Magyarország és Svájc kapcsolatainak dinamikáját elég jól mutatja az a tény, hogy az elnöki látogatást követően most a külügyminisztert üdvözölhetjük Budapesten, hétfőn pedig a pénzügyminiszter érkezik majd – kezdte nyilatkozatát Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter az Ignazio Cassis svájci külügyminiszterrel tartott megbeszélését követő sajtótájékoztatón, hozzátéve, hogy Magyarország mindig is megkülönböztetett tisztelettel tekintett Svájcra, többek között annak a szuverenitás, a béke és az illegális migráció megállítása melletti kiállása okán.

E három kérdés rendkívül aktuális ma Európában, hiszen Brüsszel továbbra is ragaszkodik a migrációpárti politikájához
– hangsúlyozta a miniszter.
Magyarország uniós elnöksége alatt mindent meg fog tenni, hogy hogy ez a politika megváltozzon, és „az illegális migránsok meghívása helyett az illegális migráció megállítása legyen a cél”.
Világosan látszik, hogy minden eddiginél nagyobb a nyomás azokon a kormányokon, amelyek ragaszkodnak a szuverén, patrióta, békepárti politikájukhoz – mutatott rá Szijjártó Péter, példaként hozva az ilyen országok belpolitikájába való beavatkozási kísérleteket és a nemzetközi lejárató kampányokat.
Magyarország minden nyomás ellenére kiáll a béke mellett
– szögezte le a tárcavezető.
Június 9-ének nagy jelentősége lesz ebből a szempontból, hiszen alig telik el úgy nap, hogy egy-egy újabb őrült nyilatkozat ne hagyja el valamelyik európai politikus társunk száját. Vannak olyanok, akik katonákat akarnak Ukrajnába küldeni, mások már a nukleáris fegyverek bevetéséről fantáziának, így minden egyes nappal közelebb jutunk a világháborús eszkaláció veszélyéhez
– hívta fel a figyelmet Szijjártó Péter, hozzátéve, hogy itt az ideje, hogy ennek az őrültségnek megálljt parancsoljunk, és június 9-én erre meg is lesz a lehetősége az európai választópolgároknak.
Nagyra becsüljük Svájc elkötelezettségét a béke iránt és a békekonferencia megszervezése kapcsán tett erőfeszítéseiket. A két ország egyetért abban, hogy a kommunikációs csatornákat nyitva kell tartani.
Az nem nagy diplomáciai teljesítmény, ha az ember csak azzal beszél, akivel mindenben egyetért
– vélte a miniszter.