A keresztények ellen készítettek elő terrormerényletet

A keresztény közösség ellen készült elkövetni terrormerényletet egy egyiptomi férfi Olaszországban. A huszonkét éves afrikai bevándorlót Bergamóban tartóztatták le.

2024. 10. 05. 21:20
Olasz rendőrök állnak a kikötőben
Olasz rendőrök állnak a kikötőben Fotó: AFP
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Aktív tevékenységet folytatott az interneten, olyan tartalmakat osztott meg, amelyek az Iszlám Államot (ISIS) éltették. A nyomozások szerint a pizzériában dolgozó fiatalember az általa hitetlennek tartott keresztényeket akarta megbüntetni és ehhez egy Bergamo központjában lévő templomot szemelt ki. 

A férfi ablakából nézegette a szemközti templomot és tervezte, hogyan mérhetne végzetes csapást a hívő közösségre. A hatóságok már hónapok óta követték a világhálón folytatott radikalizálódó tevékenységét. 

Telefonbeszélgetéseiben is megosztotta arra vonatkozó terveit, hogy hogyan végezne a keresztényekkel. Még a támadás előtt sikerült letartóztatniuk a hatóságoknak, vélhetően pár napon belül véghez vitte volna a tervezett merényletet. A sajtó arról is tájékoztat, hogy Torinóban egy fiatal tunéziait tartóztattak le a hatóságok, akit azonnali hatállyal kiutasítottak. 

A felderítések szerint a közösségi médián keresztül tartott kapcsolatot három honfitársával, akik az ISIS-hez köthető tevékenységet folytattak. Óriási a készültség az október 5-i Izrael-ellenes felvonulások miatt az olasz fővárosban. A belügyminisztérium tiltása ellenére több mint 30 ezer Izrael-ellenes demonstráló vonul fel. A palesztin szervezetekkel szélsőjobboldali és szélsőbaloldali csoportok is utcára vonulnak, sőt a diákegyletek is jelezték, hogy csatlakoznak. A római Virgilio gimnázium diákjainak oldalán olyan videók jelentek meg, amelyen Netanjahu lángokban álló arcképe látható, valamint egy Izrael terrorista állam feliratú transzparens. 

A sajtó beszámolója szerint egyes palesztin közösségek jelezték, hogy elfogadták a római rendőr-főkapitányság tilalmát, és október 12-ére tették át a közel-keleti háború évfordulójára emlékező megmozdulás időpontját. Az Izrael elleni tüntetések feszültségek forrásává váltak a római parlamentben is. A baloldali és ellenzéki pártok kivizsgálást kérnek a belügyminisztérium tilalma miatt. Úgy vélik, a tárca nem a közrend védelme miatt, hanem politikai okoktól vezérelve vonta meg a demonstrálóktól a gyülekezés- és szólásszabadságot. 

Az Öt Csillag Mozgalom tagjai erősen bírálták a felvonulás tiltását. A párt frakcióvezetője, Francesco Silvestri szerint a kormány a tilalommal a feszültségeket gerjeszti, felerősíti az indulatokat, nem megakadályozza, hanem elősegíti az összecsapásokat. Különösen felháborítónak tartják, mivel nem ez volt az első alkalom, hogy a belügy nem adott engedélyt Izrael elleni gyülekezésre. 

Borítókép: Illusztráció, olasz rendőrök állnak a kikötőben (Fotó: AFP)

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.