A rossz hír az, hogy nem jutottunk megállapodásra
– mondta Vance.
És úgy gondolom, ez sokkal inkább rossz hír Irán számára, mint az Amerikai Egyesült Államok számára.
Az alelnök elmondta, hogy az iráni tisztviselőkkel folytatott tárgyalások 21 órán át tartottak, amelyeket „érdemi egyeztetéseknek” nevezett, ugyanakkor hozzátette, hogy az Egyesült Államok nem volt hajlandó engedni az úgynevezett „vörös vonalaiból”.
– Tehát úgy térünk vissza az Egyesült Államokba, hogy nem született megállapodás. Teljesen egyértelművé tettük, mik a vörös vonalaink, miben vagyunk hajlandók engedni, és miben nem – tette hozzá Vance. – Ezt a lehető legvilágosabban közöltük, és ők úgy döntöttek, hogy nem fogadják el a feltételeinket.
A Fox News újságírója megkérdezte Vance-t, hogy a tárgyalások során kapcsolatban állt-e Donald Trump amerikai elnökkel, amire az alelnök azt válaszolta, hogy „folyamatosan”.
– Nem is tudom, hányszor beszéltünk vele – fél tucatszor, talán egy tucatszor az elmúlt 21 órában – mondta Vance, hozzátéve, hogy az amerikai delegáció más kormányzati tagokkal is egyeztetett, köztük Marco Rubio külügyminiszterrel és Pete Hegseth hadügyminiszter.
– Folyamatos kapcsolatban voltunk a csapattal, mert jóhiszeműen tárgyaltunk – mondta Vance.
Egy nagyon egyszerű javaslattal távozunk innen: ez a végső és legjobb ajánlatunk. Meglátjuk, hogy az irániak elfogadják-e.





















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!