A béke nehézségeiről szólva Rutte Putyint okolta:
Az ok Putyin. Kész feláldozni 1,1 millió polgárát. Idén nagyon kevés előrelépést ért el – kevesebb mint 1 százaléknyi területi nyereség Ukrajnából az év elejéhez képest. És ezért becslésünk szerint akár 1,1 millió ember halt meg vagy sebesült meg az orosz oldalon. Ez borzalmas, de ezzel a helyzettel kell szembenéznünk.
Orbán Balázs, a miniszterelnök politikai igazgatója is reagált Rutte kijelentéseire. Mint fogalmazott:
Mark Rutte elismerte, hogy az európai vezetők egy része kész katonákat küldeni Ukrajnába, már csak a részleteket dolgozzák ki, hogy miként nézne ki egy szárazföldi, tengeri vagy légi bevetés. A NATO-főtitkár biztos benne, hogy a fiatalok készek lesznek fegyvert fogni.
Rutte az interjúban kiemelte:
[A sorkatonaságról] sok vita folyik. De amikor Németországra – és a saját országomra, Hollandiára is – tekintek, egyértelmű többséget látok, amely megérti a fenyegetést és a saját ország védelmének szükségességét. Semmi kétségem: amikor a helyzet komolyra fordul, a fiatalok készek lesznek fegyvert fogni.”
Mark Rutte már korábban is tett hajmeresztő háborúpárti kijelentéseket. Mint arról beszámoltunk, figyelmeztette Európát, hogy fel kell készülnie egy olyan háborúra, amilyet a nagyszüleink is átéltek, és gyorsan növelni kell a védelmi kiadásokat Oroszország elrettentése érdekében.
Borítókép: Mark Rutte (Fotó: AFP)




















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!