Ukrajna már inkább hasonlít temetőre, mint országra + videók

A lassan két éve tartó háborúnak már több mint félmillió ukrán áldozata lehet. Az ukrajnai településeken mindennapossá váltak a katonatemetések. Gyász, fájdalom és kilátástalanság mindenütt. Eközben az ukrán elit nyugaton tengeti hétköznapjait.

Ebben a tényfeltáró dokumentumfilmben például – melynek címe „Monaco hadtest” –, azt láthatjuk, hogy az ukrán üzletemberek, parlamenti képviselők, politikusok miként élnek boldogan nyugaton, távol a háborútól. Luxusautók, luxusvillák, hajókázás, kaszinózás messze a fronttól. 

Az érem másik oldala

Azonban nem mindenkinek volt ekkora szerencséje, hogy Lamborghinivel és Mercedesszel, utazótáskákba rejtett és nem rejtett dollármilliókkal kijusson Ukrajnából. Míg egyesek a francia Riviérán és a Maldív-szigeteken tengetik hétköznapjaikat, addig az átlag ukrán férfinak a front jutott. Mindennapossá váltak a katonatemetések. A sírkertekben kialakított katonai parcellák zászlóerdői pedig egyre számosabbak. Miután egy honvédsír mellé kötelező kitenni az ukrán zászlót, így a hatalomnak is egyre nehezebb letagadnia a veszteségeket, melyek lassan két évvel a háború kitörése után is hadititoknak számítanak. Már nem egyszerűen a sírok, hanem a zászlóerdők gyarapodnak. 

Az emberek a katonatemetésekről szóló videókat a közösségi oldalakra, a Facebookra, a TikTokra, és a Telegramra töltik fel. Sokszor a családtagok, feleségek sírva, sokkos állapotban kommentálják sétájukat a zászlóerdők között. Ebben az egyik lembergi sírkertben készült videóban egy nő sírva teszi fel a kérdést, hogy miért kell a fiatal férfiakat elhurcolni? Miért kell meghalniuk? Ezt szerinte nem szabad megengedni, nem szabad több fiatalnak meghalnia. 

A megszaporodó ukrán katonatemetéseknek szinte mindenütt ugyanaz a forgatókönyve. A halottat végigviszik a települések utcáin, és az embereket arra kérik – az állami intézmények, iskolák munkatársait kötelezik –, hogy az út két oldalán sorfal helyett térdepelve várják az elhunytakat kísérő gyászmenetet. Közben a hangszórókból szól a 2014-es Euromajdan idején híressé vált gyászszene, az iskolásoknak pedig virágot kell dobálniuk az útra. 

A pravoszlávoknál az a szokás, hogy nyitott koporsóval vonulnak végig az adott településen. Ezt azonban a háború miatt sok esetben kegyeleti okokból már nem lehetne megtenni. 

Ukrajnát beborította a keserűség, a gyász és a kilátástalanság. Szinte már nincs olyan ukrán, akinek ismerőse, rokona vagy családtagja ne veszett volna oda a fronton. Százezrek, milliók váltak és válnak lelki sérültekké, miközben a Nyugat és a felelős ukrán vezetők szerint sincs még itt az ideje a fegyverszünetnek, a béketárgyalásoknak, egyáltalán a vérfürdő megállításának. Az egykoron 52 milliós, szebb időket is látott ország lakossága az optimista becslések szerint mostanra jó, ha eléri a 18-20 milliót. Elmenekült vagy meghalt egy egész generáció, mely nélkül aligha képzelhető el a kelet-európai ország jövője. Ez azonban, úgy látszik, sem Washingtonban, sem Brüsszelben, sem Kijevben, de még Monacóban sem érdekel senkit. 

Borítókép: Katonatemetés Ukrajnában (Fotó: Andres Gutierrez)