Az orosz szakszolgálatok tudják, hogy az Északi Áramlat gázvezetékeket két évvel ezelőtt „jelentős államok”részvételével robbantották fel – mondta Dmitrij Peszkov orosz elnöki szóvivő csütörtökön újságíróknak.
Önök is tudják, hogy a szakszolgálatainknak olyan információik vannak, amelyek arra utalnak, hogy valószínűtlen, hogy egy ilyen szabotázscselekményt és kiemelt fontosságú infrastruktúra elleni terrorcselekményt egy ilyen kis, szinte magánszemélyekből álló csoport követhetett el, magánpénzből. Arról is szó van, hogy jelentős államok is részt vettek ennek a szabotázsakciónak a megszervezésében és végrehajtásában
– mondta Peszkov. A szóvivő így válaszolt arra az újságírói kérdésre, hogy a Kreml elégedett-e a robbantás ügyében folytatott nyomozással.
Alekszandr Novak energetikai ügyekben illetékes orosz miniszterelnök-helyettes objektív, Moszkva bevonásával történő vizsgálatot sürgetett az Északi Áramlat vezetékek felrobbantásának ügyében. Megismételte, hogy a vevők érdeklődése esetén Oroszország kész felújítani a szállításokat.
Az orosz Külső Hírszerző Szolgálat (SZVR) sajtóirodája csütörtökön közleményt adott ki, amely szerint nem állja ki az igazság próbáját az az amerikai és brit irányítás alatt álló szervek és média által az incidens második évfordulója alkalmából „kampányszerűen terjesztett dezinformáció”, amely szerint önállóan cselekvő ukrán szélsőségesek robbantották fel a csővezetékeket. Az SZVR rámutatott, hogy a német nyomozóhatóságok, amelyeket felszólítottak, hogy zárják le a vizsgálatot, mégis ezt nevezték meg fő verzióként, megkímélendő a transzatlanti együttműködést a következményektől.
Vjacseszlav Vologyin, az orosz parlament alsóházának elnöke csütörtökön a Telegram-csatornáján azt írta, hogy az Északi Áramlat vezetékek felrobbantásának következményeit nem Washington, hanem a német lakosság viseli, amelynek szerinte Joe Biden amerikai elnök és Olaf Scholz német kancellár „a zsebébe nyúlt”, aminek következtében mindketten elvesztették a szavazók bizalmát.
Mint írta, az egyik „gyáván visszalépett” a választási küzdelemtől, hogy csendben végigülje a mandátumát, és a regionális választási eredmények arra utalnak, hogy a másikra ugyanez a sors vár.