Ilyen a politikai leszámolás brüsszeli módra

Napokon belül véget ér a féléves lengyel EU-elnökség, amely egy új politikai alku időszakának volt tekinthető Brüsszel és Varsó között. A korábbi konzervatív lengyel kormány leváltását célzó, nyolc esztendőn át tartó jogállamisági offenzíva, a „varsói modell” brüsszeli szempontból sikerrel zárult 2023 végén, győzelemhez segítve a Tusk-kormányt. Az egy évvel később kezdődő lengyel elnökség hatalmi szempontból éppen a tranzitidőszakra esett, a belpolitikai viharok mellett a közvélemény érdektelen maradt a féléves brüsszeli időszakkal szemben. A kormány politikai lojalitása és uniós irányvonalakhoz való igazodása egyértelmű elvárás volt az EU részéről, az új lengyel kormány pedig ennek megfelelően teljesített – írta elemzésében Petri Bernadett a XXI. Század Intézet kutatója.

A Donald Tusk vezette kormány alatt inkább a politikai befolyás megszilárdításának eszközévé vált, semmint a nemzeti érdekek előmozdítójává Fotó: SEM VAN DER WAL Forrás: ANP

Politikai fegyvert csináltak a jogállamiságból

Legyen szó mentelmi jogi ügyekről, gazdasági nyomásgyakorlásról vagy jogállamisági eljárásról, Brüsszel az elmúlt évek alatt intézményesítette a jogi eszközökkel való politikai leszámolást. Ma már „varsói modellnek” nevezhetjük azt a módszertan, amely által az Európai Unió intézményei a jogállamiság védelmének álcája alatt politikai nyomásgyakorlást fejtenek ki a konzervatív, szuverenitás-párti kormányokkal szemben. 

Hogyan lett a jogállamiság az Európai Unió politikai fegyvere? A XXI. Század Intézet elemzése részletesen bemutatja, miként segítette Brüsszel hatalomra a Tusk-kormányt a „varsói modell” alkalmazásával, miközben szemet hunyt a demokrácia súlyos leépítése felett. A cikk rávilágít arra, hogy a lengyel példa intő jel lehet minden nemzeti szuverenitást védő ország számára – köztük Magyarországnak is. 

Gazdasági felemelkedés helyett politikai alapon kiosztott milliárdok

2023 december 11-én azonban a Tusk kormány megalakulásával a brüsszeli értékelés szerint egycsapásra helyreállt a jogállam Lengyelországban. Alig 60 napra rá az Európai Bizottság hivatalosan is jóváhagyta Lengyelország módosított helyreállítási tervét és megkezdte az első kifizetések előkészítését. Amikor az Európai Unió 2024 elején feloldotta a Lengyelország számára korábban befagyasztott több mint 100 milliárd eurónyi uniós forrást, sokan joggal remélték, hogy ez a pénz az ország gazdasági modernizációját, infrastrukturális fejlesztését és társadalmi kohézióját fogja szolgálni. A valóság azonban más képet mutat: az uniós pénzek szétosztása a Donald Tusk vezette kormány alatt inkább a politikai befolyás megszilárdításának eszközévé vált, semmint a nemzeti érdekek előmozdítójává.

”Ma ki kell állnunk a Harcoló Demokráciáért. Valószínű, hogy hibákat követünk el, vagy olyan dolgokat teszünk, amelyek összeegyeztethetetlenek vagy nem teljesen felelnek meg a törvény előírásainak egyes jogi szakértők szerint, de folytatnunk kell a munkát, és minden nap tennünk kell valamit!” – fogalmazott Donald Tusk egy tavaly szeptemberi konferencián, előre vetítve, hogy a ”varsói modell” végrehajtása során a törvényesség mit sem számít.

A helyreállítási alap mintegy 36 milliárd eurójából első körben olyan városi projektek részesültek, amelyeket a kormányhoz lojális önkormányzatok vezettek. A fejlesztési pályázatok kiírásánál sok esetben formai hibákra hivatkozva sorra elutasították a konzervatív Jog és Igazságosság párthoz kötődő vidéki és kisebb települések projektjeit, miközben a nagyvárosok – Varsó, Gdansk, Wrocław – nagyságrendekkel nagyobb arányban jutottak forráshoz. Például Varsó önkormányzata a 2024-es év első félévében önállóan több mint 3 milliárd euró értékű uniós támogatást nyert el, míg az egész kelet-lengyelországi régió támogatásának mértéke összesen alig haladta meg az 1 milliárd eurót, tovább mélyítve ezzel a régiók közötti egyébként is jelentős fejlettségi szakadékot. Mindezek mellett a konzervatív párt politikai bázisát alkotó vidéki térségek és konzervatív vezetésű önkormányzatok gyakran találkoznak adminisztratív akadályokkal, például a podlasiei vajdaságban több út- és közlekedésfejlesztési projekt esetében a kormány „hiányos dokumentációra” vagy „stratégiai szempontból alacsonyabb prioritásra” hivatkozott – holott ezek a projektek évekkel korábban uniós jóváhagyással indultak.

