A minisztérium közleménye szerint a tárcavezető a Romániai Nemzetközi Földgázkonferencia panelbeszélgetésén élesen bírálta az orosz gáztranzit költségeinek Bulgária általi megemelését, amely szavai szerint veszélybe sodorhatja a Török Áramlaton keresztül érkező ellátástól függő Magyarország és Szerbia biztonságos ellátását.
Komolyan kellene venni az európai vitákban gyakran említett szolidaritást. Egyetlen EU-tagállamnak sem kellene veszélybe sodornia egy másik ország energiaellátásának biztonságát
– figyelmeztetett. A miniszter leszögezte, hogy hazánk, tengerparttal és számottevő szénhidrogénforrásokkal nem rendelkező országként, nagyon erősen függ a forrás- és tranzitállamoktól.
Hangsúlyozta: Magyarország az ellátás biztosítása érdekében ezért összekötötte az energiahálózatát a hét szomszédja közül hattal is, de a jelenlegi helyzetben, az infrastrukturális adottságok miatt még így sem képzelhető el a földgázkereslet kielégítése az orosz források nélkül.
Ha elvágjuk magunkat az orosz szállítástól, akkor nem tudjuk biztosítani a teljes ellátást
– mondta. Szijjártó Péter rámutatott, hogy a hazai termelés mindössze 1,5 milliárd köbmétert tesz ki évente, ami azt jelenti, hogy 8,5 milliárd köbméternyi importra van szükség.
Elmondta, noha a kormány sok pénzt fektetett az importmennyiségek bővítését lehetővé tevő fejlesztésekbe, ez nem megoldás, ha a szomszédos ország kimenő kapacitásai továbbra is korlátozottak. Szavai szerint Románia ebből a szempontból pozitív példát jelent, miután itt egyenlők a kimenő és a bejövő kapacitások.
A nyomásgyakorlás, hogy szabaduljunk meg az orosz földgáztól, egyszerűen megölné az ellátásunkat. Ennek semmi köze nincs a politikához, ez a fizikai valóság kérdése, s mivel felelősek vagyunk az ország biztonságos energiaellátásáért, fenn kell tartanunk ezt a kapcsolatot
– tette hozzá.
Cél a román schengeni csatlakozás előmozdítása
A tárcavezető a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) elnökével, Kelemen Hunorral tartott megbeszélését követően hangsúlyozta, hogy a kormány stratégiai jelentőséget tulajdonít a két ország közötti együttműködésnek.
Ennek a stratégiai együttműködésnek a legfontosabb bázisát, erőforrását az Erdélyben, Székelyföldön élő magyar nemzeti közösség jelenti
– szögezte le. Rámutatott, hogy erőforrásként, összekötő kapocsként tekintenek erre a közösségre a kétoldalú kapcsolatokban. – Ezért teljesen természetes, hogy amikor Romániával kapcsolatos együttműködésről beszélünk, akkor az RMDSZ véleményei és javaslatai mindig fontosak a számunkra – fogalmazott. Szijjártó Péter hazánk nemzeti érdekének nevezte a szomszédos ország minél hamarabbi csatlakozását a schengeni övezethez. Szavai szerint ennek számos oka van, például az, hogy ma Magyarország második legfőbb exportpiaca Románia, és a belépéssel még szorosabbá válhatna a gazdasági és kereskedelmi együttműködés.