A lengyel elnökség az Európai Bizottság érdekeinek szolgálatában
Mindeközben a lengyel nyilvánosság a belpolitikai fordulatok mellett szkeptikus maradt az uniós elnökséggel kapcsolatban, a felmérések szerint a polgárok felének tudomása sem volt arról. A félév során Lengyelország a tagállami érdekekkel szemben egyértelműen szövetségesként tekintett az uniós intézményrendszerre és nagy hangsúlyt fektetett a Weimari Háromszög újjáélesztésére, amely Lengyelország, Franciaország és Németország együttműködésének fóruma. Azáltal, hogy közvetítőként pozícionálta magát, Lengyelország megpróbálta elsimítani a francia–német nézeteltéréseket, különösen a védelmi integráció és a gazdasági reformok területén, ez az irány pedig alkalmas volt az uniós működés dinamikáit kialakító tandem megerősítésére – a nemzeti konzervatív, szuverenitáspárti erőkkel szemben. A brüsszeli elvárások ismeretében nem meglepő, mégis a 2025 első féléves lengyel EU-elnökség egyik legszembetűnőbb jellemzője az volt, hogy Varsó önálló elnökségi súlyát nem érvényesítette markánsan, hanem inkább a Bizottság fő politikai céljainak és narratíváinak visszhangjaként, az álláspont „technikai lebonyolítójaként” működött, legyen szó az ukrán csatlakozási tárgyalások előmozdításáról, az orosz energiahordozókról való leválásról, vagy éppen a zöldpolitikai ügyek végrehajtásáról – írta elemzésében Petri Bernadett.
Egyetlen kivétel említhető csak ez alól, a lengyel kormány migrációs álláspontja. Az Európai Bizottság nem tesz jogi lépéseket Lengyelországgal szemben annak ellenére sem, hogy a Donald Tusk lengyel miniszterelnök következetesen a migrációs paktum figyelmen kívül hagyásáról nyilatkozik, megerősítve, hogy nem hajlandó azt végrehajtani, illetve kétségbe vonja annak gyakorlati megvalósíthatóságát. Ennek oka azonban elsősorban az, hogy a Tusk-kormány képviselői már a „közös európai felelősség” szellemében lépnek fel, feladva ezzel azt a konzervatív vezetés idején képviselt elvet, hogy Lengyelország maga dönt arról, kik léphetnek be az ország területére.
A migrációs szuverenitás feladása része volt a brüsszeli elvárásoknak, mindez pedig nemcsak a határvédelem kérdésében jelent visszalépést az ország számára, hanem a biztonság és a kulturális identitás megőrzése szempontjából is súlyos következményekkel jár.
A jogállamiság kettős mércéje: mit üzen a lengyel példa?
A lengyelországi helyzet riasztó figyelmeztetés minden nemzeti szuverenitást védő tagállam számára: a jogállamiság védelmére hivatkozó mechanizmus könnyen válhat politikai fegyverré – feltéve, ha éppen az a cél. Amikor azonban egy kormány megfelel Brüsszel ideológiai elvárásainak, a jogállami elvek megsértése láthatatlanná válik. A magyar embereknek tanulni kell a varsói példából, hiszen Magyarország esetében Brüsszel hasonló forgatókönyvet követ: míg a kormánypárt az uniós elit ellenzéke, addig a Tisza Párt egyértelműen a brüsszeli elvárások hazai képviseletére választott formációként tűnik fel, amelyet az uniós hatalmi központ támogatásával próbálnak hatalomra segíteni. Ennek ára azonban az emberek bizalma.