A közösségi oldalon egy bejegyzésből kiderül, hogy az elnyomás és kegyetlen bánásmód továbbra is jelen van a fogva tartottak körében. A Telegramon közzétett felvételen elkínzott, megvert férfi látható.
Újabb súlyos jogsértés Zelenszkij országában + videó
Rivnéből érkezett hír egy újabb súlyos jogsértésről, amely a helyi toborzóközpont (TCK) fogdájában történt. Bár az esetet egyedülállónak próbálják beállítani, Sebestyén József esetének ismeretében nehezen hihető, hogy valóban példa nélküli lenne.

A Sebestyén-ügy is megmutatta az ukrán sorozók brutalitását
Ez az eset ismét rámutat arra, hogy az egyéni sorsok hátterében milyen súlyos emberi jogi problémák húzódnak meg, írja az Origó.
Lapunk korábban megírta, hogy az ukrán hatóságok el akarják tussolni egy beregszászi magyar férfi halálának ügyét. Mint ismert, Sebestyén Józsefet erőszakkal sorozták be, és a toborzótisztek bántalmazása következtében halt meg. Az ukránok azonban mindvégig tagadták a történteket, noha Sebestyén József és a család beszámolója, a nyilvánosságra került videófelvételek és a fotók egyértelműek. Az ukránok mégis mindent tagadnak a kárpátaljai férfi bántalmazásával és halálával kapcsolatban.
További Külföld híreink
Borítókép: Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke és Volodimir Zelenszkij ukrán elnök (Fotó: Ritzau Scanpix/AFP/Henning Bagger)
A téma legfrissebb hírei
Tovább az összes cikkhez
Kiderült, mikor tárgyal Putyinnal Trump különmegbízottja
Nyilatkozott az orosz elnök sajtótitkára.

Szijjártó Péter: Magyarország továbbra is határozottan kiáll Georgia mellett
„Ritkán jár kétszeres BL-győztes a Külügyminisztériumban!”

Újabb botrány robbant a BBC-nél — alig egy hónappal az előző után
A georgiai hatóságok nemzetközi pert indítanak a csatorna ellen.

Kétmillió euró a pénzszállítóból: terror a reggeli forgalomban + videó
Drámai és szervezett támadás rázta meg ma reggel Olaszországot.
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en
Komment
Összesen 0 komment
A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Címoldalról ajánljuk
Tovább az összes cikkhez
Kiderült, mikor tárgyal Putyinnal Trump különmegbízottja
Nyilatkozott az orosz elnök sajtótitkára.

Szijjártó Péter: Magyarország továbbra is határozottan kiáll Georgia mellett
„Ritkán jár kétszeres BL-győztes a Külügyminisztériumban!”

Újabb botrány robbant a BBC-nél — alig egy hónappal az előző után
A georgiai hatóságok nemzetközi pert indítanak a csatorna ellen.

Kétmillió euró a pénzszállítóból: terror a reggeli forgalomban + videó
Drámai és szervezett támadás rázta meg ma reggel Olaszországot.
















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!