Vita és szavazás az Európai Parlamentben
A képviselők megtartották az elengedhetetlen show-műsorukat is, majd megszavazták a jelentést a Tusk-kormányt mosdató módosítókkal együtt.
A jelentés előadója, Cseh Katalin és Donáth Anna pártcsaládjának oszlopos tagja szóban is megerősítette a dokumentum tartalmát. A liberális fősodorral Patryk Jaki, az Európai Konzervatívok és Reformerek pártcsalád lengyel tagja vette fel a leghatásosabban a kesztyűt.
Önök a Lengyelországgal kapcsolatos pozitív változásokról tettek módosító indítványokat, de szeretném, ha hallanák, milyen pozitív változásokat hajtanak végre Lengyelországban. A lengyelországi közmédiának le kellett volna zárnia a ciklusát, de a miniszterelnökünk nem akart várni, egyszerűen kitette őket minden jogalap nélkül. Kirúgta az összes dolgozót, beleértve a fogyatékkal élőket és a terhes nőket is rendőri segítséggel. Minisztere hamis közjegyzői okiratokat használt. Bíróságok és az alkotmánybíróság is megállapította, hogy ez törvénytelen, de a miniszterelnökünk nem tett semmit
– jelentette ki az Európai Parlament balliberális feléhez szólva az elfelejteni igyekezett valóságot az új lengyel kormánnyal kapcsolatban. Jaki a felszólalását figyelmeztetéssel zárta, hogy legyenek óvatosak, hisz egy nap akár velük is megtörténhetnek hasonló események, ha engednek ennek.




















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!