– Hogyan alakul Izraelben a nemzetiségek aránya? Kiknek kötelező a katonai szolgálat, és kik azok, akik önkéntes alapon léphetnek be az izraeli hadseregbe?
– Izrael lakosságának nagyjából 70-71 százaléka zsidó, és van még öt százalék, akiknek a státusa nem teljesen egyértelmű. Tehát mondjuk olyanok, akik az állampolgársági törvény alapján jogosultak arra, hogy letelepedjenek Izraelben, állampolgárságot kapjanak, viszont nem számítanak zsidóknak a vallás szempontjából. Ez egy közbülső kategória. Tehát az országnak a 71 százaléka zsidó, a többiek valamilyen kisebbség, ezeket le lehet bontani különböző csoportokra
A másik csoport az etnikai arabok, ők is több csoportra oszlanak. A legnagyobb csoport, akik szolgálnak a hadseregben, a drúzok. Körülbelül 130-150 ezer drúz él Izraelben, és rájuk éppúgy vonatkozik a honvédelmi törvény, mint a zsidókra, tehát nekik is kötelező a katonai szolgálat. Az egyetlen különbség, hogy a kisebbségieknél csak a férfiakat kötelezi a honvédelmi törvény. A nők önkénteskedhetnek, de nem lehet őket kötelezni katonai szolgálatra.
A következő csoport a beduinok. Voltak beduin törzsek, amelyek az ország megalakulása előtt, a függetlenségi háború alatt már összekötötték a sorsukat a zsidókkal. Ők muszlimok, és önkéntes alapon szolgálnak a hadseregben.
Vannak továbbá a keresztények, mert rengeteg keresztény felekezet van itt a Közel-Keleten. Ők etnikailag arabok, viszont millió egyházhoz tartoznak, és körülbelül a kisebbségi katonáknak ötöde, húsz százaléka keresztény.
Van még egy nagyon érdekes csoport, ezeket mi cserkeszeknek hívjuk a Közel-Keleten, de nem feltétlenül cserkeszek etnikailag. Ők olyan muszlimok, akik a Kaukázusból érkeztek ide a Közel-Keletre. Izraelben két cserkesz falu van, és rájuk is vonatkozik a honvédelmi törvény, mint a drúzokra, tehát kötelező a katonai szolgálat. Ezenkívül vannak a nem beduin muszlimok, ők önkénteskedhetnek a hadseregben
– Lehet tudni, hogy a fenti kisebbségek, főleg az utolsó csoport tagjai közül hányan szolgálnak az izraeli hadseregben?
– A számok állandóan változnak, és nem vagyok benne biztos, hogy a hadsereg publikussá tenné ezeket a számokat. Néhány ezer emberről van szó, akik önkéntesen jelentkeznek a hadseregbe, és gyakorlatilag profi katonákként szolgálnak, éppúgy vonatkozik rájuk minden, mint az összes többi katonára.
– Ezek szerint együtt szolgálnak különböző fegyvernemeknél az izraeli katonákkal, de elképzelhető, hogy speciális feladatokat kapnak ezek az úgymond kisebbségi katonák?
– Ez egy jó kérdés. Régen volt egy külön kisebbségi alakulat, ebben szolgáltak egészen a kétezres évek elejéig, ha jól emlékszem. De állandóan volt egy olyan nyomás a kisebbségiek részéről, hogy ők nem akarnak külön alakulatban szolgálni, hanem például pilóták akarnak lenni. Végül ezt az alakulatot felosztatták, és gyakorlatilag a kisebbségiek mindenütt ott vannak a hadseregben, akár a különleges műveleti alakulatokban, a katonai hírszerzésben,és vannak, akik nagyon magas rangokat érnek el.
– Előfordulhat az, hogy esetleg az arab katonákat bevetik Gázában is? Tehát olyan egységekbe kerülnek, amelyeket most beküldenek a Gázai övezetbe harcolni?
