– Idén minden szem Ukrajnára, illetve az ukrán ellentámadásra szegeződött. Mik lehettek az offenzíva sikertelenségének okai?
– Sok okot lehetne kiemelni. Az első és talán legfontosabb az, hogy aki katonai alapon elemezte az orosz–ukrán háborút, és nem ideológiai vagy társadalomtudományi alapokon, az látta, hogy az átadott fegyverzet mennyisége 2023-ban, sőt 2022 végén is jelentősen csökkent a korábbiakhoz képest.
Egyértelmű volt, hogy az ukrán hadsereg nem fog azokkal a képességekkel rendelkezni, amelyek egy ilyen típusú támadást lehetővé tesznek, sőt elengedhetetlen feltételei.
Gyakorlatilag azok az eszközök, elsősorban a tüzérségi lőszer, az önjáró tüzérség, illetve a harckocsik száma messze nem érte el azt az arányt, amihez egy ilyen támadásra szükség lett volna. Egy ilyen műveletnél jelentős fölényt kell kialakítani, különösképp kiépített védelem ellen, ehhez pedig nemcsak a már említett eszközök, hanem műszaki járművek, légi támogatás és rendkívül jó kiképzés is szükséges. Sem a légi támogatás, sem a jó kiképzés nem állt rendelkezésre. Azok, a hat hónap alatt többé-kevésbé gyorstalpalón végzett alakulatok több alkalommal bizonyították – úgy ukrán, mint orosz oldalon –, hogy az összetett műveletek végrehajtását nem lehet tőlük elvárni. Ezek a tényezők már gyakorlatilag a támadás megindulása előtt valószínűvé tették azt, hogy egy ehhez hasonló végeredmény fog bekövetkezni.
– Az okoknál sokkal fontosabbak a következmények. Milyen hatásai vannak és lesznek a sikertelen ellentámadásnak?
– Azt egyértelműen látni kell, hogy az ukrán katonai műveleteket leginkább a politikai igények határozzák meg, nem a katonai szükségszerűségek. A legvilágosabb példája ennek Bahmut mindenáron való védelme volt, amely katonailag egyáltalán nem volt indokolható, mégis jelentős ukrán veszteségeket okozott. Ugyanez igaz a déli irányba megnyitott támadásra. Ukrajna vezetésének teljesen mindegy, hogy délen vagy keleten foglal vissza területeket, ugyanakkor a nyugati támogatás feltételeként a déli támadás volt megszabva. Az ebben az irányban megindított műveletek már előreláthatóan azzal fenyegettek, hogy sikertelenségük esetén a nyugati támogatás csökkenni fog. Ez a helyzet be is következett. A Nyugat látványos, a tavaly nyárihoz hasonló sikereket várt el Kijevtől, amihez nem voltak adottak a feltételek. Ezért nem is meglepő, hogy nem sikerült. Innentől kezdve az, hogy a mai napig folynak kisebb jellegű támadások ezen a területen, inkább csak az ukrán politikai vezetés megszállottságát mutatja, semmint azt, hogy tényleges katonai eredményeket remélhetnek a helyzettől.
Az igazi kérdés az, hogy a kudarc, amelyet Ukrajna elszenvedett, rövid és középtávon milyen hatásokat eredményez.
Hosszú távú hatásai már egyértelműek.
– Ezzel kapcsolatban egy látható feszültség is kialakult a katonai és politikai vezetés között. Ez hogyan hathat a háború további menetére?