A közmédia átalakítása a modell egyértelmű szimbóluma lett. A TVP és a Polskie Radio vezetőségét még 2023 végén, erőszakkal távolították el, noha a lengyel bíróságok részben megállapították, hogy az eljárás jogellenes volt. Sienkiewicz kulturális miniszter egy héttel azt követően, hogy a Tusk-kormány letette az esküt egy parlamenti határozat alapján igyekezett cégjogi változtatásokat keresztülvinni a hatalomátvétel érdekében, de annak átvezetésére még a cégbíróság sem volt hajlandó. Később az új vezetés kijelölésével egy időben az állami médiumok költségvetését mintegy 20 százalékkal növelték meg, a „társadalmi feladatok hatékonyabb ellátása érdekében” – valójában azonban a kormányzati kommunikáció erősítését célozva.

A források elosztása során az oktatás és kultúra területén is hamar érzékelhetővé vált az ideológiai újrarendeződés. Az egyházi fenntartású iskolák, valamint a hagyományos értékeket közvetítő kulturális programok támogatása több tucat esetben csökkent vagy szűnt meg. Az államilag finanszírozott hittanórák száma felére csökkent. Érdekes jogállamisági fordulat, hogy a lengyel alkotmánybíróság alkotmányellenesnek minősítette a kormány döntését, amely a katolikus hitoktatásban szerzett jegyeket eltávolította az iskolai osztályzatok átlagából, a kormány azonban politikai okokra hivatkozva egyszerűen nem tekinti legitimnek az ország alkotmánybíróságát, és jelezte, hogy figyelmen kívül fogja hagyni a döntést, ahogyan azt korábban is több esetben megtette már. Eközben a kulturális minisztérium 2024‑es pályázati ütemterve alapján azok a programok, amelyek nem illeszkedtek a kormány új, „civileket és gender‑érzékenyítést” segítő szakpolitikai irányvonalához, jelentős forráscsökkenést szenvedtek el.

A feloldott uniós források tehát a „varsói modell” részeként nem a nemzet gazdasági felemelkedését, hanem a politikai erőviszonyok átrendezését szolgálják – mindezt brüsszeli jóváhagyás mellett.

Jogállamisági válság brüsszeli támogatással

A Tusk-kormány alatt számos bírói és ügyészi kinevezés történt, amelyek során a kormányzathoz közel álló jelöltek kerültek pozícióba. Az elmúlt év során több mint nyolcvan kulcspozíciót töltöttek be újonnan, és ezekben az esetekben gyakran háttérbe szorult a szakmai érdemek mérlegelése a politikai hovatartozás javára. Az Európai Bizottság, amely korábban minden bírói reform miatt eljárást indított vagy felszólítást küldött, most csendben szemléli e folyamatokat. Az önkormányzatok autonómiája sem maradt érintetlen. A kormány új ellenőrzési mechanizmusokat vezetett be, amelyek lehetővé teszik, hogy a belügyminisztérium bizonyos helyi döntéseket megsemmisítsen, amennyiben azok „országos érdekeket sérthetnek”. Ez a szabályozás elsősorban a PiS-hez kötődő településeket érinti, ahol több esetben is zárolták költségvetési tételek kifizetését formai hibákra vagy stratégiai prioritások hiányára hivatkozva.

A forrásmegvonás valójában a politikai nyomásgyakorlás egyik eszközévé vált, amelyről Brüsszel láthatóan nem kíván tudomást venni.

A jogállamisági sérelmek sora a közterekre is kiterjedt. A kormánykritikus tüntetéseken – különösen vidéki városokban – többször is aránytalan rendőri fellépés történt. Krakkóban és Lublinban békés demonstrációkon diákokat, nyugdíjasokat és családosokat állítottak elő, sőt helyenként előzetes letartóztatásba helyeztek tüntetőket. A lengyel jogvédő szervezetek és az ombudsman hiába jelezte a jogsértéseket – Brüsszel részéről nem érkezett sem felszólítás, sem eljárás megindítására irányuló kezdeményezés. A gazdatüntetések elleni brutális rendőri fellépés a Tusk-kormány politikai elnyomásának egyik következő példája, amely egyértelműen a demokratikus jogok aláásására irányul. A békés tüntetők ellen bevetett könnygáz és erőszakos rendőri intézkedések nemcsak a gyülekezési szabadságot tiporják sárba, hanem azt is mutatják, hogy a kormány hajlandó bármit bevetni, hogy elfojtsa a politikai ellenállást és a közvéleményt. Következményekkel pedig brüsszeli irányból biztosan nem kellett számolniuk.