– Abszolút. Hogy úgy mondjam, senki nem végez semmiféle szelekciót. Ha beálltak, akkor onnantól fogva ez katonaság. Ha például egy ejtőernyős században szolgálnak, ott mondjuk van, teszem azt, hetven százalék zsidó, pár drúz, pár beduin, nagyjából a lakossági arányszámokban megfelelően.
– Vannak arab katonalányok is?
– Nincs sok, de vannak. Keresztények többen, de vannak muszlimok is. Például az egyik leghíresebb beduin tisztnek, aki aztán áttért a zsidó vallásra, a lánya, azt hiszem, őrnagyi rangban szolgál most a hadseregben, valamilyen oktatói beosztásban. De vannak mások is.
– Megtagadhatják a feladatokban való részvételt például az arabok, ha Gázába küldenék őket?
– A parancsmegtagadásnak nincs nagy hagyománya az izraeli hadseregben. A magas rangú tiszteknél voltak ilyen esetek, mondjuk a libanoni háborúban, amikor Bejrút ostroma alatt kaptak valamilyen akciót, és a parancsnok inkább lemondott a rangjáról, mint hogy végrehajtsa a parancsot. De ezek nagyon kirívó esetek.
– Értesüléseim szerint mostanában a nagyon vallásos ortodox zsidók közül is egyre többen csatlakoznak a hadsereghez. Ez így van?
– Igen, abszolút. Általában az a kép, ami a nagyon vallásos zsidókról kialakult Izraelen kívül, tulajdonképpen egy karikatúra. Általában veszik a legszélsőségesebb példát, és azt húzzák rá az összes ultraortodox zsidóra. Ez olyan, mintha azt mondanánk, hogy minden muszlim Bin Laden. Az utóbbi évtizedekben az ultraortodoxok egyre inkább részeseivé váltak az izraeli gazdaságnak, a rendőrségen belül, a hadseregben is egyre többen szolgálnak. Na, nekik vannak külön alakulataik, mert nekik problémát okoz a lánykatonák a jelenléte.
Egyre több a kevert alakulat Izraelben. És ennek a háborúnak a tapasztalatai alapján rájöttünk arra, még az olyan kövületek is, mint én, hogy egy női tiszt vagy egy lány katona semmivel nem marad le egy férfi mögött. Egy milliméterrel se. És egyre több ilyen lesz. És hogy ez ne okozzon problémát az ultravallásos katonáknak, ezért nekik külön alakulataik vannak.
– Milyen a megítélése a beduin és arab katonáknak az izraeli társadalomban?
– Teljesen rendben van. Nagyon-nagyon érdekes dolog, hogy miután leszerelnek, utána is mondjuk hordják a katonai kabátot vagy hasonlót, hogy ezzel is azt fejezzék ki a zsidó többségnek, hogy hozzátok tartozom, és nem az ellenséghez.
– És milyen reakciót váltanak ki az ilyen jelzések a saját közösségükben?
– Ez nagyon érdekes dolog. Attól függ, hogy kiről van szó. A drúz férfiaknak egy igen nagy hányada, ötven-hatvan százaléka továbbszolgál a hadseregben, mint profi katona vagy a rendőrségben szolgálnak, esetleg a büntetés-végrehajtásnál, és nekik ez a karrierük. Másrészt mondjuk van egy falu, ahol egyetlenegy gyerek van, aki bevonult katonának a hadseregbe, neki nem lehet olyan könnyű. Ő az egyetlen a faluban. Tehát ő megbontotta a sorokat, úgy nem lehet neki könnyű. De a drúzoknál nagy dicsőségnek számít az, ha valaki magas rangot ér el a hadseregben vagy különleges alakulatokban szolgál. És általában a kisebbségiek között ez a társadalmi mobilitás egyik eszköze. Ez mindig így volt, azt hiszem, már az Osztrák–Magyar Monarchiában is.
Borítókép: Izraeli katona (Fotó: AFP / Jalaa Marey)
