Sokan azért érkeznek, hogy bűncselekményeket kövessenek el - ezt mondják a kanári-szigeteki Lanzarote lakói a kiskorú illegális migránsokról. A sziget múlt héten szociális vészhelyzetet hirdetett, miután olyan sok afrikai gyereket kénytelenek már ellátni, hogy a befogadóközpontjaikban mostanra tarthatatlan körülmények uralkodnak.
Sok a bűnöző a kanári-szigeteki kiskorú migránsok között
Lanzarote lakói félnek kimenni az utcára és örülnek, hogy a központi szocialista kormány más spanyol régiókba viszi el a problémás migránsgyerekeket.

Az El Debate című lap a helyieket kérdezte meg arról, hogy ők milyennek látják azokat a migránsgyerekeket, akik kísérő nélkül érkeztek a Kanári-szigetekre. Egy La Veguetában élő nő elmondta, hogy a tinikorú bevándorlókkal rendszeresen probléma van, például a tömegközlekedési eszközökön szinte mindig vitatkoznak, verekednek. Hozzátette viszont, hogy ezeket a konfliktusokat általában saját maguk között robbantják ki és oldják meg, a helyiekkel viszont alapvetően békések.
Egy fiatal lány arról számolt be, hogy nagyon nehéz helyzetben vannak, mivel kénytelenek befogadni ezeket az embereket, illetve kiskorúakat. Hozzátette, hogy egy ideje már fél egyedül kimenni az utcára, mert bár nem minden illegális migráns bűnöző, nagyon sokan érkeznek azért Spanyolországba, hogy bűncselekményeket kövessenek el. Elmesélte, hogy rokonait a közelmúltban megpróbálták kirabolni, de több ismerőse beszámolt már szexuális zaklatásokról is. Utóbbi elsősorban azokhoz köthető, akikről általában orvosi vizsgálatok után derül ki, hogy bár 18 év alattinak vallották magukat, valójában már rég nagykorúak, de ezt a hivatalos születési adataik híján nem tudják bizonyítani, így továbbra is kiskorúként kezelik őket.
Más lakók mindössze annyit mondtak a lapnak, hogy inkább ne kérdezzék őket az illegális migrációról, mert csak “nagyon csúnya dolgokat” tudnának mondani, ezért inkább hallgatnak.
A lanzarotei lakosok a központi szocialista kormány segítségét kérik a helyzet megoldásához és egyetértenek azzal az intézkedéssel, hogy a migránsgyerekek egy részét más spanyol közösségekbe helyezzék át. Kifejtették, hogy észszerűnek tartják ezt a lépést, mivel a Kanári-szigetek tele van, túl kicsi ahhoz, hogy ennyi kiskorút ellásson. Úgy gondolják, hogy ha más régiók is befogadnak gyerekeket, azzal a szigetlakók élete nyugodtabb lehet. Többen hozzátették ugyanakkor, hogy sajnálják a többi spanyol állampolgárt is, hisz egyes kiskorúak viselkedése máshol is problémát fog jelenteni, mert a valóság az, hogy néhányan tényleg a jobb jövőért érkeznek Spanyolországba, mások viszont egyáltalán nem.
Az autonóm régióvezetők szerdán döntötték el, hogy végül önként szolidaritást vállalnak a Kanári-szigetekkel és hajlandóak átvenni tőlük 347 migránsgyereket. A legtöbbet Katalónia, Madrid, Andalúzia és az északi régiók fogadják majd be.
További Külföld híreink
A lépés óriási politikai konfliktushoz vezetett a jobboldali vezetésű autonóm közösségekben. A Vox és a Néppárt (PP) között ugyanis nem volt egyetértés a kérdésben. Előbbi nemmel szavazott a kiskorúak befogadására, mert szerinte ez csak további táptalajt jelent az illegális migrációnak, utóbbi viszont a szocialisták mellé állt és belement a segítségnyújtásba. A Vox emiatt pénteken felbontotta a koalíciós kormányalakítás során kötött megállapodásokat és jövő héttől ellenzéki erőként lesznek jelen az érintett öt regionális parlamentben. Ez egyben azt is jelentheti, hogy új választások kiírására kényszerülnek, mivel a Néppártnak nem lesz meg a szükséges többsége ahhoz, hogy döntéseket hozzon ezekben a közösségekben.
A Pedro Sánchez vezette szocialista kormány közben egyáltalán nem elégedett a régiók szolidaritásával. Szerintük ugyanis több ezer gyerek befogadására lenne kapacitásuk, úgyhogy nem tettek le arról a tervükről, hogy a bevándorlási törvény módosításával kényszerítsék rá őket még több menekült kiskorú ellátására.
A Kanári-szigetek jelenleg már hatezer afrikai fiatalkorúnak biztosít felügyeletet, ami háromszor több annál, mint amennyi férőhelyük van. A régió elnöke arra számít, hogy nyáron tovább nő az illegális migrációs nyomás, emiatt számuk augusztus végére akár tízezer fő fölé is nőhet.
Borítókép: Nagyon sok kiskorú migránsból lesz bűnöző Európában (Fotó: Anadolu via AFP/Diego Radames)
A téma legfrissebb hírei
Tovább az összes cikkhez
Ferenc pápa hangüzenetet küldött a híveinek, ezt mondta az egyházfő + videó
Február 14-i kórházba kerülése előtt Ferenc pápa egymillió eurót adományozott egy volt római papi ház felújítására, amelyet 20 lakássá alakítanak át a rászorulók számára.

