Ahogy arról lapunk is beszámolt, Orbán Viktor miniszterelnök felterjesztésére Alekszandar Vucsics szerb államfőt Sulyok Tamás köztársasági elnök a Magyar Érdemrend nagykeresztje elismeréssel tünteti ki – tájékoztatta az MTI-t a Miniszterelnöki Sajtóiroda hétfőn.
A magyar miniszterelnök hétfő este díszvacsorán látja vendégül Alekszandar Vucsics elnököt.
A magyar miniszterelnök és a szerb elnök tárgyalásuk után tartanak közös sajtótájékoztatót.
Orbán Viktor a sajtótájékoztató elején elmondta, a szerb és a magyar nemzet történelmi kihívásai azonosak.
A miniszterelnök kifejtette: néhány perccel ezelőtt a magyar köztársasági elnök a legnagyobb magyar kitüntetéssel ismerte el Alekszandar Vucsics, Szerbia elnökének érdemeit. „Szép dolog az ünneplés, de dolgozni is kell. Dolgoztunk is az elnök úrral” – tette hozzá Orbán Viktor.
Hozzátette, ma már napnál világosabb, hogy a nemzeteink, a szerb és a magyar nemzet történelmi kihívásai azonosak.
„Nem most először. Voltak vezetőink, akik ezt fölismerték, és voltak, akik nem
A mai napon azt ünnepeljük, hogy Szerbiának olyan elnöke van, aki ezt fölismerte, sőt ennek jegyében is cselekedett és alakította a szerb–magyar kapcsolatokat
– emelte ki a miniszterelnök, hozzátéve, beszélhetünk migrációról, katonai biztonságról vagy éppen energiabiztonság kérdéséről.
Orbán Viktor kiemelte: Meggyőződésem, hogy a balkáni régió stabilitása Szerbia stabilitásával függ össze. Szerbia pedig akkor stabil, ha erős, határozott vezetése van. Ezért mi Alekszandar Vucsics elnök úrban a balkáni stabilitás bajnokát is tiszteljük.
A magyar miniszterelnök elmondta, a mai megbeszélésükön is világos volt, hogy „nincs magyar energiabiztonság Szerbia nélkül, és nincs szerb energiabiztonság Magyarország nélkül”.
Tavaly Szerbián keresztül rekordmennyiségű, 7,5 milliárd köbméter gáz érkezett Magyarországra, amely nélkül nem tudtuk volna biztosítani se a gazdaság működését, se a magyar háztartások biztonságát. Ez kétmilliárddal több, mint az egy évvel korábbi volt – emelte ki Orbán Viktor.