Gál Kinga a sajtótájékoztató elején megemlékezett a megboldogult Ferenc pápáról, majd Jordan Bardella, a francia Nemzeti Tömörülés elnöke vette át a szót. Gál Kinga ezután az ukrajnai háborúról és az Európai Unió által finanszírozott aktivistahálózatokról beszélt.

Fotó: MTI/Fischer Zoltán
Gál Kinga megemlékezett Ferenc pápáról
A képviselő a megboldogult egyházfőről beszélt.
Tiszteletünket fejezzük ki Ferenc pápa iránt a Patrióták Európáért csoport nevében, ahogy tegnap is tettük a plenáris ülésen. Ferenc pápa a béke és a párbeszéd embere volt, az ukrajnai háborúval kapcsolatos békés elköteleződése mindannyiunk számára példaként szolgál. Ugyanakkor Ferenc pápa közel állt az emberekhez. Képes volt megszólítani őket – nem elfeledtetni, hanem megerősíteni keresztény gyökereiket, mert ez identitásunk és az európai értékek szerves része. Ferenc pápa szavai és tettei továbbra is vezessenek bennünket egy olyan békés, virágzó Európa felé, amely hű a múltjához és elkötelezett a jövője iránt. Nyugodjék békében
– fogalmazott.
Jordan Bardella szerint az EU az autóipar elárulására készül
Jordan Bardella, az Európai Parlament Patrióták Európáért nevű frakciójának elnöke a május 6-i sajtótájékoztatón élesen bírálta az Európai Bizottság ipar- és kereskedelempolitikáját. Szerinte Európa válaszút előtt áll, miközben gazdasági támadások érik egyszerre az Egyesült Államok és Kína részéről.
Kontinensünk válaszút előtt áll, miközben egyszerre szorítja össze a gazdasági agresszió, amely az Egyesült Államokból és Kínából érkezik. Ezek a blokkok olyan erőfölényt kényszerítenek ránk, amelyre választ kell adnunk
– mondta. Bardella szerint az Ursula von der Leyen vezette Európai Bizottság új ciklusának első hónapjai azt mutatják, hogy a patrióta erők és az általuk képviselt témák „példátlan hatást gyakorolnak a végrehajtó hatalom politikájára”. Ugyanakkor szerinte a bizottság továbbra is tudatosan gyengíti az európai ipart, különösen az autógyártást. A képviselő kiemelte, hogy a parlament épp az ülés előtt szavazott arról a jogszabályról, amely három évvel elhalasztaná az autógyártókra kivetett szén-dioxid-kibocsátási bírságokat.
Több hónapja figyelmeztetnek az iparági szereplők, hogy 2025-ben egy szabályozási falba ütköznek, mivel az előírás szerint az értékesítések 25 százalékának elektromos autónak kell lennie, miközben a piac jelenleg csak 13 százalékon áll
– fogalmazott.