Macron: Válságba került Franciaország demokráciája

Rendet ígért a francia elnök, számos új intézkedést jelentett be, köztük az iskolai egyenruha bevezetését.

Forrás: MTI2024. 01. 17. 7:26
FRANCE-POLITICS-SCIENCE-RESEARCH Fotó: LUDOVIC MARIN
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Emmanuel Macron kiemelte, hogy „erős Franciaországot” szeretne, különös tekintettel az állampolgári érzületre és az oktatásra. Bejelentette, hogy az iskolások egységes iskolai egyenruháját − amelynek kérdése Franciaországban visszatérő vita − kísérleti jelleggel bevezetik idén mintegy száz önkéntesen jelentkező iskolában, s amennyiben az eredmények meggyőzőek, 2026-ban az egész országban.

Franciaország erősebb lesz, ha egységesebbek vagyunk, ha sikerül osztozni az értékeinken, egy közös kultúrán, a tisztelet érzésén

− jelentette ki.

A franciák mindennapi életére kitérve az államfő jelezte: szabályozni kell a képernyők használatát a kisgyermekek körében, „mind otthon, mind az osztályteremben”.     

Emmanuel Macron „rendet” ígért, „a határaink jobb ellenőrzésével, a rendőri jelenlét megduplázásával a köztereken, a kábítószer elleni küzdelemmel, a radikális iszlám elleni harccal”. 

Az elnök elmondta: „heti tíz akciót” szeretne a kábítószer-kereskedelem ellen országszerte. Gazdasági téren az államfő olyan intézkedéseket kért kormányától, amelyek lehetővé teszik, hogy az emberek „a munka révén jobban megéljenek”. Jelezte, hogy azt is szeretné, ha „számos külföldi orvos” helyzetét rendeznék és legálissá tennék franciaországi tartózkodásukat. 

Emmanuel Macron intézkedéseket ígért a születési ráta növelésére is, egy hat hónapos „szülési szabadság” bevezetésével, valamint egy nagyszabású program elindítását a meddőség elleni küzdelemben.

Borítókép: Emmanuel Macron francia elnök (Fotó: Ludovic Marin/AFP)

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.