Kim Dzsong Un észak-koreai vezető lányával jelent meg egy 8700 tonnás hajó építésénél.

Kim Dzsong Un észak-koreai vezető lányával jelent meg egy 8700 tonnás hajó építésénél.

A keleti part közelében tartott szerdai rakétakísérletben, amelynek célja az atomfegyverrel rendelkező ország felszerelése új típusú, nagy magasságban repülő rakétával, 200 kilométerre fekvő célpontot semmisítettek meg a levegőben – írta a KNCA észak-koreai állami hírügynökség. A dél-koreai vezérkari főnökök egyesített bizottsága megerősítette a közép-európai idő szerint reggel 9 órakor végrehajtott rakétakísérletet – jelentette a Yonhap dél-koreai hivatalos hírügynökség.
Egy másik helyszínen Kim megtekintette egy 8700 tonnás atommeghajtású, föld–levegő rakéták indítására alkalmas tengeralattjáró építését
– közölte a KNCA, amely a látogatás színhelyére nem tért ki. A tengeralattjáró-program egyike a kormánypártnak az észak-koreai haditengerészet korszerűsítésére irányuló erőfeszítéseinek, egyike az öt politikának, amellyel a párt fejleszteni kívánja az ország katonai képességeit. A KNCA által közzétett felvételen az észak-koreai vezető a lánya, Dzsu Ae társaságában látható. A KNCA jelentése szerint Kim azt mondta:
Észak-Korea többfunkciós rombolókat és atommeghajtású tengeralattjárókat épít, és a gyártás felgyorsításán dolgozik, hogy a hajóit különböző fegyverekkel tudja ellátni.
Novemberben lapunk beszámolt róla, hogy Dél-koreai katonai hírszerzése szerint Észak-Korea rövid időn belül nukleáris kísérletet hajthat végre, amint Kim Dzsong Un parancsot ad.
Borítókép: Kim Dzsong Un észak-koreai vezető (Fotó: AFP)
Összesen 0 komment
A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.

Jun Szogjolt 2025 januárjában tartóztatták le.

Yusuf Tuggar nigériai külügyminiszter a helyi ChannelsTV televíziónak elmondta: kétszer konzultált az ügyben telefonon Marco Rubio amerikai külügyminiszterrel.

Kim Dzsongun, Észak-Korea vezetője elrendelte az ország rakéta- és tüzérségi gyártásának modernizálását.

Jutalmat ajánlottak fel azért, hogy békén hagyják a kihalóban lévő tengeri emlőst.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.
Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!