Trump az atomfegyverek használatáról nyilatkozott + videó
Trump korábban is jelezte, hogy elfogadhatatlannak tartja az atomfegyverek alkalmazását és az atomhatalmak klubjának bővítését.

Annalena Baerbock megvédte az afgánok betelepítését célzó programot
Romokban a német közbiztonság.

Így szavazott Orbán Viktor az uniós csúcson Ukrajna felfegyverzéséről
A tanácskozások felénél tartanak az uniós állam- és kormányfők Brüsszelben.
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en

Menczer Tamás: Brüsszel Péter Zelenszkijt, Ukrajnát és a háborút választotta! - videó

Macron szavait világháború követheti

Arany gyermek szindróma: így káros a nevelés

Rendkívüli: Orbán véleménynyilvánító szavazást kezdeményez Ukrajna uniós tagságáról (VIDEÓ)

"Gyere Madridba" - Szoboszlaira máris lecsapna a Real Madrid

Orbán Viktor nem támogatta, hogy az Unió további pénzt és fegyvert küldjön a háborúba + videó

Így szavazott Orbán Viktor az uniós csúcson Ukrajna felfegyverzéséről

Egy nap alatt kétszer zárták be ugyanazt a két gusztustalan kínai büfét

Váratlan fordulat: Árpa Attila Orbán mellé állt, mit szól ehhez az RTL?

Orbán Viktor rendkívüli bejelentést tesz az uniós csúcs végén – kövesse nálunk élőben!

Durván fellökték a Hír TV riporterét Magyar Péter országjáró körútjának tatabányai állomásán + videó

Megszólalt a NATO főtitkára az ukrán–amerikai kapcsolatokról
Címoldalról ajánljuk
Tovább az összes cikkhez
Ferenc pápa hangüzenetet küldött a híveinek, ezt mondta az egyházfő + videó
Február 14-i kórházba kerülése előtt Ferenc pápa egymillió eurót adományozott egy volt római papi ház felújítására, amelyet 20 lakássá alakítanak át a rászorulók számára.

Trump az atomfegyverek használatáról nyilatkozott + videó
Trump korábban is jelezte, hogy elfogadhatatlannak tartja az atomfegyverek alkalmazását és az atomhatalmak klubjának bővítését.

Annalena Baerbock megvédte az afgánok betelepítését célzó programot
Romokban a német közbiztonság.

Így szavazott Orbán Viktor az uniós csúcson Ukrajna felfegyverzéséről
A tanácskozások felénél tartanak az uniós állam- és kormányfők Brüsszelben.