Lapunknak adott nyilatkozatában Ryszard Legutko, a lengyel Jog és Igazságosság (PiS) EP-képviselője elmondta, hogy
2023. december 20-án a Lengyelországban 2023. december 13-án hatalomra került Donald Tusk kormányának képviselői erőszakkal átvették a lengyelországi közmédia irányítását. Ez jelentette a demokrácia és a lengyel alkotmány 54. cikkének (1) bekezdése által garantált szabad információhoz való hozzáférés végének első napját Lengyelországban.
A képviselő szerint a vezetőség leváltása a lengyel alkotmánnyal összeegyeztethetetlen módon zajlott le, de felhívja a figyelmet arra is, hogy kísérletet tettek „a közmédia székhelyének elfoglalására, egy fontos közszolgálati televíziós információs csatorna jelének kikapcsolására és honlapjának blokkolására.” Ezzel Legutko szerint a lengyel alkotmány 14. cikkét is megsértették.
A közmédia székházának elfoglalása során a Telewizja Polska varsói székházában agresszió történt a Lengyel Köztársaság Szejmjének egyik képviselője ellen. Joanna Borowiak képviselőt, miközben a képviselői és szenátori mandátum gyakorlásáról szóló hatályos törvény értelmében parlamenti feladatainak ellátása közben kíméletlenül megtámadták. Személyes integritását megsértették
– írja lapunkhoz eljuttatott közleményében a képviselő. De azt is aláhúzta, hogy az új közszolgálati médiahatóságok létrehozása a lengyel parlamenti alsóházának (szejm) határozata alapján, amely a lengyel alkotmány szerint nem minősül általános kötelező erejű jogforrásnak szintén „durva törvénysértés”. Ez az európai konzervatívok társelnöke szerint még az alkotmány 2. cikkét is megsérti, amely kimondja, hogy a Lengyel Köztársaság demokratikus jogállam.
Egy jogállamban nem fordulhat elő olyan helyzet, hogy a hatóságok a bosszú és a cenzúra egyik formájaként erőszakkal, egy jogforrásnak nem minősülő határozattal, a törvényhozás útját megkerülve, beleértve a Lengyel Köztársaság elnökének szükséges aláírását, átvegyenek egy állami tulajdonban lévő vállalatot.
– fogalmazott.
Szerinte ezek a cselekmények arra utalnak, hogy kísérlet zajlik a baloldali kormányt kritizáló hangok elhallgattatására, hogy a kormány tovább támogassa az EU centrista menetrendjét.