– Ez a feszültség nem új keletű, már lényegében nyár óta egyértelműen érezhető. Említettem már Bahmut védelmét. A város a második ukrán védelmi vonal fontos eleme, ugyanakkor nem nyújt annyi katonai előnyt, mint amekkora áldozatot hozott érte az ukrán hadsereg. Egyrészt ott van egy másik eleme ennek a védvonalnak, Szeverszk városa, illetve mögöttük még van egy harmadik védvonal, amihez visszavonulva tovább lehetett volna gyengíteni az orosz hadsereget. Ez nem történt meg, ekkor Valerij Zaluzsnij vezérkari főnököt több hónap szilenciumra ítélte az ukrán vezetés, nem nyilatkozhatott a médiának, sőt az orosz média elkezdett olyan híreket terjeszteni, miszerint az orosz hadsereg maga végzett Zaluzsnijjal. Később kiderült, hogy ez dezinformáció volt, azonban az, hogy a vezérkari főnök katonai érdemeit az oroszok is elismerik, valamint hogy az ukrán és orosz parancsnokság között van egy közvetlen kommunikációs vonal, amelyen például a hadifoglyok cseréjét intézik, sok ember számára gyanússá teszik Zaluzsnijt. Különösen igaz ez akkor, ha figyelembe vesszük, hogy a vezérkari főnök Ukrajna-szerte nagy népszerűségnek örvend.
A fentiek miatt egyértelmű volt, hogy valamikor ki fog élesedni az ellentét, és drasztikusan meg fog romlani a kapcsolat a politikai és katonai vezetés között.
Zelenszkij elnök mindent megtesz azért, hogy kommunikációjában bizonyítsa, jó kapcsolatot ápol a hadsereg vezetőjével, azonban a tettek mást mutatnak. A Zaluzsnij közvetlen beosztottját ért halálos terrortámadás, illetve azok a hírek, melyek szerint lehallgatókészülékeket találtak az irodájában, mind afelé mutatnak, hogy az ukrán politikai vezetés nagyon komolyan gyanakszik Zaluzsnij szándékaira. Azt viszont fontos kiemelni, hogy egy modern demokratikus államban a politikai vezetés irányítja a katonait, és nem fordítva. Amíg ez a helyzet fennáll, addig mindenképpen Zelenszkij lesz az erősebb.
– Ugyanakkor az ukrán nép egyre inkább elégedetlen elnökével. Meddig lehet fenntartani ezt a helyzetet?
– Zelenszkij alapvető problémája, hogy politikusként egy víziót kell kínálnia, és az ő víziója egyre kevésbé esik egybe az ukrán nép elképzelésével a jövőről. Az a fajta merev és kíméletlen, a kompromisszumot és megalkuvást nem ismerő hozzáállás, amit az orosz agresszióval kapcsolatban felmutatott, egy darabig mindenképp az előnyére szolgált. Azonban onnantól kezdve, hogy a háború nehézségeit, negatív hatásait kezdi egyre inkább érezni az ukrán társadalom, a nyugati támogatás pedig folyamatosan gyengül Ukrajna mögött, onnantól kezdve a lakosság egyre nagyobb része hajlik arra, hogy valamilyen megállapodást kell kötni az oroszokkal. Ezt Zelenszkij kategorikusan elutasítja, sőt, egy rendeletben saját magának is megtiltotta, hogy bármilyen tárgyalást folytasson az orosz vezetéssel. Álláspontja, amely korábban az előnye volt, most egyértelműen a hátrányára fordult. Ez érhető tetten a lakossági támogatás csökkenésében is. A mostani interjúkba csomagolt évértékelő beszéde nagyon sok szempontból drasztikusan elrugaszkodott képet mutatott a valóságtól. Ez a fajta kettősség a társadalom számára is egyre inkább egyértelművé válik.
Előbb vagy utóbb valamilyen formában találni fognak egy olyan vezetőt, aki be tudja és be is akarja fejezni a háborút.
– Amennyiben ez megtörténik, úgy milyen jövő várhat Zelenszkijre?
– Miután egy ember sorsáról beszélünk, ezért megfelelő távolságtartással kell kezelni a dolgot. Egy olyan emberről van szó, aki az egész életét föltette arra, hogy Ukrajna minél sikeresebben vívja meg honvédő háborúját, ezért én a legjobb forgatókönyvvel kezdeném. Eszerint keresztül tudja vinni az akaratát, és Ukrajna valamilyen szinten győzelmet arat. Erre ugyanakkor nagyon kicsi az esély, sőt minimális. Ettől csak rosszabb forgatókönyvek vannak. Ezekben nem látom az esélyét annak, hogy Zelenszkij képes lenne a szükséges politikai irányváltást végrehajtani, úgyhogy a másik legjobb variáció, hogy leköszön az elnöki pozícióról. Ebben az esetben megvan az esélye, hogy nyugodt öregkort élhet meg.
