A tűz Los Angelesben óriási sokkot jelentett nem csupán Kalifornia állam és az Egyesült Államok, de az egész világ számára. A helyieket azonban különösen fájdalmasan érinti, hogy a veszteség óráiban nem számíthatnak a saját vezetőikre, mert ők csak tétlenül nézik az eseményeket – vagy épp ott sincsenek.
A tűz Los Angelesben minden szinten a demokrata vezetés bukása
Minden szinten érzéketlenül és dilettáns módon kezelte a demokrata vezetés a kaliforniai tüzek ügyét. A tűz Los Angelesben és főképp annak kezelése mindenkit sokkolt. Az emberek a közösségi médiában Los Angeles polgármesterének és Kalifornia kormányzójának lemondását követelik, Joe Biden amerikai elnököt pedig amiatt támadják, hogy a természeti katasztrófa ellenére az orosz–ukrán háborúba önti a pénzt.

Az utóbbi miatt támadták a nagyváros polgármesterét, Karen Basst, aki a ghánai elnök beiktatásán vett részt, miközben városát a lángok fenyegették. Bass ráadásul már úgy utazott el az afrikai országba, hogy tisztában volt a veszély nagyságával – mutatott rá a Breitbart amerikai hírportál. Amikor hazaérkezése után az újságírók erről kérdezték, a polgármester nem szólt egy szót sem, egyszerűen lefagyott. A polgármestert még a demokraták is támadták, amiért magára hagyta városát – számolt be róla a Politico hírportál.
Bass volt az, aki alig néhány hónapja jelentősen megkurtította a Los Angeles-i tűzoltóság költségvetését – írja a New York Post amerikai napilap. Ez pedig nagyban hozzájárult ahhoz, hogy a tűz Kaliforniában ilyen óriási pusztítást okozhatott. Külön ironikus, hogy a polgármester a pénzelvonást a hajléktalanok segítésével indokolta, most pedig a tűz következtében tízezrek váltak földönfutóvá a városában és a környező térségben.
Ha ez még nem lett volna elég, a tűzoltóság problémáihoz az is hozzájárult, hogy a demokrata vezetés a „progresszív” ideológiát erőltette. Adam Carollát például azzal utasították el, amikor a Los Angeles-i tűzoltósághoz jelentkezett, hogy mivel nem nő vagy kisebbségi, várnia kell, mire bekerülhet a testületbe.
Kalifornia állam szélsőbalos kormányzója, Gavin Newsom kedélyesen fotózkodott a lángok előtt. Mint arról beszámoltunk, az állami vezetőt Donald Trump megválasztott amerikai elnök azzal vádolta, hogy a vízgazdálkodással kapcsolatos döntéseivel nagyban hozzájárult ahhoz, hogy a katasztrófa ekkora méreteket öltött.
Joe Biden leköszönő amerikai elnököt azzal támadják a közösségi médiában, hogy miközben tombol a tűz Kaliforniában, ő inkább az orosz–ukrán háborúba önt további dollármilliárdokat.
A Biden–Harris-kormányzat inkompetenciáját a természeti katasztrófák hatásainak kezelésében jól jelzi, hogy nem csupán az őszi hurrikánok károsultjai, de még a tavaly nyári hawaii erdőtűz által érintettek is csak várakoznak a szövetségi segítségre.
Borítókép: Karen Bass Los Angeles-i polgármester és Gavin Newsom kaliforniai kormányzó a tűz pusztításának nyomait nézi (Fotó: Getty Images via AFP)
Komment
Összesen 0 komment
A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
A téma legfrissebb hírei
Tovább az összes cikkhez
Fontos választás jön Európa egyik kulcsfontosságú helyén
Itt vannak a részletek.

Ukrajnában mindent átsző a korrupció
A 2025-ös év is bővelkedett ukrán korrupciós botrányokban, amelyek Zelenszkijt és köreit is elérték.

Tűzszüneti megállapodást kötött Thaiföld és Kambodzsa
A mostani megállapodás szerint az elmenekült polgári lakosságnak lehetővé teszik, hogy biztonságban hazatérjen.

Meglepő kijelentést tett az iráni elnök
Maszúd Peszeskján szerint az Egyesült Államok, Izrael és európai országok „totális háborút” folytatnak hazája ellen.
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en
Címoldalról ajánljuk
Tovább az összes cikkhez
Fontos választás jön Európa egyik kulcsfontosságú helyén
Itt vannak a részletek.

Ukrajnában mindent átsző a korrupció
A 2025-ös év is bővelkedett ukrán korrupciós botrányokban, amelyek Zelenszkijt és köreit is elérték.

Tűzszüneti megállapodást kötött Thaiföld és Kambodzsa
A mostani megállapodás szerint az elmenekült polgári lakosságnak lehetővé teszik, hogy biztonságban hazatérjen.

Meglepő kijelentést tett az iráni elnök
Maszúd Peszeskján szerint az Egyesült Államok, Izrael és európai országok „totális háborút” folytatnak hazája ellen.


































Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!