„Több mint három hónapra elegendő tartalékkal rendelkezünk, egy részének a felhasználásáról a döntési folyamat el is indult” – szögezte le Szijjártó Péter. Hozzátette: „ma Szlovákia külügyminiszterével közösen levélben jelentettük be az Európai Bizottságnál, hogy Magyarország és Szlovákia is él azzal az európai uniós döntés adta lehetőséggel, amely szerint mind Magyarország, mind Szlovákia importálhat orosz kőolajat tengeri útvonalon, mindaddig, amíg a csővezetékes szállítás helyre nem áll.”
Ez egy mindenkire kötelező erővel rendelkező európai uniós döntés. A Mol ennek megfelelően meg is rendelte a szükséges olajmennyiséget tengeri szállításra. A szállítási útvonal épül, ezáltal március közepére már Magyarországra érkezhetnek a tengeri útvonalon beszerzett mennyiségek
– hangsúlyozta a miniszter. Ugyanakkor azt is látni kell, hogy
Magyarország kifejezetten nagy és kifejezetten fontos szerepet játszik Ukrajna energiaellátásának biztonságában. Magyarországon keresztül és Magyarországról Ukrajna gáz-, áram- és dízelüzemanyag-importjának egy nagy része történik. Tehát mind Ukrajna gázellátásában, mind áramellátásában, mind dízelüzemanyag-ellátásában Magyarország rendkívül fontos szerepet játszik. Szeretném önöket tájékoztatni arról, hogy az Ukrajnába irányuló dízel üzemanyag kiszállítását leállítottuk.
Az Ukrajnába irányuló dízel üzemanyag-kiszállítás nem indul újra mindaddig, amíg az ukránok nem indítják újra a kőolaj szállítását a Barátság vezetéken Magyarország irányába. Szijjártó Péter hozzátette: „Arra kérem tisztelettel a magyar embereket, hogy álljanak ki az ukrán zsarolással szemben, álljanak ki a nemzeti petícióban az ukrán zsarolással szemben, mondjunk együtt nemet Magyarország háborúba való besodrására, mondjunk együtt nemet Ukrajna finanszírozására, és mondjunk együtt nemet a magasabb magyarországi energiaárakra.




















Lorem ipsum dolor sit amet, consectetur adipiscing elit. Sed do eiusmod tempor incididunt ut labore et dolore magna aliqua. Ut enim ad minim veniam, quis nostrud exercitation ullamco laboris nisi ut aliquip ex ea commodo consequat.
Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!