beavatkozhasson. És ugyan sem ezen dokumentum, sem az emberi jogok európai egyezménye nem nevesíti a sajtószabadságot, azt az információszabadság és a szólásszabadság keretében értelmezi a nemzetközi gyakorlat, azzal, hogy a véleménynyilvánítás szabadságának bárminemű – online és offline – korlátozása és a cenzúrája sérti az emberi jogok nemzetközi jogát” – fogalmazott.
Hozzátette, hogy amennyiben a sajtószabadság gyakorlása sérti esetleg más alapjogát vagy valamilyen alkotmányos célt, akkor az Alkotmánybíróság gyakorlata szerint a taláros testületnek – és nem egy nagykövetségnek – kell döntést hoznia arról, hogy a konkrét esetben a sajtószabadság gyakorlásának vagy az azt korlátozó célnak kell-e inkább teret engednie.
– Álláspontom szerint a Magyar Nemzet címadása során nem sérült a kiegyensúlyozott tájékoztatás követelménye sem, mert a napilap nem köteles az összes álláspont ismertetésére. A médiaszolgáltató alkotmányos jogát gyakorolja, amikor a közérdeklődésre számot tartó eseményekről tudósít. E szabadsága kiterjed annak meghatározására is, hogy mely eseményekről, milyen részletességgel és tartalommal ad tájékoztatást – jegyezte meg a szakértő, kiemelve, hogy
a kiegyensúlyozott tájékoztatás kötelezettsége ráadásul nem jelenti a szerkesztői szabadság aránytalan korlátozását, a műsorszolgáltató saját belátása szerint döntheti el, hogy mely események a közérdeklődésre számot tartók.
Ifj. Lomnici Zoltán azt is elmondta, hogy diplomáciai kapcsolatokról Bécsben, 1961. április 18-án aláírt nemzetközi szerződés 41. cikke alapján egy diplomatának a kiváltságainak és mentességeinek sérelme nélkül kötelessége, hogy tiszteletben tartsa a fogadó állam törvényeit és más jogszabályait. Ugyancsak kötelessége, hogy tartózkodjék a fogadó állam belügyeibe való beavatkozástól. A nagykövetségi megkeresése ellentétben áll a fentiekkel, azok figyelmen kívül hagyásával történt.
Borítókép: David Pressman, az USA magyarországi nagykövete a budapesti pride felvonuláson (Fotó: Teknős Miklós)
További Külföld híreink
A téma legfrissebb hírei
Tovább az összes cikkhezZelenszkij egyre jobban pánikol: NATO-tagállamok vadászgépeivel védené az ukrán légteret
Az ukrán elnök szerint ez nem beavatkozás a NATO részéről.
Puccskísérlet ügyében kezdődik hatalmas tárgyalássorozat Németországban
A Heinrich Prinz Reuss vezette Reichsbürger az 1871-ben alapított Német Birodalmat akarta visszaállítani.
Szijjártó Péter jó hírt közölt a hazai autógyártással kapcsolatban
A Suzuki kiemelt jelentőséget tulajdonít az egyetlen európai gyárának.
Orbán Viktort látná szívesen az Európai Bizottság élén az osztrák politikus
Nem kilépni szeretne az Európai Unióból, inkább megváltoztatná azt a politikus.
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en
Halálos baleset történt a 4-es metrónál, berántotta egy férfi ruháit a mozgólépcső
Azahriah Friderikusz műsorában semmisítette meg Nagy Ervint
Óriási botrány a Next Top Model Hungaryben – Tomán Szabina páros lábbal szállt bele a műsor sztárjába: „Tényleg jól játszod a szereped…”
Szja-bevallás: még nem késő lehajolni a 150 ezer forintért
"Jobban illik hozzád" - hoppá, kit ölelget Tóth Gabi?
Ezek a világ legértékesebb macskafajtái
Az összes pénzét ellopják, ha felveszi a telefont, amikor erről a számról hívják
Borzalmas gondok gyötrik Eb-ellenfelünket, Szoboszlaiék győzhetnek ellenük
Szívszorító részletek derültek ki a verőcei hajóbalesetben eltűnt 19 éves srácról
Óriási razzia volt a belvárosban, megvan kiket kaptak el
Durva baleset történt az egyik forgalmas magyar határátkelő előtt, lezárták az autópályát
Rendőrségi üzenet a hajóbalesetről: "Nem adhatjuk fel!"
Címoldalról ajánljuk
Tovább az összes cikkhezZelenszkij egyre jobban pánikol: NATO-tagállamok vadászgépeivel védené az ukrán légteret
Az ukrán elnök szerint ez nem beavatkozás a NATO részéről.
Puccskísérlet ügyében kezdődik hatalmas tárgyalássorozat Németországban
A Heinrich Prinz Reuss vezette Reichsbürger az 1871-ben alapított Német Birodalmat akarta visszaállítani.
Szijjártó Péter jó hírt közölt a hazai autógyártással kapcsolatban
A Suzuki kiemelt jelentőséget tulajdonít az egyetlen európai gyárának.
Orbán Viktort látná szívesen az Európai Bizottság élén az osztrák politikus
Nem kilépni szeretne az Európai Unióból, inkább megváltoztatná azt a politikus.