Ha Trump most nem nyer, a demokraták évtizedekre bebiztosíthatják magukat a migránsok szavazataival
Biden lemondása óta 180 fokot fordult az amerikai belpolitika. Mondhatjuk nyugodtan, hogy a pennsylvaniai Butlerben történt merénylet és a rendkívül sikeres milwaukee-i republikánus elnökjelölő konvenció után Trump zsebében volt a Fehér Ház kulcsa, megnyerte a választást. Épp ezért – közel egy hétre rá – írásban, először az X-en, majd személyesen lemondott az elnök, és Kamala Harris gyorsan, egy-két hét alatt dolgozta le azt az óriási hátrányt, amit összegyűjtött Joe Biden, illetve behozta a republikánus elnökjelölt, Donald Trump óriási előnyét, sőt megfordította. Kiss Rajmund, az MCC Diplomáciai Műhelyének vezetője elemezte lapunknak az aktuális választási helyzetet.

Ezek a témák dönthetnek a választáson
Az egész világon, minden választásnál a legfontosabb a gazdaság. Az elmúlt hónapokban, hetekben ez is erősödött. A tavaly történelmi csúcsot döntő, kilencszázalékos infláció miatt aki bemegy vásárolni, az 30-40 százalékkal többet fizet akár gyógyszerre, akár élelmiszerre. A megélhetés sokkal többe kerül, sokkal drágább, mint a Trump-időszak alatt. Ez például nagyon fontos a szavazóknak. Tehát az első téma a gazdaság, második a migráció — mondta el a szakértő.
2021-ben Joe Biden megbízta Kamala Harrist, a latin-amerikai, közép-amerikai diplomácia vezetésével, de semmi nem történt.

Kiss Rajmund hozzátette:
Trump már 20-30 milliós számról beszél a migráció vonatkozásában, de ami biztos tény, az az, hogy 11 millió illegális bevándorló érkezett az Egyesült Államokba, ami szintén megnehezíti a helyieknek a megélhetését, mert dollármilliárdokat költöttek a lakhatásukra, társadalombiztosításukra és a megélhetésükre.
Trumpnak most nyernie kell
– Elon Musk azt monda, hogy ha most nem nyer Trump, soha az életben nem lesz republikánus elnök, mert megint be fognak hozni tízmillió migránst. Ennek kapcsán arra figyelmeztetett, hogy tavaly olyan államokban, ahol hat-hétmilliós szavazópolgár van, tizenháromezer szavazattal nyert Joe Biden. Tehát most százezrek dönthetnek arról, hogy ki lesz az elnök, és ha még tízmillió illegális bevándorló érkezik, akik állampolgárságot kapnak majd a demokratáktól, akkor lényegében a demokraták bebiztosítják magukat a következő száz évre – emlékeztetett a szakértő. Hozzátette:
Egyértelmű, hogy az Egyesült Államokban most a migráció a második legnagyobb probléma, ráadásul mindig van valami nagyon csúnya eset. Egy 12 éves kislányt a napokban ölt meg egy illegális bevándorló, és mindig van ilyen, ahogyan Európában is. Tehát biztonságpolitikailag, nemzetbiztonságilag is sokkal veszélyesebb lett az ország, és ez nem csak egy-egy államban érezhető, hiszen a migránsok minden államban jelen vannak, és ez nagyon veszélyes. Ez tehát a második döntő téma, a harmadik pedig az abortusz kérdése.
Kedden tartják az elnökválasztást az Egyesült Államokban. A tét: a korábbi elnök republikánus Donald Trump vagy a baloldali demokrata Kamala Harris fog elnökölni a következő ciklusban. Donald Trump békét ígér a világnak, míg Kamala Harris elkötelezett a háború folytatása mellett. Folyamatosan frissülő hírfolyamunkat itt követheti.
Borítókép: Donald Trump és felesége, Melania Trump leadták a szavazataikat (Fotó: AFP)
Komment
Összesen 0 komment
A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
A téma legfrissebb hírei
Tovább az összes cikkhezNe maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en




















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!