A többi lehetséges szcenárió ennél sokkal rosszabb.
Előfordulhat, hogy akár belső feszültség hatására, akár a nyugati támogatók a megállapodás reményében teszik el az útból erőszakos módszerrel. Az is benne van a pakliban, hogy merényletet követnek el ellene. Nagyon bízom benne, hogy mielőtt idáig fajulna a helyzet, fölméri a lehetőségeit és magától visszavonul.
– 2023-ban az Ukrajnát támogató nyugati szövetségesek is sokat változtak: úgy tűnik, mintha Amerika távolságtartóbbá, az Európai Unió azonban támogatóbbá vált volna.
– Amerikai oldalról a demokrata többség mindenképpen támogatja Ukrajnát, de republikánus háttéremberektől, republikánus szakértőktől már többször lehetett hallani azt a véleményt, hogy az ukrán probléma egy demokrata biznisz.
A demokraták vastagon benne voltak az ukrajnai eseményekben, úgy politikailag, mint gazdaságilag.
Onnantól kezdve, hogy van egy élesedő küzdelem az elnökválasztás körül, az Egyesült Államok déli határán húzódó határkerítés körül és a migrációval kapcsolatban, úgy ezek a problémák egyre inkább kezdenek begyűrűzni. A demokraták számára előbb-utóbb tehertétel lesz az ukrán háború, hiszen jelenleg nem nagyon látni annak az esélyét, hogy egy győztes, legalábbis sikeres háborút lehetne belőle faragni. Ennek következtében a demokrata döntéshozókban is egyre inkább nő az elszántság, hogy kihátráljanak a probléma mögül.
Ezzel párhuzamosan az Európai Unió mintha megvadult volna ettől a helyzettől, az erején és a lehetőségein felül igyekszik Ukrajnát támogatni.
Szerencsére egyre több helyen vannak olyan kormányzatok, olyan politikai vezetők, mint Magyarországon, akik látják ennek a rendkívüli veszélyeit. Az Ukrajnának nyújtandó katonai és anyagi segítség már így is nagyon megterhelte Európát. Egy utolsó rohammal az Európai Unió még megpróbál ötvenmilliárd euró hitelt felvenni a gyerekeink jövőjének terhére, de ezzel szemben is egyre nagyobb az ellenállás.
– A jövő év kiemelten fontos lesz, Európában uniós választásokat, a tengerentúlon pedig elnökválasztást tartanak. Mi várhat Ukrajnára 2024-ben?
– Ukrajna előtt nagyon sötét jövő áll. Az ukrán vezetésnek azon döntése, amelyben 2022 márciusában elutasította a lényegében már aláírt és letárgyalt békemegállapodást, nagyon súlyosan vissza fog hullani a fejére. Az amerikai és az európai támogatás esetleges, vagy várható elmaradása mindenképpen halálos csapást jelent Ukrajnának. A háborúban álló ország gazdasága romokban hever, a GDP több mint 70 százaléka nyugati segélyekből származik.
Amennyiben ez nem érkezik meg, úgy a háború vége hetekben, legfeljebb hónapokban mérhető.
Ha nem történik praktikus változás a fent említett két területen, akkor 2024-ben az orosz–ukrán háború fegyveres szakasza véget ér. Az Európai Unió nem tud több fegyvert adni, mert a tagállamoknak sincs, az Egyesült Államok tudna, Washington vállát azonban nyomja az arab–izraeli konfliktus legújabb fejezete, illetve nem lehet tudni, nem robban-e ki máshol egy újabb háború. Ez már az Egyesült Államoknak is sok lenne. Innentől kezdve arra számítok, hogy a nyugati támogatás fokozatosan csökken, majd megszűnik a 2024-es évben, ez pedig egyértelműen magával hozza a háború katonai szakaszának végét is.
Borítókép: Ukrán katona (Forrás: Telegram/Volodimir Zelenszkij)