A lengyel elnökség az Európai Bizottság érdekeinek szolgálatában

Mindeközben a lengyel nyilvánosság a belpolitikai fordulatok mellett szkeptikus maradt az uniós elnökséggel kapcsolatban, a felmérések szerint a polgárok felének tudomása sem volt arról. A félév során Lengyelország a tagállami érdekekkel szemben egyértelműen szövetségesként tekintett az uniós intézményrendszerre és nagy hangsúlyt fektetett a Weimari Háromszög újjáélesztésére, amely Lengyelország, Franciaország és Németország együttműködésének fóruma. Azáltal, hogy közvetítőként pozícionálta magát, Lengyelország megpróbálta elsimítani a francia–német nézeteltéréseket, különösen a védelmi integráció és a gazdasági reformok területén, ez az irány pedig alkalmas volt az uniós működés dinamikáit kialakító tandem megerősítésére – a nemzeti konzervatív, szuverenitáspárti erőkkel szemben. A brüsszeli elvárások ismeretében nem meglepő, mégis a 2025 első féléves lengyel EU-elnökség egyik legszembetűnőbb jellemzője az volt, hogy Varsó önálló elnökségi súlyát nem érvényesítette markánsan, hanem inkább a Bizottság fő politikai céljainak és narratíváinak visszhangjaként, az álláspont „technikai lebonyolítójaként” működött, legyen szó az ukrán csatlakozási tárgyalások előmozdításáról, az orosz energiahordozókról való leválásról, vagy éppen a zöldpolitikai ügyek végrehajtásáról – írta elemzésében Petri Bernadett.

Egyetlen kivétel említhető csak ez alól, a lengyel kormány migrációs álláspontja. Az Európai Bizottság nem tesz jogi lépéseket Lengyelországgal szemben annak ellenére sem, hogy a Donald Tusk lengyel miniszterelnök következetesen a migrációs paktum figyelmen kívül hagyásáról nyilatkozik, megerősítve, hogy nem hajlandó azt végrehajtani, illetve kétségbe vonja annak gyakorlati megvalósíthatóságát. Ennek oka azonban elsősorban az, hogy a Tusk-kormány képviselői már a „közös európai felelősség” szellemében lépnek fel, feladva ezzel azt a konzervatív vezetés idején képviselt elvet, hogy Lengyelország maga dönt arról, kik léphetnek be az ország területére.

A migrációs szuverenitás feladása része volt a brüsszeli elvárásoknak, mindez pedig nemcsak a határvédelem kérdésében jelent visszalépést az ország számára, hanem a biztonság és a kulturális identitás megőrzése szempontjából is súlyos következményekkel jár.

A jogállamiság kettős mércéje: mit üzen a lengyel példa?

A lengyelországi helyzet riasztó figyelmeztetés minden nemzeti szuverenitást védő tagállam számára: a jogállamiság védelmére hivatkozó mechanizmus könnyen válhat politikai fegyverré – feltéve, ha éppen az a cél. Amikor azonban egy kormány megfelel Brüsszel ideológiai elvárásainak, a jogállami elvek megsértése láthatatlanná válik. A magyar embereknek tanulni kell a varsói példából, hiszen Magyarország esetében Brüsszel hasonló forgatókönyvet követ: míg a kormánypárt az uniós elit ellenzéke, addig a Tisza Párt egyértelműen a brüsszeli elvárások hazai képviseletére választott formációként tűnik fel, amelyet az uniós hatalmi központ támogatásával próbálnak hatalomra segíteni. Ennek ára azonban az emberek bizalma.

A jogállamiság a jog uralmát jelenti az érdekek uralma helyett. Egy olyan politikai eszmény, amely szerint egy országon, államon vagy közösségen belül minden polgár és intézmény ugyanazon törvényeknek tartozik felelősséggel. Úgy tűnik azonban, ha politikai akarat van rá, akad, akitől a törvénysértés is jogszerű. Brüsszel szemmel láthatóan a saját oldalán állókat a jog és a demokrácia legelemibb alapelve, a bíróság előtti egyenlőség princípiuma fölé helyezi, és a tételes joggal szemben is megvédi az elszámoltatástól, míg politikai ellenzékével jogi úton igyekszik leszámolni. A „varsói modell”, Brüsszel magyarországi törekvései a politikai korrupció legdurvább esetét jelenítik meg. Az Európai Unió saját hatalmi pozíciójának ilyen módon való megerősítése a jogállamiság, a demokrácia leépítésével jár.

Brüsszel leszámolhat ugyan egy-egy politikai ellenfelével, az emberek akaratával azonban nem.

Az Európai Unió csak akkor szolgál rá saját polgárai bizalmára, ha nem saját hatalma biztosítása érdekében, hanem polgárai akaratának megfelelően jár el – áll az elemzésben. 

Korábban arról is beszámoltunk, hogy Andrzej Duda kiosztotta Donald Tuskot.

Borítókép: A Donald Tusk vezette kormány alatt inkább a politikai befolyás megszilárdításának eszközévé vált, semmint a nemzeti érdekek előmozdítójává (Fotó: AFP)