
Isztambul
Talán több magyarázatra szorul, hogy a törökök hogyan viszonyulnak a karácsonyhoz. Mustafa Kemal Atatürk, a Török Köztársaság megalapítója és első elnöke több olyan intézkedést is hozott regnálása alatt, amelyek az iszlám vallás visszaszorítását célozták. Az olyan máig is nagyon érzékeny rendelkezések, mint a fejkendők betiltása mellett egyéb vallási, kulturális törekvései voltak. Ennek lett a következménye az, hogy Törökországban elterjedt a karácsonyi ünnep, annyi kiigazítással, hogy ők azt december 31-én ünneplik. Ennek ellenére az Isztambul szívében található Beyoğlu-ban Páduai Szent Antal templom előtt már egész hónapban áll a karácsonyfa.

Lisszabon
A portugál családok december 24-én este vacsorára gyűlnek össze. Az ünnepi asztalt csupa helyi finomsággal halmozzák el. Főtt tőkehal vagy polip burgonyával és portugál káposztával kerül a tányérra. Lassan húsz éve, hogy a portugál főváros legkedveltebb karácsonyfáját a Comercio terén állítják.

Bordeaux
Brüsszel után a fránya politika más városra is rányomja a bélyegét. Bordeaux városában a második világháború óta csak jobboldali polgármester volt. 2013-tól meredeken emelkedni kezdett a bevándorlók száma a városban (egyébként 2006 óta húsz százalékkal több migráns él itt), ők állampolgárság nélkül is szavazhatnak az önkormányzati választásokon. Minden felmérés szerint nagy többségük baloldali pártokat választ. Bordeaux polgármestere, az Európai Zöldpárthoz (EELV) tartozó Pierre Hurmic a közösségi hálókon a karácsonyfa-állítás hagyománya ellen szólalt fel. Szerinte „kivágott fákról van szó”, amelyek már „halottak”. Még egy „fák jogairól” szóló megállapodást is kezdeményezett. A polgármester szerint „ez az egész nem illik a mi növényzet-újratelepítési koncepciónkba”. Az ellene tüntető hangokat „múltba révedő, fasiszta és primitív katolikusoknak” nevezte.
Budapest
Az ország karácsonyfája a Parlament oldalában helyezkedik el. A Kossuth tér megújulásakor a tervezők már számoltak a fa elhelyezésével, így egy állandó, földbe süllyesztett foglalat is helyet kapott a délnyugati oldalon, amely a hatalmas fát a kialakított hevedercsatlakozók révén erős szélben is képes biztosan tartani. Idén egy hajdúszoboszlói családi ház kertjéből érkezett a fa a térre a katasztrófavédelem szakembereinek, a honvédség és a rendőrség munkatársainak közreműködésével.





















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!